"Elegem van abból, hogy a családom állandóan azzal nyaggat, állapodjak már meg valakivel"

Mit lehet tenni ilyen helyzetben? Szakértő mondott tanácsot egy segítséget kérő nőnek.
Fotó: Pexels - szmo.hu
2019. február 04.


Link másolása

Egy 38 éves nő nagyon unja már, hogy a családja állandóan azzal zaklatja, miért nincs senkije, miközben már túl van több kapcsolaton is és gyereke is van. A The Sun tanácsadójától, Deidre Sanderstől kért segítséget:

"Minden alkalommal, amikor a családommal találkozom, azt kérdezgetik tőlem, hogy mikor állapodok már meg végre? Két komoly kapcsolatom volt eddig, az egyikből született a fiam, aki már 9 éves. Jelenleg egyedülálló édesanya vagyok. A fiam egy átlagos, boldog gyerek, aki rendszeresen látja az apját.

Két esküvő is lesz hamarosan a családban, és már előre tudom, hogy jönnek majd megint a kérdések.

Nemrég volt egy eljegyzési parti, ahol az egyik unokatestvérem komplett idiótaként viselkedett. Folyamatosan csúfolódott velem és rosszalló megjegyzéseket tett rám. A végén már betelt a pohár és rápirítottam, hogy vegyen vissza. Azt mondta, csak túlreagálom, mert csak viccelődött.

Azt szeretném, ha végre elfogadnák már, hogy ez az én életem és én így vagyok boldog. Mit tegyek?"

A szakértő így válaszolt a problémára:

"Válassz ki egy vagy két családtagot, aki megért téged, és mondd el nekik nyugodtan, hogy mind mások vagytok, te pedig így vagy boldog, ahogy élsz. Kérd meg őket, hogy adják ezt tovább a többieknek, akik zaklatnak a kérdéseikkel."

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk



Link másolása


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

Link másolása


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk


Link másolása


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk


Link másolása


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk