Sosem találkoztak, mégis boldogabb az angol-amerikai pár, mint valaha

Egyikük Londonban, másikuk Los Angelesben él, és amíg a járványhelyzet nem engedi őket egymáshoz közelebb, a képernyőn keresztül randiznak.

Link másolása

A koronavírus-járvány miatt még sosem találkoztak, ráadásul a világ két végén élnek, mégis szerelmesek - írta meg a The Sun a nem mindennapi pár történetét.

Abigail Nelson Los Angelesben él, Jack Pinney pedig Londonban. Egy randiappnak és a Trónok harcának köszönhetik kapcsolatukat. Mindketten a Wingman nevű, viszonylag új alkalmazást töltötték le, amelynek az a lényege, hogy a barátok hozzák össze a párokat. Nelson hallani sem akart a randiappról, ám mivel ennek pont az lényege, hogy barátnője talál neki jelöltet, nem sok beleszólása volt. Szárnysegédje figyelmét egy Trónok harcából ismert kitűző keltette fel Pinney iránt, így hamar a lány látókörébe hozta a férfit. Ezt követően beszélgetni kezdtek, ma pedig már boldog párt alkotnak, annak ellenére, hogy még sosem találkoztak.

Az óceánnyi távolság ugyanis a koronavírus miatt egyenesen átszelhetetlennek tűnik, ám a pár nem bánkódik ezen, sőt, úgy vélik, hogy a távolság csupán egy szám, amely nem rengeti meg szerelmüket.

"A tény, hogy sokkal tovább kell fizikai találkozás nélkül ismerkedni mindkettőnkben megerősítette azt, hogy mit is érzünk egymás iránt" - mondta Pinney.

A pár a távollétet leszámítva igyekszik úgy élni, mintha mégis együtt lennének:

randiestjeiken kiöltöznek, mindketten ugyanazt az ételt készítik vagy rendelik, sőt, kedvenc sorozatukat, a Trónok harcát is "együtt" nézik.

Videocseten keresztül naponta beszélnek, mindent megosztanak egymással.

Nelson szerint kapcsolatuk azért is működik ilyen jól, mert nagyon különbözőek - a lány visszahúzódó és félénk, a fiú bulizós és harsány, ám pont ezzel egészítik ki egymást. Nelsonnak korábban csak rossz tapasztalatai voltak a férfiak terén, Pinney pedig néhány hétnél tovább nem bírta egyetlen lánnyal se. Most mégis egymásra találtak, és elmondásuk szerint boldogabbak, mint valaha.

A személyes találkozást természetesen mindketten várják, ám erre csak a járvány végével kerülhet sor, azt viszont még nem döntötték el, ki repül kihez.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk



Link másolása


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

Link másolása


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk


Link másolása


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk


Link másolása


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk