KAPCSOLAT
A Rovatból
hirdetés

„Az igazi párkapcsolati próba: 65 órát töltöttünk a hóviharban egy sátorba zárva”

Egy pár az Andokban rekedt, amikor az elmúlt 20 év legkeményebb hóvihara tombolt. Szerencsére volt náluk társasjáték és néhány élelmiszer. Vécépapír azonban nem.

Link másolása

"Az én téli szerelmi sztorim" címmel jelent meg egy írás a Guardianen, amelyben egy férfi elmeséli, milyen váratlan és embert próbáló közös élményben volt része a párjával, amikor hegyet másztak Argentínában.

Rhymer Rigby és barátnője, Jane 10 hónapon keresztül utazgattak akkoriban, 2003 januárjában pedig az Andok argentínai részén kirándultak. Úgy döntöttek, hogy megmásszák az Aconcagua-hegyet, amely 6962 méteres magasságával az Andok legmagasabb csúcsa. A férfi elmondása szerint ehhez nem kell különleges hegymászó készségre, de azért ez egy komoly hegy, ahol már több mint 100 hegymászó halt meg. Bár a pár elég fitt volt a mászáshoz, a 10 hónapos utazás azért meglátszott rajtuk, a férfi szokásos 73 kilós súlya 57 kilóra fogyatkozott.

Már 3600 méternél jártak, ekkor még 17 fok, napsütéses idő volt. Minden hideg időjárásra való készletüket egy öszvér vitte a 4370 méteres magasságban lévő alaptáborba. Izgatottan várták a kb. hatórás utat a Plaza de Mulasra, ám az időjárás alaposan áthúzta a tervüket. Néhány órával később 100 km/h-s szél süvített, majd havazni is kezdett. Mivel a látási viszonyok is romlottak, a pár úgy döntött, hogy nem mennek tovább, majd másnap folytatják az útjukat. Ekkor még nem tudták, hogy az elmúlt 20 év legrosszabb hóviharába csöppentek bele. Nem tehettek mást, felállították a sátrukat, amelyet arra terveztek, hogy a kemény viharokat is kibírja, és vártak.

"Az emberek azt szokták kérdezni, hogy nem volt romantikus? Nos, összecipzároztuk a hálózsákjainkat, és összebújtunk, hogy melegítsük egymást, de itt véget ér minden romantika"

- írta.

Másnap reggel, amikor a férfi kikukkantott a sátorból, már minden fehérbe borult. Ez nagyon bosszantotta őket, mert az alaptábor csupán másfél órányi sétára volt tőlük, de pontosan tudták, hogy azok halnak meg hóviharban, akik elhagyják a sátrukat. Így hát maradtak a sátorban és utazó Scrabble-lel játszottak, hogy elüssék az időt. Akkoriban még nem volt okostelefon, ez a társasjáték pedig nagyon jól jött nekik az utazásaik során akkor, amikor hosszabb ideig várakozniuk kellett. Volt példa arra is, hogy egyhuzamban 8 órán át játszottak vele.

Rhymer szerint bár ezek a dolgok önmagukban nem romantikusak, de ha minden napot ugyanazzal az emberrel kell töltened úgy, hogy nem nagyon tudsz mást csinálni, az egy remek teszt arra, hogy kiderüljön, le tudod-e élni vele az egész életedet. Főleg, ha két köbméternél kisebb helyen ragadtatok.

A második nap délutánjára már annyira megéheztek, hogy megnézték, mi mindenük van, amiből ételt tudnak készíteni. Tejpor, két vöröshagyma és fűszerek álltak a rendelkezésükre, és hiába volt gáztűzhelyük, nem volt elég gáz a hóolvasztáshoz. A folyó ugyan öt perc sétára volt tőlük, de olyan rosszak voltak a látási viszonyok, hogy csak úgy lehetett visszatalálni a sátorhoz, ha odafelé megjegyezték az úton lévő tereptárgyakat és azokat követték visszafelé. Szerencsére a férfi sikerrel vette ezt a próbát, így barátnője tudott főzni hagymalevest, és 30 óra után végre ehettek valamit.

Másnap reggel, amikor felébredtek, ismét azzal szembesültek, hogy még mindig minden hóval van borítva. Miközben nyugtatgatták egymást, hogy nem lesz semmi baj, kibírják, ameddig kell, újabb problémába ütköztek.

"A természet hívott, és nem pisilnem kellett. Ránéztem Jane-re, aki azt mondta, hogy a vécépapír az öszvérnél hagyott csomagunkban van. Így hát egy piramis alakú szikla mögé guggoltam, és vécépapír híján körbenéztem, hogy mit használhatnék. A megoldás puha volt és fehér: hógolyókat kell csinálni és addig törölgetni, amíg tisztának nem látod őket. Amikor visszaértem a sátorba, Jane megkérdezte, milyen volt. Azt feleltem rá, hogy nem olyan rossz, mint gondolnád, de azért nagyon rossz."

A férfi ezután ismét lement a folyóhoz, a visszaúton pedig egy másik férfivel találkozott, akinek szakálla és ősz bajusza volt, és egy két jégpáncélba borult öszvért vezetett. "Úgy nézett ki, mint valami horrorfilmben egy sarkvidéki felfedező percekkel a halála előtt. Sok szerencsét kívántunk egymásnak, és amikor eltűnt a fehérségben, azon tűnődtem, vajon tényleg ott volt-e."

Amikor visszaért a sátorba, barátnőjével megették az utolsó adagot a hagymalevesből, és amikor nem Scrabble-lel játszottak, arról beszélgettek, hogy milyen jó lesz megszállni egy ötcsillagos hotelben, jó borokat inni, steaket enni és puha párnákon aludni. De szóba került a jövő, a házvásárlás, a házasság, a gyerekek, gyakorlatilag mindenről beszélgettek, ami csak eszükbe jutott.

A harmadik sátorban töltött estéjükkor már 50 órája voltak a hóviharban. Mivel korábban a Himalájában is jártak már, megtanulták, hogy éjszaka nem sok mindent tud tenni az ember, ezért akár 12 órát is lehet aludni. Amikor nem társasjátékoztak és beszélgettek, ők is aludtak, így gyorsabban telt az idő.

Amikor a harmadik éjszaka után felébredtek, még mindig minden fehér volt, de egy órával később kitisztult az ég, így végre útnak indulhattak. Két órával később pedig már marhahúst és babot ettek az alaptáborban.

Végül nem jutottak fel a csúcsra: Jane 6000 méternél fáradt el, Rhymer pedig 6700 méternél adta fel, ami már igen közelinek tűnt, de mégsem volt az. "Ebben a magasságban néhány tucat lépés olyan, mint a sztálingrádi csata, ráadásul kezdtem érezni a magassági betegség tüneteit".

Visszaérve a hotelbe olyan hegymászókkal találkoztak, akiket náluk sokkal nagyobb magasságban kapott el a hóvihar. Sokaknak úgy megfagytak a végtagjait, hogy be kellett kötözni őket, ez pedig egészen más megvilágításba helyezte Rhymer számára azt, hogy végül nem sikerült elérniük a csúcsot.

"Ez 18 éve volt, és mindig mindig együtt vagyunk, van két lányunk is. Ez egy kevésbé romantikus párkapcsolati próba volt, de ha el tudsz tölteni 65 órát valakivel mosdatlanul, egy apró sátorban, Scrabble-t játszva, akkor hosszú távon is jók lesztek. Mondanom sem kell, hogy a három Rigby hölgy egyhangúan megvétózza, amikor időnként felajánlom, hogy menjünk el kirándulni az Andokba"

- zárta történetét a szerző.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


KAPCSOLAT
„Felbéreltem egy influenszert, hogy próbára tegyem a vőlegényem hűségét”
Nem lett jó vége a hűségtesztnek. A korábban egekig magasztalt férfi szinglinek hazudta magát néhány héttel az esküvő előtt.

Link másolása

Annyira biztos volt leendő férje szerelmében egy brazil menyasszony, hogy röviddel az esküvő előtt fogadást kötött az egyik barátjával, írja a Mirror. A különös fogadás tétje az volt, hogy a vőlegény nem esik kísértésbe, és minden körülmények között hűséges marad a nőhöz.

A magabiztos menyasszony ekkor kereste fel az ismert hűségtesztelő influenszert, Lídia Luizát, hogy környékezze meg a férfit. A történet nem ért jó véget, ami a csinos véleményvezér Tiktokra feltöltött videójából derült ki. Luiza videójában olvasható a teljes üzenetváltás a menyasszonnyal, aki ekkor még nagyon magabiztosnak tűnt. A képernyőfelvételekből kiderül: a nő 500 reált (31 ezer forint) tett jövendőbelije hűségére.

A hűségteszt elején Lídia előbb követni kezdte az Instagramon a férfit, majd lájkolta néhány fotóját is. Rövid idő múlva a februári esküvőre készülő mit sem sejtő vőlegény privát üzenetben kereste meg az influenszert.

Csevegés közben Lídia rákérdezett, hogy randizik-e éppen valakivel. A férfi szinte azonnal rávágta, hogy nem, majd megpróbálta rávenni egy találkára a szinte vadidegen nőt.

A teljes, portugál nyelvű videót itt lehet megnézni:

@testesdefidelidade Ig para testes @lidiabertoncello #testedefidelidade #fiscaldochifre #namoro #traicao #fyp #fypシ #fyyy ♬ Senta Com Amor - Furacão Hit

A Tiktokra posztolt videóból nem derül ki, hogy az esküvőt végül megtartották vagy szakított a pár. Az egészen biztos azonban, hogy a nő nem bízik majd a jövőben feltételek nélkül a vőlegényében.

Az influenszer egyik követője szerint a menyasszony barátja sejthetett valamit, ezért is beszélhette rá a szokatlan hűségtesztre a nőt. Ezek után pedig nem lenne túl etikus elfogadni a nyereményt. Egy másik hozzászóló szerint lehet, hogy a menyasszony most szenved, de egy napon hálás lesz majd a történtek miatt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KAPCSOLAT
Terhes lett a férjtől a másik nő, amikor a pár édeshármassal ünnepelte az első házassági évfordulót
Az amerikai házaspár többszerelmű kapcsolatban él, rendszeresen randiznak más nőkkel. A feleség viszont küzd a teherbe eséssel.

Link másolása

Váratlan következménye lett annak, amikor egy amerikai nő édeshármassal lepte meg a férjét az első házassági évfordulójukon - számolt be róla a Daily Mail.

Jess a TikTok-oldalára készített egy humoros videót, amiben táncol, miközben a férje átöleli hátulról, aztán a következő pillanatban olyan, mintha a nő leszidná a fejét fogó férfit. A videón ez a felirat olvasható:

"Édeshármast ajándékoztam a férjemnek az első évfordulónkra. Ő teherbe ejtette a nőt, nekünk meg még nincs gyerekünk."

A videót már több mint 5,6 milliószor nézték meg és rengetegen kommenteltek is alá. Bár sokak szerint ez csak egy poén volt a feltöltőtől, Jess nem tagadta, hogy ez valóban megtörtént velük. Sőt, nyíltan vállalja, hogy

férjével poliamor, vagyis többszerelmű kapcsolatban élnek, és együtt randiznak más nőkkel - számos videót készített már erről. Az egyikben elmesélte, hogy monogámnak indult a kapcsolatuk, de közben rájött, hogy a nőket is szereti, ezért döntöttek úgy, hogy más nőket is bevonnak a szerelmi életükbe.

A feleség azzal kapcsolatban is őszinte, hogy bár rajta vannak a babaprojekten, nem sikerül teherbe esnie, erről szintén van több videója is.

A kommentelők többsége eléggé kiakadt azon, hogy Jess hagyja, hogy a férje más nővel is lefeküdjön a szeme láttára, ráadásul még csak nem is védekezik, így esélyt adva a teherbe esésre, mikor pontosan tudja, hogy a felesége babára vágyik. Többen is azt írták, hogy elég szomorú, ami történt, és az is, hogy egyáltalán az első házassági évfordulót édeshármassal ünnepelték. Volt azonban, aki azt írta, hogy ez nem a férfi hibája, hanem Jess-é, hiszen ő lepte meg ezzel a férjét és vállalta a kockázatot. Mások viszont megértőek voltak vele, egy kommentelő például azt írta, hogy logikus, hogy ha Jess nem tud teherbe esni, együtt döntenek arról, hogy egy másik nőt is bevonnak a kapcsolatukba, hátha így lehet gyerekük. Bár a feleség nem állította azt, hogy a béranyaság lett volna a céljuk az édeshármassal és a poliamor életükkel.

Több hozzászóló pedig megerősítette, hogy nem Jessék az egyetlenek, akikkel ez megtörtén(hetet)t.

"Pontosan ebben a szituációban voltam" - írta egy nő.

"Így estem teherbe a már 3 éves gyerekemmel. A volt barátnőmmel és az akkori barátjával voltam. A srác még nem is találkozott a lányával, de az exemmel azóta is jóban vagyunk" - osztotta meg a tapasztalatát egy másik.

@cliquebaittvplayhouse

A Night that’ll last forever. ♬ Quagotjuicee5 on TikTok - DEUCE NOT DUECE ‼️


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KAPCSOLAT
Durva bosszút állt egy megcsalt nő hűtlen párján, de sokan nevetnek rajta
Még a lány barátnője is őrültségnek tartja a dolgot, sok kommentelő viszont jót derült rajta.

Link másolása

Meglehetősen szokatlan és megdöbbentő módon bosszulta meg egy nő, hogy a párja megcsalta őt - számolt be róla a Daily Star.

Egy skye.shep nevű felhasználó osztotta meg barátnője történetét egy TikTok-videóban. Elmondása alapján, amikor a lány rájött, hogy a barátja félrelépett, olyan mérges lett, hogy eldöntötte, megkeresi a fiú legértékesebb tulajdonát és tönkreteszi.

Amikor a tárgyak között kutakodott, megtalálta a hűtlen párja születési anyakönyvi kivonatát, amit rögtön szét is tépett. "Fogd be, már nem is létezel" - mondta a srácnak a vita közben.

A barátnő videóját már több mint 6,7 milliószor látták és 11 ezernél is többen kommenteltek alá. Többen azt írták, imádják a feldühödött lány energiáját, míg más úgy véli, hogy bár nem volt helyes, amit tett, de az biztos, hogy elképesztő. Egy hozzászóló szerint ez a legviccesebb dolog, amiről valaha hallott, egy másik pedig bizonyítja, hogy az eset nem példátlan, ő ugyanis az exe jogosítványát vágta ketté. Persze olyanok is akadnak, akik szerint a lány ezzel már túllépett egy határt.

@skye.shep no she’s not a scorpio and for legal reasons this is a joke #womeninstem #girlboss ♬ Crazy - Patsy Cline


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KAPCSOLAT
A Rovatból
Lamborghinit ajándékozott a férjének egy maláj kismama a babájuk születése utáni álmatlan éjszakákért
Hamarosan szülők lesznek, a fiatal anyukának pedig szüksége lesz szerelme segítségére. Ezt akart előre megköszönni neki a drága sportautóval.

Link másolása

Nem akármilyen meglepetéssel készült egy fiatal maláj influenszer a férjének: egy sportautót vett neki hálából azért, amiért segít neki a születendő babájuk körüli teendőkben - számolt be róla a Mirror.

A 19 éves Anes Ayuni Osman ugyanis első gyermekét várja párjával. Ahogy a családjában szokás, a kismama a baba születése után 100 napig otthon marad, hogy csakis a kicsivel foglalkozhasson, és mozogni sem nagyon fog, hogy elkerülje a komplikációkat. A gyermekágyi időszakban 20 éves férje fogja segíteni őt mindenben. Ezt akarta a lány előre megköszönni egy hatalmas ajándékkal.

Videót készített arról, hogy egy autókereskedéshez vezeti a bekötött szemű Weldan Zulkeflit, akit egy több mint 70 millió forintba kerülő Lamborghini Huracan Evo várt. A fiatal vállalkozó nem számított erre a meglepetésre, örömében elsírta magát és felesége nyakába borult.

A TikTokra feltöltött videót már több mint 1,5 milliószor nézték meg, és persze rengetegen kommenteltek is alá. Nagyon sok hozzászólót meglepett Anes nagyvonalúsága. Többen azt írták, hogy a férje nagyon szerencsés férfi, de volt olyan is, aki azzal viccelődött, hogy egy teljes munkaidős dadus kevesebbe került volna.

@ayunieso24 #ad Bagi awl2 hadiah utk jaga sy dlm Pantang nnti ? Terima kasih suami , besar mana pun nilai hadiah ni takkan dapat balas kebaikan awk #fyp #ad #vitamilk ♬ Dengarkan Sayang - Kangen Band

Anes azt nyilatkozta a malajziai mStarnak, hogy férjének egyáltalán nem jelent gondot segíteni a baba körüli teendőkben. A lány szerint nagy esély van rá, hogy császármetszéssel kell szülnie, ezért is lesz nagy szüksége szerelme támogatására az első pár hónapban.

"Amellett, hogy hálás vagyok azokért az áldozatokért, amiket értem és a babáért hoz, azért ajándékoztam neki ezt a Lamborghinit, mert azt akarom, hogy mellettem legyen a gyermekágyi időszakban"

- mondta.


Link másolása
KÖVESS MINKET: