Barátjuk esküvőjén jegyezte el egymást egy pár, a kommentelők kiakadtak: „undorító dolog ilyet csinálni”

Azzal vádolják őket, hogy ellopták a show-t.

Link másolása

Az eljegyzés mindig egy különleges pillanat az ember életében, akár ő kéri meg a párja kezét, akár az ő kezét kérik meg. Sokféleképpen lehet ezt csinálni: vannak, akik csak egyszerűen, egy nem várt pillanatban felteszik ezt a kérdést, míg mások hatalmas feneket kerítenek neki. Gyakori az is, hogy egy ünnephez kapcsolódóan történik meg az eljegyzés, például a gyűrű karácsonyi vagy születésnapi ajándék lesz, bár sokak szerint ezek nem erre valók. Ugyanez a helyzet az esküvővel is: vannak, akik a szerelem és a házasság ünnepét gondolják a legjobb alkalomnak a lánykérésre, nem törődve azzal, hogy az a nap nem róluk, hanem az ifjú párról kellene, hogy szóljon

Így került gyűrű az ujjára annak a nőnek is, aki ezt boldogan ki is posztolta a Facebookra. Mint kiderült,

egy barátjuk esküvőjére voltak hivatalosak a párjával, aki az ünnepség egy pontján (amikor a násznép csillagszórókkal ünnepelte az ifjú párt) egyszercsak letérdelt elé és feltette neki a nagy kérdést.

A nő persze igent mondott, bár azt írta, egyáltalán nem számított rá, hogy pont ott és akkor fogják megkérni a kezét.

"Nem tudtam, hogy mit tervez. Amikor szóba került köztünk az eljegyzés, akkor azt mondtam neki, hogy csak azt szeretném, hogy meglepődjek. Nem gondoltam, hogy képes lesz erre, mert engem nagyon nehéz meglepni. Mi az utolsó hely, ahol számítanál arra, hogy valakinek megkérik a kezét? Valaki másnak az esküvője! Ő meglépte a lehetetlent, én pedig lehidaltam"

- írta az újdonsült menyasszony.

Végül megköszönte az ifjú párnak, hogy megosztották velük a nagy napjukat, a szöveg mellé pedig több képet is posztolt az esküvőről, a gyűrűről és persze róla és a párjáról.

Kép forrása: Imgur

A bejegyzését aztán megosztották a Redditen egy olyan fórumban, ahol esküvőket kritizálnak, a kommentelők pedig finoman szólva felháborodtak, hogy a történet főszereplői egy lagzin jegyezték el egymást, ráadásul egy barátjuk nagy napján.

Lapozz a kommentekhez!



Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk



Link másolása


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

Link másolása


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk


Link másolása


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk


Link másolása


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk