Három évvel az esküvő után vallotta be a feleség, hogy a nőket is szereti, közös barátnővel erősítették meg a házasságukat

Férje meglepően reagált: felvetette, hogy nem akarnak-e bevenni egy lányt a párkapcsolatukba.

Link másolása

Boldog "párkapcsolatban" él egy házaspár egy fiatal lánnyal, mióta a feleség bevallotta a férjének, hogy biszexuális - írja a Yahoo News.

Cierra és David Applegate még a középiskolában ismerkedtek meg egymással, azt követően nagyon hamar, 21 évesen házasodtak össze. Elmondásuk szerint házasságuk rendkívül boldog, első éveik istenien teltek.

Cierra azonban egyre jobban tudatosította, hogy nem teljesen őszinte férjével, és van valami, amiről nem tud. Három évvel esküvőjük után vallotta be neki, hogy biszexuális, és a nőkhöz is vonzódik. Férje azonban nagyon megértően és meglepően reagált: úgy döntöttek, hogy átalakítják életüket.

Arra jutottak, hogy ha mindketten vonzódnak a nőkhöz, miért ne lazíthatnának házasságuk szabályain, és nyithatnának más nők felé közösen?

2019 májusában a Tinder nevű randiapp segítségével próbálták megtalálni a megfelelő lányt. Több triplarandin is részt vettek, amíg rá nem akadtak Mariah Hendersonra, akivel azonnal megvolt a kémia - Cierra és David részéről is.

"David és én férj és feleség vagyunk. Mindketten randizunk Mariah-val, és mindhármunk közt erős fizikai és szellemi kapocs van."



Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk



Link másolása


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

Link másolása


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk


Link másolása


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk


Link másolása


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk