hirdetés

KAPCSOLAT

DNS-tesztet vett ajándékba, súlyos családi titokra derült fény

Egy névtelenségbe burkolózó nő írta meg karácsonyi sztoriját: hibás döntés volt régóta vágyott DNS-tesztet vennie párjának.

Link másolása

hirdetés

Egyszerű jószándékú karácsonyi ajándéknak indult, de komoly családi drámát indított el egy nő ajándékötlete, amit ő maga írt meg a Redditen.

Párja egy ideje érdeklődött már az interneten megrendelhető DNS-tesztek iránt, így adta magát, hogy ezt a különlegességet ajándékozza neki. A hölgy a férfi édesanyjával is megosztotta ötletét, aki azonban teljesen elsápadt a terv hallatán.

"Ettől most ideges lettem. Talán várhatnál még ezzel az ajándékkal, mondjuk a születésnapjáig" - mondta a anya, aki hozzátette: férjével is szeretne konzultálni a meglepetésről. Hamarosan aztán elárulták fiuk szerelmének, miért ódzkodnak az ötlettől:

mint kiderült, az apa nem a vér szerinti apja két gyereküknek.

Annak idején természetes úton nem lehetett gyerekük, ezért spermadonort vettek igénybe, amit azonban később nem árultak el két fiuknak.

hirdetés

A lány érthető módon most eléggé zavarban van, hiszen előbb tudta meg a család titkát, mint az érintettek. Egyelőre csak remélni tudja, hogy a szülők hamarosan elárulják 24 éves fiuknak származásának történetét, mert ő maga nem akar sokáig hazudozni és titkolózni párja előtt.

Korábban mi is többször írtunk az olcsó és könnyen beszerezhető DNS-tesztek veszélyeiről:



hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés


Link másolása

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés


Link másolása

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés


Link másolása

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés


Link másolása

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: