A fenti megállapítás tükröződik azokból a levelekből, amelyeket Eleanor Gordon-Smith - aki a princetoni egyetemen tanít etikát - kap olvasóitól a Guardian életmód-rovatában.

Az egyik asszony arra panaszkodott, a karantén óta jött rá arra, hogy a házimunka nagy része, a főzés, mosás, rendcsinálás, bevásárlás rá hárul. Korábban nem tűnt fel neki, hiszen a férje nem volt napközben otthon, pedig akkor is ő főzött minden este.

Most viszont a ház ura is látja, hogy párja mennyit dolgozik, ő pedig nem csinál semmit, talán azért, mert úgy gondolja: ha eddig így működtek a dolgok, ezután is jó lesz. Hogyan lehet ráébreszteni egy férjet arra, hogy ez a lustaság fáj a feleségének?

Az újságírónő szerint az a baj, hogy sok férfi azt hiszi: az asszonyok pusztán szeretetből végzik a házimunkát, hogy férjük kedvében járjanak. Ha pedig ez a gondolat gyökeret ver bennük, már nagyon nehéz ebből kizökkenteni őket. A házimunkát elvárják párjuktól, és természetesnek veszik, hogy tisztaság uralkodik a lakásban, és finom étel kerül az asztalra. Az, aki nem vesz részt a házimunka elvégzésében, fel sem fogja, hogy mindez mennyi fáradsággal jár.

Éppen ezért Eleanor Gordon-Smith szerint a legjobb megoldás, ha az asszony összeírja az otthoni feladatokat, és azokat egy nagy, határozott beszélgetés során el is osztják. Ez sokkal célravezetőbb, mint naponta azon vitatkozni, hogy melyik teendőben ki a soros. Egyszer kell megállapodni, és ahhoz kell ragaszkodni.

Eleanor figyelmeztet: ha egy asszony megkíméli férjét a házimunkától, az olyan, mintha anyáskodna felette. Minél tovább tart ez az állapot, annál kevésbé tekinti majd felnőttnek a párját. Ez pedig oda vezethet, hogy egy idő után már nem látja férfiként sem vonzónak. Márpedig kár lenne, ha a házimunka tönkretenne egy jó párkapcsolatot.