Szakított a brit férfi az ukrán menekülttel, aki miatt tavasszal elhagyta a családját

Szombaton borult ki a bili, amikor erőszakba torkollt a férfi 30. születésnapi bulija.

Link másolása

Kiadta az útját Tony Garnett annak a 22 éves ukrán menekültnek, aki miatt májusban elhagyta feleségét és két közös lányukat, írja a Daily Mail. A férfi szerint idővel Szofija egyre erőszakosabb lett: a nő komoly alkoholproblémákkal küzd, ráadásul a napokban késsel esett neki a közösen bérelt ház falának.

A helyzet szombaton fajult el igazán, amikor a férfi 30. születésnapját ünnepelték. Az időnként agresszív dühkitöréseket produkáló Szofija felkapott egy kést, és két másik ukrán menekült jelenlétében többször a falba vágta. A férfi ekkor kihívta a rendőrséget, mivel komolyan aggódott a saját biztonságáért, röviddel később pedig szakítottak.

Garnett elmondása szerint mindent megtett a kapcsolatért, és azért, hogy az ukrán nő az országban maradhasson. Egy ponton túl azonban nem tolerálhatta tovább az egyre erőszakosabb Szofiját. A férfi most már úgy látja, hibát követett el, amikor négy és fél hónapja az ukrán nőt választotta családja helyett. Hiába volt fülig szerelmes Szofijába, a nőnek van egy olyan oldala, amit képtelenség elviselni.

Mindenesetre próbál segíteni a Kijevből származó exének új lakást találni. Közben felvette a kapcsolatot Szofija Ukrajnában élő anyukájával, hogy próbáljon segíteni a lányának.

A biztonsági őrként dolgozó férfi reméli, hogy a hatóságok nem toloncolják ki az országból a fiatal nőt, aki idővel megtalálja Angliában a számítását. A pár néhány hónapja még esküvőt és közös gyerekeket tervezett.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk



Link másolása


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

Link másolása


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk


Link másolása


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk


Link másolása


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk