JÖVŐ
A Rovatból

Újra elindult az emberiség a Holdra – miért csúszott ennyit a start és hogyan folytatódik a küldetés?

Rengeteg halasztás után elindult az Artemis-1 küldetés, ami hatalmas lépés a holdraszállás és az állandó holdbázis létrehozása felé. Tamási Dáviddal a kihívásokról beszélgettünk.

Link másolása

Többszöri halasztás után szerda reggel, közép-európai idő szerint 7:47-kor végre elindult a Hold felé az Orion űrhajó, ezzel elstartolt az Artemis program. A holdraszállást megcélzó tervről korábban részletesen írtunk már.

A sorozatos halasztások okairól, és arról, mi várható a következő napokban, Tamási Dáviddal, a Spacejunkie internetes portál és Youtube-csatorna alapító főszerkesztőjével beszélgettem.

A Spacejunkie élő közvetítése. Az indítás 1 óra 37 percnél látható

– Először augusztus 28–ra vártuk az indítást, aztán ezt halasztották jó néhányszor. Mennyire volt váratlan vagy szokatlan, ami történt?

– Azt kell látni, hogy az SLS rakéta, tehát a Space Launch System nevű hordozórakéta, amit a NASA most használ, az űrsikló program örökségén alapul. Tehát olyan rendszereket használnak, amit anno az űrsiklóknál is. Ilyenek a cseppfolyósított állapotban, hidrogénnel és oxigénnel működő hajtóművek, illetve a szilárd hajtóanyagú segédrakéták. Ezek viszont olyan rendszerek, melyekkel már korábban is rengeteg probléma volt. Nem is nagyon volt olyan indítás, amit ne kellett volna legalább egyszer elhalasztani. Ráadásul a NASA úgy akarta elindítani augusztus végén a rakétát, hogy egy teljes tankolási tesztet sem sikerült maradéktalanul, hibátlanul végrehajtani. Tehát úgy, hogy minden egyes pontot ki tudjanak pipálni azon a bizonyos listán. Így aztán nem túl meglepő módon technikai akadályokba ütköztek.

– Miért ezt a rendszert használja a NASA, amikor ennyi probléma van vele?

– Igen, ez jogos kérdés. Az egész projekt Constellation néven indult, még George Bush második kormányzása idején, amit aztán az Obama-adminisztráció törölt. Ez a korai program is az űrsiklóprogram egyes részeit kívánta felhasználni, akkor még a rakétát is Ares-5-nek nevezték. Aztán amikor immár Artemisz program néven 2017–ben, a Trump adminisztráció idején a projekt újraindult, győzött a politikai lobbi. Shelby szenátor ugyanis azt mondta,

vagy az SLS rakétát lövik fel az űrbe, vagy nem kapnak támogatást a Szenátustól.

Az űrsikló program végével, ami a 2011 júliusában, az Atlantis ST-135-ös küldetésével zárult, a NASA-nak nem volt saját használatban lévő rakétája, az amerikaiak rá voltak utalva például az oroszokra, ami a személyzetes repülést illeti. Szerencsére ez a helyzet mára megszűnt, 2020 május óta már Amerika ismét képes eljutni az űrbe, de egy magáncég rakétájával.

Viszont az SLS a NASA űrhajója és rakétája, sőt, úgy szeretnek hivatkozni rá, hogy a „nemzet rakétája”, mert ennek a fejlesztésében mind az 50 tagállam részt vett valamilyen formában.

Ezért is volt ekkora politikai lobbi a szenátorok részéről, hiszen nyilván gazdaságilag nekik nagyon megérte, hogy a rendszer különböző szegmenseit egy adott államban gyártják.

– Nézzük át, hogy mi történt augusztus 28. és november 16. között, mert azért történt egy-két dolog. Ugye először szeptember 2-ra halasztották ezt a startot, akkor a feltöltés során szivárgás volt, ha jól tudom.

– A hidrogénnel nagyon nehéz bánni, hiszen jelenlegi tudásunk szerint ez a a legkisebb sűrűségű anyag. Annyira nehéz kezelni, hogy szinte bármilyen kis résen, szinte még a szigetelésen is átjutnak a hidrogénatomok, arról nem is beszélve, hogy elképesztően alacsony hőmérsékleten kell tartani, hogy cseppfolyós állapotban maradjon. A négy fő hajtómű, az RS-25-ös hajtóművek, melyek szintén az űrsikló programban dolgoztak, cseppfolyós üzemanyaggal működnek, tehát a hidrogént is és az oxigént is cseppfolyós állapotban kell tartani. Ahogy az üzemanyagtartályban a hidrogén eléri a forráspontot, elkezd gázneművé szublimálni, és emiatt elkezd szivárogni is. Arról nem is beszélve, hogy a NASA úgy kezdte el az egész tankolási folyamatot, hogy túl nagy sebességgel, túl nagy nyomáson próbálták ezt az átfejtést végrehajtani, azért, hogy így próbálják behozni valamennyire azt az időt, amit egy korábbi kisebb szivárgás miatt vesztettek el. Ezért is mondtam az elején, hogy úgy akarták indítani első alkalommal, aztán még második alkalommal is a rakétát, hogy nem volt egy teljesen tökéletes tankolási teszt korábban.

– Ha jól okoskodom, a nagy sebesség és a nagyobb nyomás következtében felmelegedhetett a hidrogén. Ez volt a baj?

– Pontosan. Minél nagyobb nyomású egy anyag, annál nagyobb a hőmérséklete is.

– Na jó, ez szeptember másodika volt. Azonban utána sem történt semmi.

– Utána felmerült az a probléma, amitől már tartott is a NASA, hogy bizonyos anyagok, alkatrészek szavatossági ideje hamarosan lejár. Arról nem is beszélve, hogy az Ian nevű hurrikán is közeledett Florida felé, ezért vissza kellett vinni a teljes rakétát a szerelőhangárba, a Vehicle Assembling Buildingbe.

Az SLS rakéta a híres összeszerelő csarnok, a VAB előtt

Ebbe az óriási ikonikus hangárba kellett visszaszállítani a rakétát, mert bizonyos szerelési műveleteket csak ott tudnak elvégezni, az indítóálláson nem.

Tehát több szerelési munkát eredményezett az a korábbi csúszás, ami amiatt alakult ki, hogy nem voltak megfelelően felkészülve a mérnökök a feladatra.

Természetesen, amikor az űrsikló-programot hajtották végre, akkor az a szerelőgárda és az a műszaki gárda rutinosan végezte a dolgát, de a mostaniaknak újra kellett tanulni az egész technológiát.

– Végül miután visszakerült az indítóállásra az SLS, még lábon átvészelt egy újabb hurrikánt...

– Mondjuk úgy, hogy az időjárás sohasem volt kegyes a NASA-hoz. Ahhoz képest, hogy az Ian nevű hurrikán sokkal kisebb veszélyt jelentett a prognózisok alapján a rakétára, mégis visszavitték a szerelőhangárba, míg a legutóbbi Nicole nevű hurrikán, mint utólag kiderült, jóval nagyobb széllökésekkel érkezett. Mégis úgy ítélte meg a NASA, hogy nem kell tartani semmilyen komolyabb kártól, kint is hagyták az indítóálláson. Persze azt is hozzá kell tenni, hogy

egy rakétát nem lehet akárhányszor ide-oda szállítgatni, ugyanis ez a szerkezeti integritását nagyon befolyásolja, még akkor is, ha csak másfél kilométer per órás sebességgel „süvít” a feladatot végző lánctalpas szállítójármű.

Ezért is döntött úgy a NASA, hogy ezúttal kint hagyják az indítóálláson. Csak közben a Nicole, ami egy kisebb trópusi vihar volt eleinte, hurrikánná erősödött. Szerencsére vihar utáni tesztek, illetve vizsgálatok alapján végül nem lett komolyabb baja a szerkezetnek. Alakulhatott volna másképp is, mert bár olyan rakétáról van szó, ami képes a hangsebesség többszörösével repülni, nem mindegy, hogy milyen irányú erőhatások érik. Nem oldalirányú széllökésekre tervezték.

– A legutóbbi start végül sikerült, és jelenleg már a Hold irányába tart az űrhajó. Az elkövetkező napokban mi várható?

– Olyan 1 óra 50 perccel az indítás után vált le az Orion űrhajó a második fokozatról, és az európai szervizmodul segítségével elindult a Hold felé. Ezt nem úgy kell elképzelni, hogy most nyílegyenesen a Hold irányába tart, hanem különböző keringési pályákon keresztül éri majd el a Hold körüli pályát. Ez egy 25 napos küldetés lesz, és ez idő alatt az Orion egy úgynevezett távoli retrográd pályára fog állni, ami azt jelenti, hogy a Hold tengely körüli forgásával ellentétes irányban kering majd, és mivel ez egy elnyújtott pálya lesz, ez azt eredményezi, hogy a Földtől valaha legtávolabbra kerülő űrhajó lesz, ami személyzet szállítására alkalmas. Ez nagyjából 450 ezer kilométert jelent.

– Ha ez a küldetés rendben lemegy, akkor gondolom a tanulságokat elemzik majd, és nyilván ennek alapján készítik fel az első személyzetet.

– Igen. Legkorábban két év múlva indulnak útnak, de amennyi csúszást ez a program már elszenvedett, a 2024-es dátumot érdemes fenntartásokkal kezelni. Az Artemis-1 egy személyzet nélküli tesztküldetés.

Az Artemis-2 szintén tesztküldetés lesz, de akkor az űrhajó már személyzetet is szállít. De még ők sem szállnak le a Holdon.

Viszont már arra a pályára állnak, amiről aztán majd az Artemis-3 küldetés során ténylegesen leszállhatnak a Hold felszínére.

– Addig még azért elég sok mindent meg kell oldani...

– Igen. Többek között maga a hardver is épül, tehát még a második SLS rakéta sincs kész, az Orion űrhajóról nem is beszélve. És egyelőre még az is kérdés, hogy a mostani küldetés milyen sikerrel zárul, milyen adatokat kapnak, hogyan vizsgázik az űrhajó rendszere, hogyan vizsgázik az európai szervizmodul. Tehát rengeteg kérdőjel van, ami még későbbi küldetésekre hatással lehet.

– Gondolom tényleg nincs hova sietni. Talán mégsem véletlen az, hogy ötven évet kellett várni, hogy megérjen a helyzet, hogy ismét eljussunk a Holdra. Azért a '60-as években nagyon vakmerő vállalkozás lehetett ezt megtenni az akkori technológiai szinttel...

– Persze, ma már nagyon mások a biztonsági rendszerek, és a kockázat is. A NASA most körülbelül 10 százalék esélyt ad egy végzetes eseményre, de szeretnének 1-2 százalék alá menni. De amúgy is nehéz az Apollo–programot az Artemisszel összehasonlítani, mert ott eleve más volt a cél. Most egy fenntartható holdbázist szeretnének majd kialakítani, és ehhez az első pár küldetéssel azt kell megtanulni ismét, hogy hogyan tudunk eljutni a Holdra. Ráadásul ezúttal nemcsak önerőből jut el a Holdra a NASA, például beszéltem már az európai szervizmodulról, ami az Oriont gyakorlatilag meghajtja, itt már egy komoly nemzetközi partnerség, együttműködés van, illetve a magántőke is komoly részt vállal a programban.

Páran biztosan hallottak róla, hogy a SpaceX nyerte el a lehetőséget, hogy egy holdi leszállóegységet fejlesszen ki.

Tehát teljesen más kinézete lesz a mostani holdraszállásnak, mint az elsőnek 1969-ben.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk


JÖVŐ
A Rovatból
New York a saját súlya miatt is süllyed, mert a rajta lévő felhőkarcolók annyira nehezek
Manhattan süllyed, körülötte a vízszint emelkedik, ez nem a legszerencsésebb kombináció. Mintha a jégkorszak következményei és a klímaváltozás nem volna elég baj.

Link másolása

A New York-i épületek súlya is hozzájárulhat a metropolisz süllyedéséhez, állítják kutatók. Ugyanakkor ennek más okai is lehetnek, például a bolygón végbemenő változások, és az utolsó, mintegy tízezer évvel ezelőtti jégkorszak következményei.

Ha sikerül megérteni, hogy a New Yorkhoz hasonló területek miért kerülnek egyre alacsonyabbra, az segíthet felbecsülni, hogy a jövőben mekkora ezeken az áradás kockázata a klímaváltozás miatt.

Az Atlanti-óceán észak-amerikai partvidékén a vízszint a globális átlagnál máris három-négyszer gyorsabban emelkedik.

„A tengerszint-emelkedés hamarosan áradási problémákat fog okozni New Yorkban és világszerte” – figyelmeztet a tanulmány vezető szerzője, Tom Parsons geofizikus.

A jégkorszak érdekes utóhatása

GPS-adatok szerint a város déli része, Lower Manhattan évente nagyjából 2,1 milliméterrel kerül lejjebb.

Ennek egyrészt természetes oka van. Az utolsó jégkorszak leghidegebb időszakában a bolygó nagy részét vastag jégtakaró fedte. A jégtáblák alatt lévő talaj süllyedni kezdett, ez azt jelentette, hogy a földtömegek szélei magasabbra kerültek. Miután a jég elolvadt, egy idő után ez utóbbi területek indultak süllyedésnek.

Egy korábbi kutatás szerint a keleti part mentén ez a jelenség 2100-ra akár 48-150 centiméteres süppedést is okozhat.

A süllyedésnek emellett a természetes oka mellett Parsons és csapata meg akarta vizsgálni a mesterséges okok, például az ember alkotta épületek lehetséges hatását is.

Parsonsnak akkor ugrott be az ötlet, amikor meglátogatta felesége családját Belgiumban 2019-ben.

„Az antwerpeni katedrális mellett volt a szállásunk, figyeltem az épület alapzatának hatalmas köveit, és azon töprengtem, hogy hogyan hozhatták ide ezeket nagy távolságokból, majd hogyan rakták őket össze, mint egy kis hegyet. Kíváncsi lettem arra, hogy ez milyen hatással lehet a kövek alatt húzódó talajra” – idézte fel az ötlet kipattanásának körülményeit.

A baj az, ha összeadódik

A megépítés után minden épület besüllyed egy kicsit a födbe, még azok is, amelyeket keményebb kövekre építenek. Azok, amelyeket puhább talajra emelnek, természetesen jobban.

A tudósok becslése szerint New York City öt kerületének több mint egymillió (pontosan 1.084.954) épülete összesen 762 milliárd kilogramm súlyú, és egy 778 négyzetkilométeres területen helyezkedik el.

Ezután számítógépes modellt fejlesztettek ki annak megállapítására, hogy ez a súly különféle talajviszonyok esetén miképpen süllyed.

Műholdfelvételekből az derült ki, hogy a város átlagosan évente 1-2 milliméterrel kerül lejjebb. Ez megegyezett azzal az adattal, amit a számítógépes modell jelzett a jégkorszak utáni természetes mozgás következményeként.

Bizonyos városrészek azonban az adatok szerint sokkal gyorsabban süppednek, mint mások. Ez feltehetően az épületek súlya miatt van, de nem zártak ki más lehetséges indokokat sem, amelyek egyelőre még ismeretlenek.

New York tehát átlagosan csupán egy picikét süllyed évente. Parsons ugyanakkor rámutatott, hogy eközben New York körül a tengerszint emelkedés évente 1-2 milliméteres, így aztán minden milliméternyi süppedés plusz egy évet jelent a tengerszintnél.

(Forrás: Live Science, Earth's Future)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
JÖVŐ
A Rovatból
A földi élethez nélkülözhetetlen nyolc határértékből hetet már átlépett az emberiség
Veszélyes zónában van a földi élet. Már csak a légszennyezettség esetében nem léptük át a kritikus értéket.

Link másolása

Nyolc olyan határértéket tartanak számon a tudósok, melyek nélkülözhetetlenek az élet fenntartásához, ám ezek közül már hét esetében az emberiség átlépte a határt, írja a Nature. A több mint 40 szakértőből álló Az Earth Commission nemzetközi tudóscsoport által megállapított értékek azt mutatják, mennyire biztonságosak és méltányosak a földi élet feltételei.

A határértékek az éghajlatot, a légszennyezést, a műtrágyák túlzott használata miatti eredő foszfor- és nitrogénszennyezést, a felszín alatti vízkészleteket, a felszíni édesvizeket, a beépítetlen természetet, illetve a természetes és az ember építette környezetet vizsgálja. Ezek közül egyedül a légszennyezettség az, ahol még nem léptük át az egész bolygót figyelembe véve a küszöbértéket. Egyes területeken azonban már a levegő minőségének megítélése is a káros tartományba esik.

A tanulmányban kitérnek arra, hogy amennyiben a Föld évente orvosi vizsgálaton venne részt, a doktor most azt mondaná, hogy a bolygó annyira beteg, ami már a földlakók életét is érinti.

A tudósok túlnyomó többsége egyetért abban, hogy az éghajlatváltozás az ember hibája, mely elsősorban a bolygó erőforrásainak hatalmas mértékű fogyasztása miatt következett be. Több mint 88 ezer klímaváltozásról szóló tanulmány vizsgálata során arra jutottak, hogy ezek 99,9 százaléka az emberiséget teszi felelősség a globális felmelegedés miatt.

A tudóscsoport szerint „ugrásszerű fejlődésre lenne szükség annak megértésében, hogy a jog, a gazdaság, a technológia és a globális együttműködés” hogyan tudna együttesen egy biztonságosabb és boldogabb jövőt eredményezni. Az Earth Commission tagjai szerint a helyzet megmentése érdekében létfontosságú lenne a globális hőmérséklet-emelkedés 1,5 Celsius-fokra való korlátozása és a világ ökoszisztémáinak védelme.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

JÖVŐ
A Rovatból
Megölte emberi kezelőjét a mesterséges intelligencia vezérelte drón egy szimulációs gyakorlatban
A drón feladata az volt, hogy semmisítse meg az ellenség légvédelmi rendszerét, és mindenkit támadjon meg, aki akadályozni próbálja a misszió végrehajtásában.

Link másolása

Az amerikai hadsereg egyik szimulációs gyakorlata során a légierő mesterséges intelligencia által vezérelt drónja meggyilkolta az irányítóját, mert csak ezzel tudta biztosítani a misszió végrehajtását.

Az erről szóló információt Tucker ‘Cinco’ Hamilton ezredes, az amerikai légierő AI-tesztelésért és bevetésért felelős vezetője osztotta még májusban egy londoni szakmai konferencián.

Hamilton elmondása szerint a drón feladata az volt, hogy semmisítse meg az ellenség légvédelmi rendszerét, és támadjon meg bárkit, aki ezt megpróbálná megakadályozni.

A rendszert eredetileg úgy alakították ki, hogy az emberi kezelőé volt a döntő szó, a megerősítéses tanulás során a mesterséges intelligencia a megerősítést jelentő pontokat az ellenséges célpontok megsemmisítéséért kapta, amit az emberi kezelő többször is megakadályozott.

A drón ennek megfelelően végül arra a következtetésre jutott, hogy a kommunikációs torony ellen kell fordulnia, ahonnan a kezelője kommunikált vele.

Hamilton az eset ismertetésével arra szerette volna felhívni a figyelmet, hogy nem szabad túlzottan az MI-re bízni a gépeket a légierőnél.

(via 444, Guardian)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

JÖVŐ
Egy évig élnek egy iszapból nyomtatott 3D-s házban, hogy teszteljék, milyen lesz a Mars-expedíció
Gőzerővel folynak a holdutazáshoz és a Mars meghódításához szükséges NASA kísérletek, amelynek eredményei a Földön is hasznosak lehetnek.

Link másolása

A tervezett újabb holdutazások és a Mars felfedezése olyan területen is találkoznak, amelyre ma még kevesen gondolnak: az építkezés. Ha megvalósul az a ma még álomnak tűnő elképzelés, hogy településeket hozzunk létre bolygónkon kívül, akkor rendelkezni kell a helyszínen a szükséges anyagokkal. Nyilvánvalóan fel sem merül az a megoldás, hogy ezeket az anyagokat a Földről szállítsák a hozzánk univerzális méretekben „közeli”, de valójában mégis távoli bolygókra. Éppen ezért már megindult az utat lerövidítő, egyben költségkímélő módszerek tanulmányozása.

Az egyik lehetséges megoldásnak a 3D-s nyomtatású olvasztott regolit látszik – írja a WIRED.

A következő napokban egy négy fős csapat érkezik a NASA houstoni Johnson űrközpontjának hangárjába, ahol egy évet töltenek el egy 3D-s nyomtatású épületben. A Mars Dune Alpha nevet viselő, 157 m2 alapterületű épület iszapból készült, színe mint a Mars talaja, a lakóterén túl még orvosi szolgálat és konyhakert is van benne. A Big-Bjarke Ingels Group építette, a 3D-s nyomtatást pedig az Icon Technology végezte.

A benne folyó kísérletek középpontjában azok a fizikai és viselkedési-egészségügyi kihívások állnak, amelyekkel az embereknek szembe kell nézniük a hosszú távú űrtartózkodás során. Egyben ez az első olyan struktúra, amelyet a NASA Holdra és Marsra szánt autonóm építési technológia-projektjéhez (MMPACT) építettek.

Amikor az ember visszatér a Holdra az Artemis-program keretében, az űrhajósok kezdetben keringő űrállomásokon, holdkompokon, vagy pedig felfújható felszíni épületekben laknak. Az MMPACT csapata azonban hosszú távon fenntartható struktúrák építésére készül.

Hogy elkerüljék a Földről való anyagszállítást, amelyhez hatalmas rakéták és óriási mennyiségű üzemanyag kellene, a Holdon található regolitot előbb masszává alakítanák, amelyet 3D-vel vékony rétegeket vagy különböző alakzatokat nyomtatnának.

Az első ilyen Földön kívüli projektet 2027-re tervezik. A küldetés során egy markolóval felszerelt robotkart kapcsolnak majd egy holdkomp oldalára, ezzel az eszközzel bányásszák ki és halmozzák fel a regolitot. A későbbi missziók félautomata exkavátorokat és más gépeket használnak majd lakóházak, utak, üvegházak, erőművek és olyan robbanástól védő pajzsok építésére, amelyek körülveszik a rakétakilövőket.

A Holdon történő 3D-s nyomtatáshoz vezető első lépés lesz, hogy lézerekkel vagy mikrohullámokkal megolvasztják a regolitot – árulta el Jennifer Edmundson, az MMPACT-csapat vezetője. Aztán lehűtik, hogy a gázok elillanhassanak, különben az anyag tele lesz lyukakkal, mint a szivacs. Ezután már ki lehet nyomtatni a kívánt formákra. Azt még nem dolgozták ki, hogy miként lehet ezeket a darabokat összeállítani. Edmundson szerint a lehető legjobban automatizálni akarják az építkezést, de nem zárható ki az emberi beavatkozás a jövőben sem a karbantartásoknál és a javításoknál.

A csapat egyik nagy feladata, hogy miként változtassa a Hold regolitját olyan erős és tartós építőanyaggá, amely képes megvédeni az emberi életet. Gondot jelenthet például, hogy a regolit jeget tartalmaz, mivel az Artemis-missziók a Hold déli pólusának közelébe indulnak.

Ráadásul a NASA-nak nem állnak rendelkezésre nagy mennyiségben holdkőzetek, hogy kísérletezzenek velük, csupán az Apollo 16 által hozott mintákkal dolgozhatnak. Tehát az MMPACT-csapatnak saját szintetikus verzióikat kell elkészítenie.

Corky Clinton, a kutatás egyik irányítója felhívja a figyelmet arra, hogy nehéz építeni a regolit geokémiai tulajdonságaira és egyberakni az apró részeket, mert meteoritokkal és más égitestekkel való ütközésekből jöttek létre több mint 4 milliárd évvel ezelőtt.

Vannak más bizonytalansági tényezők is. A Holdon sokkal kisebb a gravitáció, akár 45 percig tartó holdrengések is elképzelhetők, a déli póluson napsütésben elérheti az 54 C fokot, éjszaka viszont lehet akár mínusz 240 C fok is.

A holdpor beivódhat a gépek illeszkedéseibe és leállíthatja a hardvereket. Az Apolló-missziók idején a regolit megrongálta az űrruhákat és a belélegzett portól az űrhajósoknál szénanátha-szerű tünetek jelentkeztek.

Ugyancsak kétségeket kelthet a Mars Dune Alpha esetében, hogy az ember még soha nem hozott Mars-talajmintát a Földre, így az Iconnak szimulálnia kellett ezt az anyagot, feltételezésekre hagyatkozva, például arra, hogy bazaltban gazdag.

A struktúra 3D-s nyomtatása egy hónapot vett igénybe. Ehhez egy óriási nyomtatókart használnak, amelyen egy fúvócső vonja ki egyenletesen a lávakrétát. A struktúra alaprajzának körvonalazásával kezdik, majd jönnek a rétegek és úgy építik felfelé, mint egy agyagedényt.

A Mars Dune Alpha az Icon által épített első olyan struktúra, amelyre 3D-s nyomtatott tetőt tettek. A tető oldalai úgy találkoznak az építmény tetején, mint két hullám az óceánban. A paneleket külön nyomtatták ki, majd hozzáadták a tetőszerkezethez.

Az Icon, amelynek 57,2 millió dolláros szerződése van a NASÁ-val a holdépítkezésekkel kapcsolatos kutatásokra és fejlesztésekre, olyan épületterveket rendelt, amelyek megvédhetnek egy négy fős csapatot a meteoritoktól, holdrengésektől, sugárzásoktól és a gyors hőmérséklet-változásoktól.

Közben vákuumkamrákban folynak a kísérletek a regolit megolvasztásával. Ezek a kamrák a Hold levegő nélküli körülményeit szimulálják, és egyben lehetőséget biztosítanak a kutatóknak, hogy teszteljék az extrém hőmérsékleteket. Ballard szerint láthatóan működnek a nagyobb mechanikai rendszerek és most megpróbálják egyensúlyba hozni az anyag erejét és merevségét.

Tesztelik az olvasztáshoz használt lézerek erejét, a hűtés időtartamát és a regolit geokémiai összetételét, amely változhat lelőhelyétől függően, mert a különböző alkotóelemeinek más és más az olvadási hőfoka. Jelenleg az MMPACT-csapat külön teszteli a lézeres és a mikrohullámos olvasztást, a tervek szerint idővel megkísérlik e két technológiát együtt alkalmazni.

A vákuumkamrában a 3D-s nyomtatással is kísérleteznek, először egy leszállópálya darabjaival. Ennél az infraktruktúránál fontos szempont, hogy az űrhajó által felkavart por ne tegyen kárt olyan fontos építményekben, mint a sugárzástól védő pajzsok, garázsok, utak, és hogy a porfelhő ne zavarja a leszállási körülményeket.

A Holdra és a Marsra szánt építkezési tervek hasznosak lehet a Földön is, például alternatívákat adhatnak a betonra, amelynek egyik alkotóeleme, a cement gyártása súlyosan környezetszennyező, a globális karbonlábnyom 8%-át jelenti.

Ugyanígy haszos lehet a földi építkezéseken az a tapasztalat, amit a 3D nyomtatások során megszereznek.

A kutatók olyan építőanyagon is dolgoznak, amelyben a holdbéli regolitot vegyítenék szarvasmarha-proteinnel, mert ennek súlya a beton tizede. Az anyagot tavaly nyáron a Nemzetközi Űrállomás fedélzetén tesztelték először.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk