Ott akarta megkérni választottja kezét, ahol az angol királynő igent mondott – szerelem karantén idején


Link másolása

Ashley (28) – A lakótárs

Mikor beköltözött az albérletbe, a lakótársa nem volt otthon, épp nyaralni volt. Korábban azonban már találkoztak, és ugyan nem rajongott érte, de azért helyesnek találta a srácot.

Mikor hazaért a lakótársa, addigra a koronavírus-intézkedések már életbe léptek. A visszatérése első napjától nagyon udvarias és érzéki volt, sok kacérkodó megjegyzése volt. Például mikor Ashley főzött, mögé állt, és a kezét a csípőjére tette.

Fél, hogy ha most bele mer menni ebbe a kapcsolatba, akkor csúnya szakítás lesz a vége, és az nem túl előnyös, ha az ember egy fedél alatt lakik valakivel. Mégis hajlik rá, hogy engedjen, mert képtelen lenne több hónapot kibírni szex nélkül.

Judith (74) – Aranylakodalom

Már 50 éve annak, hogy Peterrel egybe keltek. Ennek örömére kisebb bulit akartak tartani, de a világjárványnak köszönhetően, az angol kormány bejelentette, hogy a hetven évnél idősebbeknek otthon kell maradni. Úgyhogy a szórakozás helyett maradt az online gratulációk megköszönése a Facebookon keresztül, és a meghitt közös reggeli.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk



Link másolása


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

Link másolása


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk


Link másolása


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk


Link másolása


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk