Egyre kevesebben élvezik a szingli életformát a koronavírus kitörése óta

A járvány a saját halandóságunkra emlékeztet, és a szaporodási késztetést is előhozhatja.
Fotó: takazart/Pixabay - szmo.hu
2021. január 20.


Link másolása

Kétségtelen, hogy a járvány számtalan módon megváltoztatta a randizás világát - írja a Metro. Nemcsak az első csók kérdése vált kellemetlen kérdéssé, de mára a klubokban szövődő egyéjszakás kapcsolatokat is elfelejthettük. 

Míg a kapcsolatban élőknek a partnerük állandó közelségével gyűlik meg a bajuk, az egyedülállók egészen más kérdésekkel találták szembe magukat. Egy új, Angliában végzett kutatás szerint most már több mint a felük készen állna egy hosszú távú kapcsolatra. 

Sőt mi több, háromból egy fő vallotta be, hogy már sokkal sürgetőbbnek tűnik a számára párválasztás, mint a járvány előtti időszakban. 59 százalék pedig azt is hozzátette: nyitottabbá váltak azt illetően, hogy kivel jönnek össze.

A lapnak nyilatkozó 41 éves szingli, Jay Evans már két éve egyedül él, és a vírus kitörése előtt nevetségesnek találta volna a gondolatot, hogy újabb kapcsolatba kezdjen. Mostanra azonban gyökeresen megváltozott a véleménye:

“Mióta a pandémia megváltoztatta az életünket, és csak a kutyámmal élek együtt, most már vágyom arra a hosszú távú biztonságra, amit egy partnerkapcsolat adhat. Eleinte úgy álltam hozzá, hogy csak randizgatok, és néha szexelek valakivel. Most már azon töprengek, hol találhatnék magamnak partnert, ha ez az egész rémálom véget ér” - vallotta be a férfi.

Evans azt is hozzátette: nagyon fiatalosnak érzi magát, és kiborul attól, hogy a vele egyidős párkeresők olyan dolgokat élveznek, mint a séta a természetben, vagy egy utazás a tengerpartra. Mostanra azonban ezek a programajánlatok is vonzóbbnak tűnnek.

“Megváltozott a fókuszunk. Most már nem a távoli jövőbe helyezzük ki a partnerkeresés lehetőségét, sokkal inkább valami kézzel foghatót szeretnénk felmutatni” - mondta Neil Wilkie pszichoterapeuta.

A szakember szerint ösztönszinten az is megjelenik, hogy a “fajunkat érő fenyegetés” miatt mielőbb szaporodni szeretnénk, másrészt ugyanakkor a hosszú távú partnerség védelmet és biztonságot is jelent számunkra.

Egy másik terapeuta, Nathaniel Oke azt is hozzáteszi: szembe kell néznünk a saját halandóságunkkal is ebben a helyzetben, és ez felveti a kérdést, most hogyan élünk.

“Elgondolkodhatunk a választásainkon, kapcsolatainkon, jövőnkön és az örökségünkön. Az ilyen pillanatokban arra vágyunk, hogy mindezt megoszthassuk valakivel. A kavarások kevésbé érdekelnek bennünket, mert nem elégítik ki a bennünk élő igényt a megfelelő társ iránt.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk



Link másolása


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

Link másolása


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk


Link másolása


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk


Link másolása


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk