JÖVŐ
A Rovatból

Minőségileg új dolgokra képes a drónok csoportos intelligenciája – beszélgetés Vásárhelyi Gábor drónkutatóval

A robotika egyik izgalmas válfaja kerül terítékre a Mesterek és Módszertanok Házában szeptember 24-én. Vásárhelyi Gábor tart előadást A jövő dróntudománya címmel.

Link másolása

Drónok, amelyek úgy repülnek kötelékben „saját akaratukból”, mint a madarak. Hogyan fejlesztették ki őket, hogyan működnek, mire használhatók? Erről kérdeztük Vásárhelyi Gábort, az ELTE biológiai fizika tanszékének tudományos főmunkatársát.

- Néhány éve nemzetközi tudományos szenzációt jelentett a magyar kutatócsoport találmánya, a csoportos drónvezérlés.

- Az ELTE biológiai fizikai tanszékén 2009-ben kezdtük el azokat a csoportos mozgásokkal, csoportos intelligenciával kapcsolatos kutatásokat, amely az önműködő, önszerveződő drónrajok feltalálásához is vezetett. A megközelítésünk egyedisége abból eredt, hogy az élőlényeknek a csoportos döntéshozatali mechanizmusait vizsgáltuk, és utána olyan drónokat építettünk, amik ugyanilyen elvek alapján, egymással beszélgetve voltak képesek különböző feladatoknak az önszerveződő megoldására.

- Mivel repülő eszközökről van szó, nyilván elsősorban madarakat tanulmányoztak, de úgy tudom, emberi csoportos mozgásokat is elemeztek.

- A csoport mozgás jelentéskörében az a lenyűgöző, hogy az élet legkülönbözőbb fejlettségi szintjén álló élőlények is nagyon hasonló elvek alapján, egyszerű helyi szabályok alapján tudnak globális mintázatokat létrehozni. Tehát ha egy baktérium-csoportot megnézünk, ugyanúgy kavarognak, mint ahogyan például az emberek mennek a metróban, vagy a birkák, amikor terelik őket. Tehát sokszor nem az élőlények intelligenciája számít, hanem az egymás közti interakció. Az az izgalmas ebben, hogy nagyon egyszerű interakciókból jöhet létre nagyon komplex közös teljesítmény.

Infók a Science Show előadásról

Mikor?

2020. szeptember 24-én. Az előadásra eredetileg 2020. április 2-án került volna sor, de a koronavírus-járvány miatt elhalasztották.

Hol?

A Mesterségek és Módszertanok Házában. 1077 Budapest, Wesselényi utca 73.

Hogyan?

A szeptember 24-i esten a járványügyi szempontokat figyelembe véve csak max. 80 fős lehet a közönség, szétültetéssel. A szervezők kihelyeznek kézfertőtlenítőket, ózongenerátoroznak. A légkondicionáló kívülről hoz be tiszta levegőt. A maszkviselés kötelező.

Hol lehet jegyet venni?

A Tixa oldalán, ide kattintva.

- Az evolúció elveit is figyelembe vették a drónokat irányító algoritmusok megalkotásakor?

- Az evolúció kicsit más aspektus, tulajdonképpen egy hangoló, optimalizáló eszköz, amellyel egy bonyolult rendszer állapotát lehet megváltoztatni és eredményesebbé tenni. Az evolúcióban vannak utódok, mutáció, kiválasztódás, szaporodás – ezeket nagyon egyszerű algoritmizálni és számítógépeken futtatni. Amikor megalkotjuk azokat a nagyon bonyolult modelleket, amelyek a drónjaink agyában futnak, ezeket a modelleket is valamiképpen hangolni kell, és az automatikus hangoláshoz használjuk fel az evolúciót. Párhuzamosan futtattunk szuperszámítógépeken több tízezer stimulációt, kiválasztjuk a legjobbakat, azokat egy kicsit megváltoztatjuk és előbb-utóbb kialakul az a megoldás, amely azt csinálja, amit szeretnénk.

- Az előbb Ön a „csoportos intelligencia” kifejezést használta. Ez mit jelent az Önök gyakorlati munkájában?

- A természetnek nagyon izgalmas struktúrája, hogy bármilyen szinten megnézzük a világegyetemben található dolgokat, azok önmagukban kisebb részegységekből állnak és egyúttal nagyobb egységeknek a részei, amelyek minőségileg új dolgot hoznak be. Például egy molekula nemcsak az atomoknak az összessége, a fehérjék pedig a molekulákhoz képest jelentenek új szintet és így mehetünk egyre feljebb. Intelligencián általában az embereknek és más élőlényeknek az egyéni intelligenciáját szoktuk érteni, de amikor élőlények csoportja dolgozik valamin összehangoltan, akkor megint csak a komplexitás új szintjére jutunk. Ezt nevezzük csoportos intelligenciának. Egy raj minőségileg új dolgot tud létrehozni az egyedekhez képest. Egy társadalom, egy nagy közösség nem simán az embereknek a közössége, hanem merőben új dolgokat létrehozó egység, és ugyanez érvényes a drónokra is.

- Jelenleg a csoportos drónvezérlésben az egyenrangú szerveződésnél tartanak, de a jövőben elképzelhetőnek tartják a hierarchikus szerveződést is. Tehát egy robotközösségben is létrejöhetnek az emberihez hasonló társadalmi rétegződések?

- Mi a hierarchiát nem egyfajta fennmaradó státusként próbáljuk bevezetni, hanem inkább csak a pillanatnyi döntésekben. Amikor egy csoportban sok drón akar valamit, nem a demokrácia a legjobb döntési helyzet, amikor a többség akarata érvényesül. Bizonyos helyzetben érdemes egyes drónokat kiemelni és nagyobb hatalommal felruházni. Ha például egy egész csapat megy egy fal felé és az első drónok ezt észlelik, a csapat többi részének érdemes hallgatnia az elől lévőkre, mert ők új információkkal rendelkeznek. Így a döntéseket a körülmények által kialakított helyi hierarchia vezérli. Ha a modelljeinket ilyen módon építjük fel, sokkal hatékonyabban tud a rendszer reagálni a környezet változásaira.

- Végül is nemcsak az embereknél, hanem az állatoknál is megvannak a falkavezérek, vagy egy vándorló madárrajnál az, akit követnek.

- Igen, lehetnek olyan hardver-, vagy szofverbeli különbségek, amelyek eleve más kategóriába taszítják az egyedeket. A madarak között vannak olyanok, amelyeknek jobbak a navigációs képességeik, és a többiek rá hallgatnak. Ez az egyik irány, hogy egy meglévő, minőségbeli tulajdonság mentén van valakinek prioritása a többiekhez képest. De mi azt is csináljuk, hogy ha egyforma felépítésű, ugyanolyan szoftverrel ellátott drónjaink vannak, akkor is különbséget teszünk azzal, hogy kinek mennyi információ van a birtokában. Akinél az információ, annál a hatalom, és ez a drónrajban is tud érvényesülni.

- A drónok a köztudatban úgy élnek, mint katonai, vagy biztonsági célokra használt eszközök, de nemrégiben olvastam, hogy drónokkal lepleztek le például illegális erdőirtásokat az amazonasi esőerdőkben. Mire lehet használni még a csoportos drónokat?

- Jelenleg a világ fejlett részén már nem számít különlegességnek, hogy egy magánembernek van egy drónja, és azt a gyerekek is tudják irányítani. A következő szint, amikor a munkavégzéshez nem egy, hanem több drónt használunk. Minden olyan feladatnál, ahol időszűkében vagyunk, nagyon gyorsan kell egy nagy területet ellenőrizni vagy ezen belül valakit, vagy valamit megkeresni, igen hasznos lehet egy drónraj. Legismertebb felhasználójuk napjainkban a szórakoztatóipar, nagy számban gyönyörű formációkat hozhatnak létre az égen a tűzijátékot helyettesítve. A környezetet kevésbé szennyezik és jobban programozhatók. De számos országban valóban a hadsereg törekszik arra, hogy erőteljes megfigyelő, védekező, vagy akár támadó eszközökké fejlesszék őket. Ezeket sokkal nehezebb leszedni, mint a harci gépeket, nem annyira drágák, és ha a rajból kihullik egy, a többiek ugyanúgy tudják folytatni az akciót. Mi azt szeretnénk, ha a drónjaink ipari felhasználásba is bekerülnének, automatizált infrastruktúra-vizsgálatra, nagyobb helyek mobilkamerás felügyeletére…

- A robotika, a mesterséges intelligencia-kutatások és fejlesztések egyre inkább az autonómia felé tartanak. Ezzel együtt erősödnek a velük kapcsolatos félelmek. Önnek mi a véleménye erről?

- Az ipari forradalom kezdete óta látjuk az automatizáció számos előnyét és kárát. A félelmek általában az új technológiákat övezik, amíg nem tudják az emberek pontosan, hogy mire használják őket, mik a lehetőségeik, a korlátaik. A drónokkal is lehetnek valós félelmeink, hiszen olyan eszközökről van szó, amelyekkel bizonyos szempontból át lehet alakítani az egész társadalom működését és struktúráját. Gondoljunk például az emberi döntés nélküli katonai beavatkozások által felvetett etikai problémákra. Az autóforgalom alapjaiban alakította át a társadalmakat az elmúlt 100 évben, lehet, hogy a következő 100 évben a drónok teszik velünk ugyanezt.

Az előadásra eredetileg 2020. április 2-án került volna sor, de a koronavírus-járvány miatt elhalasztották. A szeptember 24-i esten a járványügyi szempontokat figyelembe véve csak 50-80 fős lehet a közönség, szétültetéssel. A szervezők kihelyeznek kézfertőtlenítőket, ózongenerátoroznak. A légkondicionáló kívülről hoz be tiszta levegőt. És a maszkviselés természetesen kötelező.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk


JÖVŐ
A Rovatból
New York a saját súlya miatt is süllyed, mert a rajta lévő felhőkarcolók annyira nehezek
Manhattan süllyed, körülötte a vízszint emelkedik, ez nem a legszerencsésebb kombináció. Mintha a jégkorszak következményei és a klímaváltozás nem volna elég baj.

Link másolása

A New York-i épületek súlya is hozzájárulhat a metropolisz süllyedéséhez, állítják kutatók. Ugyanakkor ennek más okai is lehetnek, például a bolygón végbemenő változások, és az utolsó, mintegy tízezer évvel ezelőtti jégkorszak következményei.

Ha sikerül megérteni, hogy a New Yorkhoz hasonló területek miért kerülnek egyre alacsonyabbra, az segíthet felbecsülni, hogy a jövőben mekkora ezeken az áradás kockázata a klímaváltozás miatt.

Az Atlanti-óceán észak-amerikai partvidékén a vízszint a globális átlagnál máris három-négyszer gyorsabban emelkedik.

„A tengerszint-emelkedés hamarosan áradási problémákat fog okozni New Yorkban és világszerte” – figyelmeztet a tanulmány vezető szerzője, Tom Parsons geofizikus.

A jégkorszak érdekes utóhatása

GPS-adatok szerint a város déli része, Lower Manhattan évente nagyjából 2,1 milliméterrel kerül lejjebb.

Ennek egyrészt természetes oka van. Az utolsó jégkorszak leghidegebb időszakában a bolygó nagy részét vastag jégtakaró fedte. A jégtáblák alatt lévő talaj süllyedni kezdett, ez azt jelentette, hogy a földtömegek szélei magasabbra kerültek. Miután a jég elolvadt, egy idő után ez utóbbi területek indultak süllyedésnek.

Egy korábbi kutatás szerint a keleti part mentén ez a jelenség 2100-ra akár 48-150 centiméteres süppedést is okozhat.

A süllyedésnek emellett a természetes oka mellett Parsons és csapata meg akarta vizsgálni a mesterséges okok, például az ember alkotta épületek lehetséges hatását is.

