Ott házasodott össze az amerikai pár, ahol 28 évvel ezelőtt az egyetem királyává és királynőjévé választották őket

Az iskolai eseményen találkoztak először, több mint 20 év után jöttek össze, ma pedig már házasok.
Fotó: Greg Dabice/Facebook - szmo.hu
2020. augusztus 09.


Link másolása

Egy New Jersey-i pár abban az egyetemi sportcsarnokban házasodott össze, ahol 28 éve bálkirálynak és bálkirálynőnek választották őket - számolt be róla a CBS New York oldala.

Greg Dabice és Janet Jaramillo a New Jersey-i Montclaire Állami Egyetemen homecoming elnevezésű iskolai rendezvényén találkoztak először 1992-ben. A homecoming egy olyan eseménysorozat, amellyel a középiskolákban vagy az egyetemeken az intézményhez való tartozást ünneplik egy egészen héten át. Ennek során választanak egy homecoming királyt és egy királynőt, illetve herceget és hercegnőt.

1992 októberében Greg és Janet nyerte el a két legfontosabb címet az egyetemen, akkor látták egymást először. Erre a pillanatra mindketten tisztán emlékeznek azóta is.

"Összenéztünk és amikor rám emelte a tekintetét, azt gondoltam, 'ó, nagyon cuki'" - mesélte a nő. Párjának pedig az maradt meg nagyon, amikor a parádé során intettek egyet egymásnak.

Az egyetemi futballstadionjának 50 yardos vonalánál koronázták meg őket - 28 évvel később pedig pontosan ugyanott mondták ki egymásnak a boldogító igent.

Greg és Janet a homecoming ünnepség után a saját útjukat járták. A férfi ipari mérnök lett, megnősült, majd családot alapított:, három lánya és két fia született. A nő saját marketingügynökséget indított, majd megházasodott és két gyermeket szült.

Aztán mégis úgy alakult az életük, hogy újra egymásba botlottak - és ezúttal már nem is engedték el egymást.



Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk



Link másolása


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

Link másolása


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk


Link másolása


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk


Link másolása


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk