A nők féltékenyebbek a férfiaknál a házastársuk ellenkező nemű barátaira – derült ki egy kutatásból

A férfiakra viszont jellemzőbb, hogy a partnerük barátjának a nemétől függetlenül nem örülnek az új ismerettségnek.

Link másolása

A nők a férfiaknál gyakrabban lesznek féltékenyek a partnerük ellenkező nemű barátai miatt – derült ki egy kutatásból, amelyet az Evolutionary Behavioral Sciences folyóiratban publikáltak.

A PsyPost cikke szerint korábbi kutatásokból az derült ki, hogy a férfiak inkább attól félnek, hogy partnerük szexuális, míg a nők attól, hogy partnerük érzelmi kapcsolatot alakít ki mással. A most publikált, „Csak barátok? Féltékenység a házasságon kívüli barátságok miatt” című kutatás során azonban ennek ellenkezőjét találták igaznak:

a női résztvevők gyakrabban lettek féltékenyek amiatt, mert vonzónak találták a párjuk eltérő nemű barátját. Ezzel szemben sok férfi résztvevő a partnerük nemétől függetlenül nem örült párja „új barátságának”, mert egy vonzó férfi barátra potenciális vetélytársként, míg egy vonzó női barátra potenciális szárnysegédként tekintettek.

A kutatásban 364 résztvevőt vizsgáltak. Minden résztvevő házas volt, az Egyesült Államokban élt, legalább 18 éves volt, és az angol az anyanyelve. Őket véletlenszerűen négy csoportba osztották, amikben különböző forgatókönyveket vázoltak fel arra vonatkozóan, hogy a partnerüknek új, ellenkező nemű barátja lesz.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk



Link másolása


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

Link másolása


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk


Link másolása


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk


Link másolása


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk