Durva szabályokat állított fel a párjának egy 22 éves lány: a fiúnak el kell tartania és heti két randi is kötelező

Leaha a randik alkalmával tüzetesen figyeli szerelme viselkedését is, például, hogy ad-e borravalót a pincérnek, kommentálja-e az árakat és megfelelő öltözetben jelenik-e meg.

Link másolása

Leaha Ureel mindent megtesz azért, hogy életben tartsa a lovagiasságot, ezért pedig egy egész listányi szabályrendszert is felállított, amit szerelmének kötelezően be kell tartania – írja a The Sun.

A fiatal lány ugyanis a hagyományos családmodell híve: miután elvégezte a főiskolát és pincérként dolgozott egy étteremben, eldöntötte, hogy nem akarja többé a munkának szentelni az életét, ezért otthon marad.

Alan így kénytelen eltartani szerelmét, aki egyébként azt is elvárja, hogy férje legalább hetente kétszer pazar randevúkra vigye, minden alkalommal kihúzza és betolja a székét, töltse ki a bort, sőt még a számlát is ő fizesse.

Leaha tüzetesen figyeli szerelme viselkedését is a randevúkon, például azt, hogy ad-e borravalót a pincérnek, kommentálja-e az árakat és megfelelő öltözetben jelenik-e meg.

„Szeretem, ha ő kezdeményez, asztalt foglal egy étteremben, vagy megtervezi, hogy mit csinálunk” – mondja Leaha.

A fiatal feleség háztartásbeli, ezért partnere gondoskodik róla. Szeret főzni és magára fordítani az otthon töltött időt, sokat sétál a kutyákkal.

„Imádok háziasszony lenni, és szeretném, ha mások is tisztában lennének azzal, hogy normális, ha erre az életstílusra vágyunk. Olyan, mint háztartásbeli anyának lenni, csak gyerekek nélkül"

– vallja Leaha.

A szerelmesek még nagyon fiatalon jöttek össze, majd rövid időre szakítottak is, mert Alan korábban nem tudta a nőt eltartani. Végül visszaszerezte a lányt és még abba is beleegyezett, hogy betartja a rá vonatkozó szabályokat.

Alan nagyon elkötelezett, teljes mértékben támogatja Leahát, és azért dolgozik, hogy olyan életstílust biztosítson neki, amire már nagyon régóta vágyott.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk



Link másolása


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

Link másolása


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk


Link másolása


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk


Link másolása


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk