Hasonmását küldte be az apasági tesztre, hogy ne kelljen tartásdíjat fizetnie

Hihetetlen trükkhöz folyamodott egy brit tűzoltó csak azért, hogy elbliccelhesse a tartásdíjat.

Link másolása

Nagyon nem fűlött a foga a 33 éves Simon Jordannak ahhoz, hogy tartásdíjat fizessen gyermeke anyjának, így meglehetősen aljas trükkhöz folyamodott: megpróbálta meghamisítani az apasági teszt eredményét. Mindezt úgy, hogy

egyik legjobb barátját. Jason Lee Colest küldte be maga helyett, mivel korban és külsőleg is nagyon hasonlítanak egymásra.

A hasonmás a tűzoltó személyi igazolványával ment be, leadta a mintát, amelyről természetesen megállapították, hogy negatív. Az anya azonban hajthatatlanul bizonygatta, hogy Jordan a gyermek apja, ekkor derült fény az aljas tervre. A két férfi lebukott, és most csalásért állhattak bíróság elé - írja a Sun.

A férfit azután kötelezte DNS-tesztre egy tartásdíj-behajtó cég, hogy nem ismerte el 2016-ban született gyermekét, és édesanyjának egy cent tartásdíjat sem fizetett.

Az anya feljelentette exbarátját, aki jelenleg 16 ezer fontnyi (nagyjából 6 millió forint) támogatással tartozik a nőnek.

A lebukás után mindketten beismerték a csalást. A tűzoltót 12 hónap börtönre ítélték, a büntetés végrehajtását azonban 18 hónapra felfüggesztették. Emellett 200 óra fizetetlen közösségi munkát is el kell végeznie, és természetesen az elmaradott tartásdíjat is rendeznie kell gyermeke anyjával. Tettestársa, Coles hat hónap börtönt és ugyancsak 200 órányi fizetetlen közmunkát kapott.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk



Link másolása


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

Link másolása


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk


Link másolása


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk


Link másolása


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk