8 ember, akit megcsaltak, elmesélte, hogyan jött rá

Durva történetek.
Metro - szmo.hu
2019. május 25.


Link másolása

Ha a párod hűtlen hozzád, az az egyik legszörnyűbb fájdalom. Nem elég, hogy a kapcsolatotoknak valószínűleg lőttek, de még kihasználva, becsapva, megalázva is érzed magad. A brit Metro című lapnak nyolc ember mesélte el élete legdurvább "megcsalós" történetét. Vagyis azt: hogyan jöttek rá, hogy a szerelműk hűtlen lett hozzájuk.

1. Az egész emelettel csalt

"A barátom egy másik városba járt egyetemre. Egyszer váratlanul meglátogattam a koleszban. Az emeleten még három másik szoba volt, mindegyikben egy lány lakott. Az volt a furcsa, hogy a barátom nem engedte, hogy a közös fürdőt meg a teakonyhát használjam. Aztán kiderítettem, miért: mert már mindhárom lánnyal lefeküdt, az egyikükkel meg együtt is járt - természetesen úgy, hogy én közben otthon vártam."

2. Még a hotelt is ő foglalta le

"A szüleimnél voltunk. Nem tudom, milyen hatodik érzékből néztem meg a barátnőm telefonját, nem szoktam. Egy üzenetet találtam egy pasitól, hogy jöjjenek össze egy 'dugi-mugira', a barátnőm vigyen habzóbort és foglalja le ő a hotelszobát is."

3. Közölte velem telefonon

"Felhívott, és közölte, hogy megcsalt. Azt mondta, egy vadidegen csajjal a kocsmából, és annyira részeg volt, hogy tulajdonképpen a csaj erőszakolta meg. De én az utóbbi időben szerinte túl sokat dolgoztam, és az én hibám volt, hogy egy másik nő karjaiban kötött ki. Persze szakítottam vele."

4. Az iPod-járól tudtam meg

"Az egyetemen jártam együtt a sráccal. Egyszer kölcsönkértem az iPod-ját, amikor elmentem futni. Csak arra nem számított, hogy a Wifi már a kolesz bejáratánál is működött, az iPod rákapcsolódott, és elkezdtek jönni az üzenetek, amiből kiderült, hogy rendszeresen szexel a volt barátnőjével."



Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk



Link másolása


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

Link másolása


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk


Link másolása


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk


Link másolása


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk