Bunkó dolog Facebookon és más nyilvánosság előtt kiteregetni a megcsalást, akárhogy szépítjük
Volt nekem egy vőlegényem réges-régen egy messzi-messzi galaxisban. Nos, ez a fiú megcsalt, nem is egyszer, én meg rájöttem, elegem lett belőle, és szakítottunk. A családomnak nem magyaráztam el részletesen miért, csak azt mondtam, hogy vége, szakítottunk, nem házasodunk össze.
Nem értették mi van, faggatóztak, továbbra sem mentem bele a részletekbe. Elárulom: azért nem, mert a fiú jóban volt a szüleimmel, és nem akartam, hogy pusztán emiatt utálják őt a szüleim. Szerettem volna, ha köztük megmarad a teljesen konszolidált és normális baráti viszony. Ennyi.
Kibírtam, hogy nem kürtöltem szét, nem tapétáztam ki a hírrel a környéket, és nem tettem be apróhirdetésként az újságba? Igen, kibírtam. Nem haltam bele.
Jobb lett volna, ha kiplakátolom az utcán, hogy „lefeküdt mással a szemét, meggyalázta jegyességünk szentségét”? Hát egyáltalán nem.
Azt hiszem, ha így tettem volna, csak arra lett volna jó, hogy hülyét csináljak magamból.
Mert azt elfelejtették volna, hogy szakítottunk, meg hogy Az A Nyomorult megcsalt, azt viszont még évekig emlegették volna, én mit csináltam.
Nem tartom jó ötletnek a nyilvánosságot bármilyen módon belevonni a magánéletembe, akkor sem, ha nekem van igazam valamiben. És azt sem tartom szerencsésnek, ha ismerősöket vagy vadidegen embereket rángatok bele a saját magánéleti konfliktusaimba.
Elég prosztónak tartom, amikor ismeretlen vagy ismert emberek gyakorlatilag ler...cozzák vagy le rohadt f...zzák a párjukat Facebookon, Instagramon vagy más közösségi csatornán.
Prosztóságnak tartom azt is, hogy ha valaki egy szakítás után szimpla duzzogásból azonnal törli az exét az ismerősei közül, és azzal a lendülettel egytől egyig törli a közös barátokat, közös ismerősöket, valamint a volt párjának a barátait is.
Valamint prosztó dolognak tartom a nyilvánosságon keresztül történő, a közösségi felületeken, a közös e-mail címeken és címlistákon közzétett kutyázást. Erről is van történetem, egy ismerősöm, nevezzük B-nek, összejött egy férfival, mondjuk G-vel. Néhány héttel később G. exe körbeküldött egy e-mailt B összes ismerősének, kollégájának és volt kollégájának arról, hogy ez a B, ez a céda, elszerette a csávóját. Az a helyzet, hogy B. a szememben semmivel nem lett kisebb, egy hajszálnyival sem, G. exéről viszont megvan a véleményem.
Szerintem semmivel nem lesz jobb a helyzet akármilyen konfliktus esetén is, ha nyilvánosan szidjuk a
- párunkat
- volt párunkat
- szüleinket
- gyerekeinket
- kollégáinkat
- volt munkatársainkat
- főnökeinket
- beosztottjainkat
- szomszédainkat
stb., különösen úgy, hogy a szereplők arccal és névvel is beazonosíthatók. Ez nem csupán prosztóság, hanem a másik személyes adataival való visszaélés egy formája is – szerintem. Nem csak pitiáner megoldás, hanem simán kimeríthet akár olyan kategóriát is, ami miatt bíróságon végződhet egy ilyen ügy.
Tegye a szívére a kezét az, aki már csinált ilyet: sokkal jobb lett az élete, miután nyilvánosan alázta az exét? Hirtelen kisütött nap a feje fölött? Növekedett a GDP? Váratlanul jobb munkát kapott? Megoldódott tőle az összes problémája? A nyilvános alázás után jobb kocsija lett vagy elkezdett nőni a háza alapterülete? Jobban szerették ettől a kollégái/szülei/gyerekei stb? Már nem került annyiba a tankolás, mielőtt posztolna volna, hogy Icuka/Gézuka megcsalta?
Megérte? Tényleg? Hosszú és rövid távon is? Igen? Na ez az, amit nem hiszek el.
