Ingyen utazást kínál a távkapcsolatban élő egyetemistáknak egy buszos cég

Ha a tesztidőszakban díjmentesen utazó pároknak bejön az akció, a jövőben kedvezményesebb áron buszozhatnak majd egymáshoz a fiatalok a brit Megabusnál.

Link másolása

Akciós, a tesztidőszakban pedig ingyenes utazással segítené egy brit közlekedési vállalat a távkapcsolatban élő fiatalokat, akik a tanulmányaik miatt nem láthatják gyakran egymást.

A Megabus azután döntött így, hogy egy friss felmérésükből kiderült, hogy

az egyetemista párok átlagosan 370 kilométerre tanulnak egymástól, és évente több, mint 4,8 millió fontot költenek arra, hogy láthassák egymást. Így csak átlagosan havonta háromszor tudnak találkozni.

A buszos cég ezért úgy döntött, megkönnyítené a fiatal szerelmesek életét azzal, hogy olcsóbbá teszik számukra a buszozást.

A Sweethart Saver (magyarul Szerelmesek Megmentője) akcióban a távkapcsolatban élők kedvezményesebben utazhatnak két állomás között egy éven keresztül.

Ennek tesztelésére keresnek most 10 olyan párt, akik számára nagy segítséget jelentene ez a lehetőség, ráadásul ingyen kipróbálhatják. Ők akár már az ünnepi időszakban díjmentesen utazhatnak egymáshoz.

A vállalat azt tervezi, hogy ha beválik az akció, jövőre hivatalosan is bevezetik.

Mirror, címkép: illusztráció (PxHere)

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk



Link másolása


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

Link másolása


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk


Link másolása


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk


Link másolása


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk