Szexvideókkal keres milliókat egy brit házaspár, szerintük így sokkal több idejük marad a gyerekekre

Ettől pedig végeredményben „jobb szülők” lesznek – legalábbis ők így gondolják.

Link másolása

Havi 21 ezer fontot, vagyis valamivel több, mint 10 millió forintot keres egy brit házaspár a szexvideóival az interneten, írja a Birmingham Live.

Jenn és Brad Hanniston akkor hozták létre fiókjukat az OnlyFans-en, amikor a 33 éves nőnél a koronavírus-járvány alatt melanómát diagnosztizáltak. A diagnózis után a feleség átértékelte az életét, és elgondolkozott azon, hogy mihez akar kezdeni valójában.

Ekkor merült fel az ötlet, hogy miért ne kereshetnének pénzt azzal, amit egyébként is szeretnek csinálni, vagyis a szexszel. Jenn korábban már vetkőzött wekamera előtt, így egyáltalán nem okozott nehézséget számára a filmezés. A nála három évvel idősebb Braddel mindig is nyitott pár voltak, így izgatottan vágtak a kalandba.

Az előfizetéses szexoldal nagy előnye szerintük, hogy sokkal több idejük marad a gyerekeikre, ettől pedig végeredményben „jobb szülők” lesznek. Nem mellesleg jól jön a pénz is a családnak.

Eleinte úgy számoltak, hogy amennyiben havi pár száz fontot keresnek, már az is bőven elég lesz. Fel sem merült bennük korábban, hogy ennek akár a sokszorosát is megkereshetik.

A filmeket legtöbbször este készítik, amikor a gyerekek már lefeküdtek aludni. Ez szerintük teljesen normális, hiszen a párok többsége egyébként is ilyenkor hancúrozik, csak ők ezt videóra veszik.

Akadnak azonban az előfizetőknek néha extrém kérései is. Az egyik alkalommal valaki pisiszexet kért a pártól, ami végül elmondásuk szerint egész jó szórakozás volt teljesíteni. Ellenben van egy határ, amit soha nem akarnak átlépni: elképzelhetetlennek tartják, hogy egy harmadik személy is velük filmezzen. Aki ilyesmire vágyik, annak a pornófilmes videómegosztókat ajánlják, ahol ingyen is ki lehet élni a vágyakat.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk



Link másolása


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

Link másolása


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk


Link másolása


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk


Link másolása


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk