Az anya fizette lánya esküvőjét, 9 hónap múlva gyereke született a vejétől

Laurennek és Julienak közös apától vannak gyerekeik, sőt az anya azóta hozzá is ment feleségül a lánya exférjéhez.

Link másolása

A 19 éves Lauren Wall hálás volt anyjának, hogy állta az álomesküvőjének költségeit, annyira, hogy nászútjukra is magával vitte.

Örült neki, hogy a férje és az anyja nagyon jól kijönnek, de csak később fogott gyanút, hogy ez talán nem is annyira jó dolog. Alig nyolc héttel az esküvő után Paul White, a vőlegény elköltözött, és kilenc hónappal később a lány anyja, Julie, akivel most egy párt alkotnak, életet adott Paullal közös gyereküknek - írta meg a Mirror.

Lauren nagyon örült neki, hogy végre férjhez mehet, viszont párja megváltozott az esküvőt követően. Órákra eltűnt, és a telefonját kóddal védte. A titok nyitjára a menyasszony nővére mutatott rá, aki látta Julie és Paul levelezéseit.

Lauren mikor rákérdezett az igazságra az anyjánál, akkor ő mindent tagadott, őrültnek nevezte lányát, de Paul nem sokkal később elhagyta őt és közös gyermeküket. Ugyanis volt egy hét hónapos lányuk, akit Paul eltűnése után Lauren egyedül nevelt. Csak pletykákból tudott róla, hogy exférje az anyjához költözött. Elárulva érezte magát.

„Ő az anyukám, mindenek felett szeretni és megvédenie kellene. Ehelyett ellopta a férjem, összetörte a családom és az álmaim. Ezért soha nem fogok megbocsátani neki„

– vallotta be Lauren.

Két hónappal később az utcán látta anyját sétálni, és akkor szúrta ki gömbölyödő pocakját. Reménykedett benne, hogy csak egy ciszta, nem lehet ugyan attól az apától gyerekük. Kilenc hónappal később, hogy Paul lelépett, megszületett Lauren kistestvére, aki egyben saját kislánya testvére is volt.

Azon a nyáron hivatalosan is bejelentették, hogy egy párt alkotnak, ami miatt Lauren összeroppant. Öt évvel később pedig az exe el is jegyezte az édesanyját. Ő is ott volt az esküvőn a kislánya miatt, akinek nem tudta, hogyan magyarázhatná el a helyzetet. Paul igyekezett kibékíteni újdonsült feleségét és exfeleségét, hogy újra egészséges anya-lánya kapcsolat épüljünk ki köztük, de Lauren képtelen volt megbocsátani.

Most egy évtizeddel később sikerült továbblépnie a traumán, immáron negyedik gyerekével terhes. Julie és Paul pedig még mindig együtt vannak.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk



Link másolása


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

Link másolása


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk


Link másolása


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk


Link másolása


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk