Széttrollkodta egy zsiráf a lánykérést, a menyasszony nyakmerevítőben végezte a szafari után

Hét év után kérte meg barátnője kezét egy férfi. Nem számított rá, hogy egy váratlan vendég is felbukkan a lánykérés pillanatában.

Link másolása

Határtalan boldogsággal és némi fájdalommal ért véget egy lánykérés egy zsiráf miatt, írja a New York Post. Montserrat Cox és barátja egy egy szafarin vettek részt, amikor a férfi váratlanul előkapott egy jegygyűrűt és feltette a nagy kérdést. A park egyik sztárja, a zsiráf pedig éppen ezt a pillanatot választotta arra, hogy közelebbi barátságba kerüljön a jövendőbeli menyasszonnyal.

Cox és a közel hat méter magas afrikai növényevő örökre emlékezetes pillanatáról videó is készült, amit a TikTokon már közel 3 millióan láttak. A felvételen jól látszik, ahogy a nő teljesen meghatódik, amikor meglátja a térdre ereszkedő férfit, majd a semmiből feltűnik egy zsiráf feje.

A hatalmas állat pedig feltehetően élelem után kutatva előbb megszagolja a nő kezét, majd a fejét a nő arca irányába lendíti.

Montserrat Cox a barátjának igent mondott, de a videóból az is kiderül, hogy a zsiráf trollkodása után napokig nyakmerevítőt viselt. De még ez sem tudta elrontani a kedvét, így a lánykérés duplán is felejthetetlen lett.

A kalandos pillanatról készült felvételt itt lehet megnézni:

@montserratcox Had to wear a neck brace for the next few days, but still the best proposal ever ? #engagement #fail #proposal #proposalfail #safari #giraffe ♬ Oh no, oh no, oh no, no no - Hip Hop


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk



Link másolása


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

Link másolása


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk


Link másolása


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk


Link másolása


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk