Elhunyt menyasszonya hamvait is magával viszi utazásaira a gyászoló férfi, hogy teljesítse közös bakancslistás élményeiket

A menyasszony alig 35 évesen halt bele a rákba idén júniusban, így életében már nem juthatott el azokra a helyekre, amiket meg szeretett volna látogatni.

Link másolása

Rákban veszítette el szerelmét egy 42 éves férfi. Most elhatározta, hogy kipipálja közös bakancslistájuk elemeit a 35 évesen elhunyt nő emlékére. Roger Skillin hat évvel ezelőtt, Izlandon kérte meg barátnője, Kat Askew kezét.

Az esküvőre azóta sem került sor, és sajnos nem is fog, Kat ugyanis idén júniusban feladta a rákkal vívott küzdelmét.

Gyászoló vőlegénye úgy döntött, hogy nem hagy fel álmaik megvalósításával, és felkeresi azokat a bakancslistás helyeket, ahová együtt terveztek elutazni barátnőjével.

Az emlékutazásra magával visz majd egy keveset Kat hamvaiból is, és a fényképét is, hogy valamilyen fizikai formában menyasszonya is jelen lehessen a különleges helyeken.

A tervek között az első helyszín Izland, ahol a lánykérés történt, de felkeresi Skóciát, New Yorkot és Ciprust is - csupa olyan helyet, ahová Kat mindenképpen el akart jutni.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk



Link másolása


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

Link másolása


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk


Link másolása


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk


Link másolása


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk