Miért jó, ha már az első randi szexszel fejeződik be?

Egy nő a TikTokon mesélte el, hogyan tanulta meg a saját kárán, hogy miért ajánlatos már az első randin intim kapcsolatba kerülni.

Link másolása

Már több mint 26 millió alkalommal nézték meg azt a videót a TikTokon, amiben egy nő arról beszél, hogy miért érdemes már az első randi után ágyba bújni egymással, írja a Daily Star. Eve Culling a saját keserű tapasztalatait osztotta meg követőivel egy férfiról, akivel csak hosszú hetek randizása után került intim kapcsolatba.

Eve szerint közösen döntöttek úgy a randipartnerével, hogy ezúttal semmit nem kapkodnak el, alaposan szeretnék megismerni egymást az első szex előtt. Nagyjából 10-15 olyan találkozójuk volt, ahol fel sem merült a testi kapcsolat. Végül amikor úgy döntöttek, hogy eljött az idő, Eve megkérdezte a férfit, hogy van-e bármilyen különös szokása szex közben. A férfi erre határozott nemmel felelt.

Az aktus elején nem is volt semmi probléma. Ám ahogy egyre jobban belemerültek az együttlétbe, a férfi egyre furcsább lett. Azzal még semmi gond nem volt, hogy eleinte néhány csúnya szó elhagyta a száját, egy idő múlva azonban teljesen szokatlan dolgokat mondott szex közben a nőnek:

"Igen, igen, terhes akarsz lenni? Szeretnéd, hogy csináljak neked egy kisbabát, amiről már mindenki tudná, hogy az enyém vagy?"

Az egyre viccesebbre forduló aktus közben a férfi zihálva arra kérte a nőt, hogy vágjon hasonló dolgokat a fejéhez. Eve ezen teljesen bepöccent, és azt felelte:

"Mi a fenét akarsz, mit mondjak? Esetleg ilyeneket: fizetni szeretnéd az abortuszomat vagy egyedülálló apa akarsz lenni?"

Eve végül azonnal szakított a férfival, ezzel pedig több havi felesleges ismerkedést dobott ki az ablakon. Jó tanácsként pedig azt javasolja mindenkinek, hogy inkább szeretkezzünk már az első randin, hogy elkerüljük az ehhez hasonló furcsa eseteket.

A teljes videót itt lehet megnézni:

@eveculling

Instagram @ eveculling ##TakeTheDayOffChallenge ♬ Calm LoFi song(882353) - S_R


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk



Link másolása


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

Link másolása


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk


Link másolása


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk


Link másolása


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk