"Dupla műszakból jöttem haza és fel volt hajtva a vécé fedele" – 10 megcsalt ex meséli el, hogyan buktak le a párjaik

Egészen váratlan helyzetek is okozhatják egy kapcsolat végét.

Link másolása

Emlékszünk arra a jelenetre az Igazából szerelem című filmből, melyben Colin Firth még visszamegy valamiért a lakásba, majd leesik neki, hogy a „beteg” felesége kavar a testvérével? Mint kiderült, ennél jóval kínosabb lebukások is vannak. Ilyeneket válogatott a Cosmopolitan.

1. Megadta a módját

„A szeretője mondta el nekem egy közös barát esküvőjén. Addig megőriztem a nyugalmam, amíg el nem mentünk, mert nem akartam nekik megadni az elégtételt, hogy egy őrült nő vagyok, aki tönkreteszi más nagy napját.”

2. Nincs menekvés

„Épp felszálltam Londonban egy Vegas felé tartó gépre, a barátnőm ült mellettem. Mutatni akart valamit a telefonján, s amikor elővette, megnyíltak az üzenetei, konkrétan egy általam ismert sráccal való csevegése. A csajom azt írta, mennyire fog neki hiányozni a srác és hogy nem is akart volna elutazni velem. Jó móka volt utána együtt repülni 11 órán át.”

3. Az ajtók záródnak

„Korán értem haza a munkából és épp rájuk nyitottam, akármennyire is sablonos. Az a vicces, hogy korábban nyitott kapcsolatot akartam, és a barátnőm mondta, hogy neki nem menne. Vagy inkább csak önző volt.”

4. Sherlock Holmes

„Dupla műszakból jöttem haza és fel volt hajtva a vécé fedele. Tehát vagy a feleségem nem pisilt húsz órán át, vagy egy másik férfi járt a lakásomban. Nem sokkal azután elváltunk. Férjhez ment a pasashoz, aztán őt is megcsalta. Most pedig válnak.”

5. Az app hibája

„Aznap volt a feleségem céges karácsonyi partija. Otthon kellett maradnom vigyázni az öt éves fiunkra. Úgy volt, hogy a nejem korán hazajön, de mégsem így történt, azt mondta, egy hotelben alszik majd, hogy ne kelljen aggódnia az ittas vezetés miatt. Hajnali háromkor arra ébredtem, hogy valami nincs rendben (ilyen nem történt azelőtt). Ránéztem a ’Find My Phone’ alkalmazásra, hogy megtudjam, hol van. A főnőkével volt a lakásán.”

6. A genetika nem hazudik

„Tudom, hogy közhelyes, de ha az ember 12 hónapig szolgálatot teljesít és egy fekete babára érkezik haza, miközben mindketten fehér bőrűek vagyunk – elég nagy pofon. A feleségem azt mondta, vannak fekete rokonai (sosem találkoztam velük). De különben is, nincs varázslatos 12 hónapos terhesség.”

7. Figyeljük a higiéniára

„Minden egyes éjjel, amikor hazaérkeztem, a párnámon ondófolt volt. A nejem azt mondta, folyt a nyálam álmomban. Ja, és a törölközőmmel törölte le.”

8. Dögölj meg, John Tucker

„Vacsorapartin voltam a lánnyal, akivel a pasim megcsalt. A nevéről jött rá, hogy ugyanarról a srácról beszélek, akivel ő is együtt van május óta. Felhívta és kihangosította a telefonját, utána pedig én is, és szembesítettük.”

9. Szülői felelősségvállalás

„A Facebookról tudtam meg, pár hónappal azután, hogy szakítottam a fiúval. A családja még mindig az ismerőseim között volt, így láttam pár fotót, amin az újszülött gyermekét tartja a kezében. Kevesebb, mint kilenc hónappal azután, hogy szakítottam vele.”

10. Hopp, egy csetablak

„A férjem laptopját használtam a házi feladatomhoz, az engedélyével. Jött egy üzenet az exétől, akivel rendszeresen beszélt. Csakhogy aznap valami olyasmit írt, hogy ’Csak beköszöntem, hogy szóljak, szeretlek’. Megnyitottam az összes üzenetet és több órányi szexuális tartalmú csetelést találtam. Már nem voltam otthon, amikor a férjem hazaért.”

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk



Link másolása


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

Link másolása


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk


Link másolása


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk


Link másolása


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk