A szülésnél jött rá az apa, hogy a felesége megcsalta, és nem az övé a gyerek – óriási családi botrány lett belőle

A szülőszobában derült ki, hogy a kisfiú más bőrszínnel rendelkezik, mint az apa. Ezen az anya szülei is nagyon kiakadtak, a válóperben az eddig utált vejüket akarják támogatni.

Link másolása

Szappanoperába illő eseményekbe csöppent egy férfi: a szülés után derült ki számára, hogy nem tőle van a felesége gyereke. A 36 éves főszereplő - legyen a neve John - névtelenül írta meg történetét a Redditen.

John 13 éve alkot egy párt a nála egy évvel idősebb feleségével, Annával, és már három gyerekük van: egy 3, egy 6, és egy 7 éves kislány. A férj mindig is több gyerekről álmodott, de a nő már nem akart többet szülni, ezért fogamzásgátlót szedett, és a biztonság kedvéért óvszerrel is védekeztek, amikor szeretkeztek. Éppen ezért hatalmas meglepetés volt, amikor idén Anna ismét várandós lett, John pedig a felhők felett járt, amikor kiderült, hogy kisfiuk lesz, mert a három lány mellett nagyon vágyott egy fiúra. Már csak ezért is nagyon izgatott volt a terhesség alatt, ami a kismama számára viszont az eddigi legnehezebb volt.

A szülés végül szerencsére komplikációmentes volt, ám a férjet óriási meglepetés érte, amikor először meglátta az újszülöttet:

"Elég egyértelmű volt, hogy nem én vagyok az apa, mivel a fiú fekete volt. Én és a feleségem is világosbőrűek vagyunk, neki vörös, nekem pedig szőke hajam van. Teljesen lesokkolódtam. Nemcsak azért, mert a gyerek, akit annyira vártam már, nem is az enyém, hanem azért is, mert ekkor lett világos számomra, hogy Anna megcsalt engem"

- írta John.

Ezután persze kiderült, hogy hogyan fogant meg a kisfiú. A hűtlen feleség egy bárban találkozott a biológiai apával, akivel nagyon berúgtak és védekezés nélkül lefeküdtek egymással. Számot is cseréltek, így kapcsolatban maradtak. Amikor Anna megtudta, hogy terhes, felhívta a férfit, de ő amint megtudta a hírt, lerakta a telefont, sőt még számot is cserélt, nehogy a nő utolérje őt. Nem is hallott róla többet az édesanya.

Ezek után Anna természetesen megpróbálta meggyőzni a férjét arról, hogy neki semmit sem jelentett ez az egyéjszakás kaland, és elismeri, hogy hibázott. Azt szerette volna, ha Johnnal együtt nevelnék fel a kisfiút.

"Persze nem hittem el neki ezeket. Annyira fájt ez az egész, hogy nem tudtam volna vele maradni".

A férfi tehát a válás mellett döntött - és itt jön az újabb fordulat az elképesztő történetben.



Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk



Link másolása


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

Link másolása


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk


Link másolása


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk


Link másolása


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk