Növekszik a randiappokon a forgalom – ilyen hatással van a járvány a társkeresésre

Az online randi az egyetlen lehetőség, ami nagyban hajazhat udvarlási hagyományokra.

Link másolása

A koronavírus kitörésének eredményeképp az emberek szerte a világon négy fal közé vannak zárva egyedül, az élettársukkal vagy a családjukkal.  Ez a szinglik számára késő esti videóhívásokat jelent, a korábbi személyes találkozók helyett, miközben a kapcsolatban élő társaik párjuk mellett alszanak el éjszakánként.

Időszakosan szünetel az első randik időszaka, és az első látásra szerelembe esés minimálisan esélyes. Ezt követően ki tudja még mennyi ideig honol majd bennünk a félelem, miután valaki kezét megfogtuk, hogy fertőtlenítőbe áztassuk egy fél órára az ujjaink.

A vírus alig néhány hét után új iránynyelvet adott a párkeresésre. A The Independent beszámolt arról, hogy létrejött egy olyan angol nyelvű fórum az ismerkedésre, ami a Netflix népszerű, Vak szerelem című sorozatán alapul, ahol emberek virtuálisan ismerik meg egymást.

Noha ez mind szórakoztató történeteket eredményez, a változásoknak komoly következményei is lehetnek.

A világjárvány által okozott fizikai kapcsolat hiánya súlyosan akadályozhatja az emberek mentális jólétét, különösen az egyedül élőkét.



Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk



Link másolása


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

Link másolása


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk


Link másolása


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk


Link másolása


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk