Tinderen jött össze egy 50 éves nagymama és 22 éves vőlegénye, már az esküvőt tervezik

Az amerikai Sharon legfiatalabb gyereke is idősebb a pasijánál, és a nő ráadásul egyidős szerelme anyukájával.

Link másolása

Gyakran hiszik azt, hogy Sharon Hawkins valójában Perry Hopstein anyukája, de valójában az 50 éves nő és a 22 éves férfi tavaly január óta egy párt alkot, írja a Mirror. A észak-karolinai nőt és párját egyáltalán nem zavarja a 28 év korkülönbség, az eljegyzés után még idén szeretnének összeházasodni.

Sharon 16 évig élt házasságban, mielőtt 2015-ben elvált, de az utolsó években már azon kapta magát, hogy rendszeresen a húsz év körüli pasikat nézi meg az utcán. A válást követően végül regisztrált a Tinderre, majd a társkereső alkalmazáson 19 évre állította a keresett partner alsó korhatárát.

Miután az applikációban egymásra találtak Perryvel, rögtön elárulta a jóval fiatalabb férfinak, hogy már unokái is vannak, de Perryt ez egyáltalán nem érdekelte. Ahogy az sem különösebben zavarta, hogy Sharon mindhárom gyereke idősebb nála. A következő napokban rengeteget cseteltek, egy hét múlva pedig találkoztak is. Szerencsére a még Sharonnal élő 23 éves lánya jól fogadta a helyzetet.

– Perrynek átható kék szemei vannak, barna haja és izmos karjai. Úgy néz ki, mint egy modell. Az életben még szexibb volt, mint a képeken – mondta a lapnak a szabályosan kivirult nagymama.

Egy héttel később azonban úgy döntöttek, hogy inkább elengedik egymást a nagy korkülönbség miatt. A kényszerű mosolyszünet nem tartott sokáig: néhány hónap után rájöttek, mennyire hiányoznak egymásnak és összeköltöztek. Sharon elmondása szerint a kettejük között meglévő korkülönbség az ágyban egyáltalán nem érződik. A férfi ráadásul romantikus alkat, aki masszázsokkal és virágokkal halmozza el szerelmét.

Az utolsó nehézséget a férfi családja jelentette, hiszen a jövendőbeli anyós Sharonnal nagyjából egyidős. A nagy találkozás előtt Perry a biztonság kedvéért negyvenesnek hazudta otthon a szerelmét, de végül gyorsan kiderült az igazság, és senkit nem zavart náluk sem a nagy korkülönbség.

Sharon és Perry már túl vannak az eljegyzésen is, és még ebben az évben szeretnének összeházasodni.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk



Link másolása


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

Link másolása


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk


Link másolása


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk


Link másolása


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk