hirdetés

KAPCSOLAT
A Rovatból
hirdetés

„Miért nem találsz már magadnak valakit?!” - „És neked hogy van az aranyered?” - A szingliség kora

Amikor az idősebb nem tudja megállni, hogy beleszóljon abba, amit nem ért a harmincasról.
Szajki-Vörös Adél, címkép: Netflix, animációk: Giphy - szmo.hu
2020. november 25.

hirdetés

Imádok egyedül lenni. Tenni-venni, közben tévézni. Amikor még egyedül éltem, Budapesten, egy kis lakásban, a húszas éveimben, alig vártam a hétvégéket. Elárulhatom, hogy ez nem ma volt, de a világ, az idősebb generációnak a huszonévesekhez, sőt harmincasokhoz való hozzáállása nem sokat változott, és csak nehezebb irányba változott az is, hogy akik nem találnak, miért nem találnak maguknak párt. Pontosabban: miért vannak sokan egyedül. Ugyanis sokan tudatosan választják ezt az életformát.

Szóval visszatérve arra, hogy a húszas éveimben sokat voltam egyedül. Ott laktam a belvárosban a kis lakáskámban, nyaranta minden este bulizni jártam a barátaimmal, mert tanítottam, így szabad volt a nyári szünet. Jobban kerestem és jól megéltem, mert egymagam tartottam el magam, két munkám is volt a tanítás mellett, és megpróbáltam élvezni az életet, mert akkor ez jött belőlem. Tegyük hozzá: nem mindig sikerült élvezni az életet, mert harminc felé járva már sokszor sírógörcsök között töltöttem az estéket. Közben a hozzám közelálló barátnők már javában házasodtak.

Az idősebbek - anyáink, nagynénéink, nagymamáink - pedig kérdeztek: "Miért nem találsz már magadnak valakit?" Gondoltam benézek a szekrénybe, vagy valamelyik fiókba, de nem találtam.

Mintha az ilyen egyszerű lenne. Kimentem az utcára, de ott sem jött szembe senki. Pedig nagyon kerestem: a húsboltban, a moziban, egy buliban - a tajtrészeg vagy betépett srácok különleges érdeklődést váltottak ki belőlem, amúgy a szétesett intellektuális típus máig titkos rajongásom tárgya -, de egyszerűen nem találtam. Miért? Mert nem így működik!

És ha ma egyedülálló lennék, biztosan nem teketóriáznék, és az arcába vágnám annak, aki meg meri kérdezni, miért vagyok "még mindig" egyedül, hogy: "Azért mert ez az életem, ebben a pillanatban ez van! És neked hogy van az aranyered?!"

hirdetés

Szóval esküvőkre jártam. Kedvenc anekdotáim egyike két közeli, középiskolai barátnőm esküvőiéhez kötődik. Az egyiken annyira muszáj volt jelen lennem, hogy engem kértek fel, mondjak el egy verset a pár összeadása után. Muszáj volt, és így is éreztem, és frusztrált voltam. A gond leginkább az volt, hogy amikor meghívtak az esküvőre, még volt egy pasim - nevezzük Imrének -, ezért Imre volt a partnerem. De addigra Imre, illa berek, nádak erek, elpárolgott, és még egy utolsó könyörgéssel lementem kutyába és megpróbáltam rávenni, legalább az esküvőre jöjjön el velem, nem volt hajlandó, így az öcsém támogatott. A lagzis asztalon előtte az irritáló Imre névtáblával.

A következő alkalom még szívettépőbb volt: egy akkori expasim szintén a partnerem lett volna az esküvőn, addigra szintén hűlt nyoma. De azért jófejségből azt mondta, eljön. Aztán aznap reggel is azt mondta, eljön, aztán már a pályaudvaron is azt mondta a telóban, eljön, aztán a vonatról hívtam, odaér-e, majd felvette a telefont és... és még mindig az ágyban volt, másnaposan. Aztán azt mondta, lejön utánam - ezt azért talán már Bridget Jones sem hitte volna el, én mégis reménykedtem -, majd ott ültem egész este egy üres hellyel magam mellett a lagzin. Meg a névtábláva. Szupi volt, ezt a jelzőt érzem a legalkalmasabbnak.

Szóval akkor döntöttem el, hogy mindenki bekaphatja, ha nem sikerül, nem sikerül. Baromi nehéz. Állandóan szerelmes voltam és állandóan csalódtam. Persze mindig kettőn múlik a vásár, de valamiért mindig tőlem teljesen távol álló személyiségeket sodort az utamba a sors. Ha meg nem, akkor az illető nem lépett. Ezeknek meg mi bajuk van? - kérdeztük mindig a lányokkal, amire a Nem kellesz eléggé című film adott is egy alternatív választ.




hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk