Bosszúból jött össze annak a nőnek a párjával, akivel megcsalta őt az exe, azóta már házasok

„Szerintem mi nyertünk” – írta a skót nő, aki végül csak jól járt azzal, hogy az exvőlegénye három év kapcsolat után hűtlen volt hozzá.

Link másolása

Váratlan fordulatot vett egy skót nő élete, miután megcsalta őt a párja - számolt be róla a Sun.

Jade Purvis már három éve járt együtt szerelmével, sőt már el is jegyezték egymást, amikor kiderült, hogy a férfi hűtlen volt hozzá. Egy olyan nővel feküdt le, akit a Facebookon ismert meg, 300 kilométerre lakott tőlük, ráadásul 5 és fél éves kapcsolatban élt.

Jade végül a szeretőtől tudta meg, hogy a vőlegénye félrelépett. Ezután felvette a kapcsolatot a másik nő barátjával, és neki is elmondta, hogy mi történt a párjaik között. Úgy döntöttek, hogy bosszúból ők is találkozgatni kezdenek egymással.

A kezdeti facebookos ismerkedés után a férfi 300 kilométert utazott, hogy lássa őt. A "bosszú" végül annyira jól alakult, hogy azóta is együtt vannak.

"Ez hét évvel ezelőtt történt, négy éve már házasok vagyunk. Szerintem mi nyertünk"

- írta a nő, aki a TikTokon mesélte el a történetüket, egy fotót is mutatott videójában az esküvőjükről.

@jadepurvis53

revenge ??‍♀️ #ihopeshecheats #ASOSinthebag #wishuponastar #revenge #bye ♬ hopeshecheats. - Marleigh Sturgess


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk



Link másolása


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

Link másolása


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk


Link másolása


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk


Link másolása


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk