„Miért nem találsz már magadnak valakit?!” - „És neked hogy van az aranyered?” - A szingliség kora


Link másolása

Telt-múlt az idő, anyám szerint már fél Budapesttel lefeküdtem - "sajnos" ez a legenda nem terjedt el rólam, másrészt nem is volt igaz -, pedig én csak nagyon szerettem volna egy állandó kapcsolatot, amiben biztonságban érezhetem magam. Aztán jött a férjem, az elején négyszer szakítottunk – szerintem hatszor – és azóta van. És az első években nagyon nehéz volt megszokni, hogy még mindig van, mert már arra kondicionálódtam, hogy reménykedek, várok, búcsúzok, sírok – és újra elölről.

A huszonéves időszakomat utólag szabadságként kódolta a tudatalattim: álmomban egy ideig bulizni jártam, sétáltam haza estefelé a belvárosban, pedig akkor a magányt valódi szenvedésként éltem meg.

Ma hiányzik az egyedül eltöltött hétvégék pihenése, csendes kuckózása. Imádom a családom, de hiányzik. Viszont mivel mindennek ára van, ezzel fizettem a társas létért. Azért, hogy ne bőgjek egyedül esténként.

Azt viszont tudom, hogy ez a pártalálósdi baromi nehéz. Ma még nehezebb. Ezért könyörgöm minden szülőnek, nagyszülőnek és nagynéninek és esküvői násznépnek, hogy HAGYJÁK BÉKÉN A HARMINCASOKAT! Nincs elég bajuk? Akinek nincs szerencséje, hogy nem találkozik a munkahelyen vagy az egyetemen a párjával, az próbálkozhat társkeresővel, ami rengeteg megalázó helyzettel és sok energiával jár, tinderezhet - gyors és hatékony, egy szempontból -, vagy várhat.

Tudjátok, milyen nehéz várni? Én a földszinten laktam, de soha nem jött arra egyetlen fehér ló sem, nem hogy herceg, pedig gyakran nyitva hagytam az ablakom, és üvöltettem az Eminemet ki a világba, hátha odavonzza, meg mert imádom.

Cinikus világban élünk. A pasik nem mernek odamenni a nőkhöz, hogy elhívják őket egy kávéra. Messengeren mennek a hetekig tartó lebegtetések. És egyik nemet sem hibáztatom: mindenki kiesett a hagyományos szerepéből. A szüleink még kultúrházakban buliztak, szemeztek, udvaroltak. Udvarlás? Lassan már maga a szó sem létezik. Mit várunk tőlük? Hogy beálljanak két sorba a fiúk és a lányok és táncot lejtsenek, mint egy Jane Austen-filmben? Nincs opció, nincs segítség nekik, csak a cinikus világ, meg a bizalmatlanság, meg a sorozatos csalódások. És persze a végtelen sok felszínes lehetőség. Mert szexelni bármikor lehet, de életre párt találni rohadt nehéz. És a magányos negyvenesekről nem is beszéltünk, ők hogy ne érezzék, hogy bélyeg van a homlokukon? Biztosan "valamit rosszul csinált", ha egyedül van?

Szerintem hagyjuk őket békén. Amúgy meg covid van, vazze. Ja, és csak szólok, szinglik, akikkel együttérzek, és akikkel nem kell, mert tök jól elvannak így, majd ha már nem lesztek szinglik, készüljetek a következő kérdésekre, és jól vágjatok vissza. "Lesz baba? Mikor lesz az esküvő? Mikor jön a baba? MIKOR JÖN A KÖVETKEZŐ BABA?" És most finoman visszaszívtam egy káromkodást. Csak kérdezzétek meg, hogy van az aranyerük. Mert kábé ennyi közük van a ti dolgotokhoz is.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk



Link másolása


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

Link másolása


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk


Link másolása


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk


Link másolása


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk