Három hónap után tudta meg, hogy a párja pornózik: „Elvesztettem a férfiakba vetett hitemet”

Az egykori brit valóságshow-sztárt sokkolta, amikor kiderült a titok, de nem ez volt a legrosszabb, amit megtudott.

Link másolása

Becsapva érzi magát a brit valóságshow-szereplő, aki három hónap járás után tudta meg, hogy a párja a felnőttfilmiparban dolgozik.

AJ Bunker a brit Love Island című társkereső reality hetedik, tavaly sugárzott évadában tűnt fel, de csak hat napig tudott a villában maradni. Ennek ellenére ismertté vált, az Instagramon 111 ezren követik. Most azért tűnt fel újra a bulvármédiában, mert elárulta, hogy szakított a párjával. A szakítás oka, hogy kiderült: a férfi nem az, akinek mondta magát.

A 28 éves nő elmondta, már két éve szingli volt, amikor megismerkedett a férfival egy eseményen. Álomférfiként írta le, aki azt mondta neki, hogy modell, emellett pedig egy futballedzői cégnél dolgozik.

Három hónapig minden szép és jó volt. Egészen addig, amíg AJ rá nem jött, hogy a férfi nem modell, hanem pornószínész, ráadásul melegpornókban szerepel.

„Extrém pornó volt. Csak férfiak voltak benne, és egyértelműen felismertem őt is. Nagyon elkeseredtem, és nem gondoltam, hogy jöhet még ennél rosszabb is. Aztán kiderült azt is, hogy az egyik meleg barátját arra kérte, küldjön neki képeket. Ráadásul a barátaim mutattak egy képet egy ocsmány tangáról, ami a pulcsijában volt összegyömöszölve. Nem akartam elhinni, hogy más fehérneműjét hozta el és hagyta ott nálam. Azt mondta, azért hazudott arról, mivel foglalkozik, mert azt hitte, ha tudnék róla, akkor esélyt sem adok neki. Ez viszont egy olyan trauma volt nekem, hogy azonnal szakítottam vele”

– mesélte a Sunnak.

A korábbi realityszereplő azt mondta, úgy érzi, a férfiak kihasználják a műsorral szerzett ismertsége miatt, ezért nehezebben is megy neki a párkeresés. Elárulta, hogy amikor a show után randizott valakivel, akkor is kiderült, hogy a srác csak rajta keresztül akart bekerülni egy tévéműsorba.

„Elveszítettem a hitemet a férfiakban. A Love Island egyáltalán nem segített, mert ott sem találtam rá a szerelemre, és azóta sem volt tartós kapcsolatom. Már nehezen engedem közel magamhoz az embereket. Nehéz megbíznom bárkiben is, mert az az érzésem, hogy vagy ki akarnak használni, vagy csak azért vannak velem, hogy elmondhassák, lefeküdtek egy Love Island-lánnyal”

– panaszolta az OK! magazinnak.

A Love Islanddel kapcsolatban azt is elmondta, hogy szerinte nagyobb sikerrel járt volna, ha idősebb, érettebb férfiakkal van a villában, mert akiket ott megismert, azok szerinte nem voltak hozzá valók. Ennek ellenére nem bánta meg a szereplést, sőt bármikor kipróbálná magát újra.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk



Link másolása


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

Link másolása


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk


Link másolása


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk


Link másolása


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk