5 éven keresztül csalta anyósával a feleségét a hűtlen férj

A lebukás is szappanoperába illő: fiuk nyitott rá az apjára, ahogy a nagymamával szexel.

Link másolása

Öt éven keresztül folytatott titkos viszonyt saját anyósával egy amerikai férfi, aki aztán végül úgy bukott le felesége előtt, hogy fiuk rájuk nyitott szex közben - írja a The Sun.

Jamie Walker TikTokon több videón keresztül számolt be a több mint kellemetlen incidensről. A nő házassága 33. születésnapja után kezdett szétesni, akkor vallotta be ugyanis neki férje, hogy immár egy éve viszonyt folytat egy ismeretlen nővel.

A felzaklatott feleség édesanyjához fordult vigaszért, aki természetesen lánya pártját fogta, és elítélte a férfi tettét.

Ehhez képest négy év múlva kiderült, hogy éppen az őt vigasztaló édesanyja az, aki a titokzatos ismeretlen nő, vele csalta ugyanis a hűtlen férj a beismerést követően is Jamie-t.

Ki tudja meddig folytatódott volna még a viszony, ha tinédzser fiuk nem nyit rá az éppen szexelő apjára és nagyanyjára.

A srác ekkor döntés elé állította apját: vagy te mondod el neki, vagy én. A férj ekkor állt oda felesége elé, és vallott be mindent az azt megelőző öt évből. Jamie érthető módon sokkot kapott, ám anyagilag nem volt abban a helyzetben, hogy függetlenedjen férjétől. Éppen ezért továbbra is együtt maradtak, párterápiára jártak, sőt, el is költöztek egy másik államba.

Mikor már azt hitték, hogy végre sikerült újraépíteni romjaiból házasságukat, a férfi ismét félrekacsintott: kiderült, hogy az egyik hatvan fölötti munkatársnőjével csalja a feleségét.

Végül 2017-ben szakított Jamie-vel, és rögtön feleségül is vette kolléganőjét.

A nő hosszas terápia után volt csak képes ennyire nyíltan megosztani a történetét, sőt, most már ő maga is terapeutaként dolgozik. Édesanyjának is sikerült megbocsátania, akit négy évre teljesen kizárt az életéből. Az immár 25 éves fiuk nem tartja a kapcsolatot sem apjával, sem nagyanyjával, Jamie viszont kénytelen találkozni néha exférjével 16 éves közös lányuk miatt.

A TikTok-videókat elárasztották a kommentek, egy részük együttérzően kívánt kitartást a nőnek, meglepően sokan viszont hasonló élményekről írtak, arról, hogyan jöttek rá, hogy saját anyósukkal csalja meg őket a férjük.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk



Link másolása


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

Link másolása


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk


Link másolása


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk


Link másolása


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk