Ennyi szexre van szüksége hetente egy párkapcsolatban élő embernek egy szakértő szerint

A kapcsolatban élő emberek hajlamosak ellustálkodni a rendszeres szexet. Pedig ennek visszafordíthatatlan következményei is lehetnek.

Link másolása

Gyakran felmerülő kérdés a tartós párkapcsolatban élők között, hogy vajon eleget szeretkeznek-e. Egy ausztrál kapcsolatszakértő a TikTokon válaszolt a sokakat érdeklő kérdésre, írja a LADbible. Jake Maddock szerint a rendszeres szex ráadásul jót tesz a „lelki és fizikai egészségnek” is.

Maddock a videóban elmondja, hogy

rengeteg tudományos kutatás alapján a nőknek kifejezetten jót tesz a heti három orgazmus. A lelki és fizikai egészségük mellett a testük is meghálálja a rendszeres kielégülést. Nagyjából ez a mennyiség elég a férfiaknak is, akikre hasonló hatással van a heti többszöri aktus.

A kapcsolatszakértő szerint a rendszeres összebújás segít abban, hogy a párok közelebb kerüljenek és igazán kötődjenek egymáshoz. Figyelni kell azonban arra, hogy semmiképp se kényelmesedjünk el, ami kezdetben heti egyszeri, majd havi egy-egy alkalomra korlátozhatja lustaságból a szexet.

Ha ez a folyamat elkezdődik és nem fékezzük meg időben, könnyen véglegesen eltávolodhatnak egymástól az emberek.

A heti két-három alkalom azonban már elég ahhoz, hogy egyensúly és elégedettség legyen a párkapcsolatban.

Jake Maddock angol nyelvű videóját itt lehet megnézni:

@coachjakemaddock It's good for your physical and mental health #jakemaddock ♬ original sound - Jake Maddock


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk



Link másolása


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

Link másolása


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk


Link másolása


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk


Link másolása


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk