Két újabb nőt elvenne meglévő 9 felesége mellé egy brazil férfi, aki mindegyiküktől gyereket akar

Egy férj, tíz feleség, legalább tíz gyerek: mindig is ez volt az álma egy brazil férfinak. Még két hely kiadó a különös házasságban.

Link másolása

A szabad szerelem és a monogámia elleni tiltakozás jegyében vette feleségül még tavaly kilenc barátnőjét egy brazil férfi, írja a Daily Star.

Arthur O Urso egyiküktől éppen válófélben van, de közben újabb két nőt venne el, ráadásul az összes régitől és majd az újaktól is gyereket szeretne.

A hazájában ismert modellnek számító Urso és eredeti felesége, Luana Kazaki egy Sao Pauló-i templomban esküdtek örök hűséget egymásnak további nyolc nő társaságában. Mostanra azonban közülük az egyik, Agatha teljesen ki akarta sajátítani a férfit, ami válóoknak számít a tíztagú házasságban.

Urso azt mondja, hogy mindig is tíz feleséget szeretett volna. Mivel úgy érzi, hogy mindegyikük iránt ugyanazt a szerelemet érzi, ezért igazságtalan lenne, ha csak néhányukkal lenne közös gyereke. A férfimodell éppen ezért úgy tervezi, hogy mindegyik asszonyt szeretné anyává tenni.

A férfi egyébként kifejezetten jól keres egyáltalán nem szokványos házaséletével az interneten: csak az OnlyFansen évi közel 25 millió forint üti a markát a pikáns fotókért és videókért.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk



Link másolása


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

Link másolása


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk


Link másolása


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk


Link másolása


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk