Noha nem tűnik romantikusnak, ha valakit az ész vezérel a szív helyett, de ha megszületett a szándék, hogy a házastársával akar élni valaki, akkor amennyiben jól és szeretve akarja érezni magát, akkor engednie kell, hogy a társa szeresse – eleinte csak annyira, és úgy, ahogyan ő szeretni tud. Majd

a szándékot tettek követik, és olyan közös halmazt építenek ki a gondolataik és cselekvéseik által, melyben mindketten jól akarják érezni magukat, és a hűtlen fél az elmúlt viszonyban megélt magasságokat immár nem mércének tekinti, hanem olyan elérendő célnak, melyben a partner az lesz, akit újraválasztott magának.

Nem biztos, hogy rögtön olyan magasságokat fognak megélni, ugyanolyan perzselő tüzet, és lepkét a gyomorban, mint a külső kapcsolatban, de szövetséget alkothatnak, és mély érzelmek megnyugvásában élhetik az életüket azon az úton, amely a vágyott jövőkép felé vezeti őket.

Hogy lehet ezt elfogadni azok után, hogy valaki a fellegekben érezte magát?

Úgy, hogy fest egy jövőképet, és meghatározza, hogy mit hajlandó vállalni és elengedni, akár feladni érte. Pont úgy, mint mikor az edzőteremben izzadva, a túlterhelt izomfájdalmak mellett gondolatban ezerszer feladva is megveszi a következő havi bérletet annak reményében, hogy idővel el fogja érni a célját. És persze, mint minden más területén az életnek, fontos, hogy jól akarják érezni magukat a folyamatban, hogy az adódó nehézségek ne kiábrándultságot okozzanak, hanem el tudják a felek fogadni, hogy az életben ahol fény van, ott árnyék is vetül valamin…