Parsonsnak akkor ugrott be az ötlet, amikor meglátogatta felesége családját Belgiumban 2019-ben.

„Az antwerpeni katedrális mellett volt a szállásunk, figyeltem az épület alapzatának hatalmas köveit, és azon töprengtem, hogy hogyan hozhatták ide ezeket nagy távolságokból, majd hogyan rakták őket össze, mint egy kis hegyet. Kíváncsi lettem arra, hogy ez milyen hatással lehet a kövek alatt húzódó talajra” – idézte fel az ötlet kipattanásának körülményeit.

A baj az, ha összeadódik

A megépítés után minden épület besüllyed egy kicsit a födbe, még azok is, amelyeket keményebb kövekre építenek. Azok, amelyeket puhább talajra emelnek, természetesen jobban.

A tudósok becslése szerint New York City öt kerületének több mint egymillió (pontosan 1.084.954) épülete összesen 762 milliárd kilogramm súlyú, és egy 778 négyzetkilométeres területen helyezkedik el.

Ezután számítógépes modellt fejlesztettek ki annak megállapítására, hogy ez a súly különféle talajviszonyok esetén miképpen süllyed.

Műholdfelvételekből az derült ki, hogy a város átlagosan évente 1-2 milliméterrel kerül lejjebb. Ez megegyezett azzal az adattal, amit a számítógépes modell jelzett a jégkorszak utáni természetes mozgás következményeként.

Bizonyos városrészek azonban az adatok szerint sokkal gyorsabban süppednek, mint mások. Ez feltehetően az épületek súlya miatt van, de nem zártak ki más lehetséges indokokat sem, amelyek egyelőre még ismeretlenek.

New York tehát átlagosan csupán egy picikét süllyed évente. Parsons ugyanakkor rámutatott, hogy eközben New York körül a tengerszint emelkedés évente 1-2 milliméteres, így aztán minden milliméternyi süppedés plusz egy évet jelent a tengerszintnél.

(Forrás: Live Science, Earth's Future)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
JÖVŐ
A Rovatból
A földi élethez nélkülözhetetlen nyolc határértékből hetet már átlépett az emberiség
Veszélyes zónában van a földi élet. Már csak a légszennyezettség esetében nem léptük át a kritikus értéket.

Link másolása

Nyolc olyan határértéket tartanak számon a tudósok, melyek nélkülözhetetlenek az élet fenntartásához, ám ezek közül már hét esetében az emberiség átlépte a határt, írja a Nature. A több mint 40 szakértőből álló Az Earth Commission nemzetközi tudóscsoport által megállapított értékek azt mutatják, mennyire biztonságosak és méltányosak a földi élet feltételei.

A határértékek az éghajlatot, a légszennyezést, a műtrágyák túlzott használata miatti eredő foszfor- és nitrogénszennyezést, a felszín alatti vízkészleteket, a felszíni édesvizeket, a beépítetlen természetet, illetve a természetes és az ember építette környezetet vizsgálja. Ezek közül egyedül a légszennyezettség az, ahol még nem léptük át az egész bolygót figyelembe véve a küszöbértéket. Egyes területeken azonban már a levegő minőségének megítélése is a káros tartományba esik.

A tanulmányban kitérnek arra, hogy amennyiben a Föld évente orvosi vizsgálaton venne részt, a doktor most azt mondaná, hogy a bolygó annyira beteg, ami már a földlakók életét is érinti.

A tudósok túlnyomó többsége egyetért abban, hogy az éghajlatváltozás az ember hibája, mely elsősorban a bolygó erőforrásainak hatalmas mértékű fogyasztása miatt következett be. Több mint 88 ezer klímaváltozásról szóló tanulmány vizsgálata során arra jutottak, hogy ezek 99,9 százaléka az emberiséget teszi felelősség a globális felmelegedés miatt.

A tudóscsoport szerint „ugrásszerű fejlődésre lenne szükség annak megértésében, hogy a jog, a gazdaság, a technológia és a globális együttműködés” hogyan tudna együttesen egy biztonságosabb és boldogabb jövőt eredményezni. Az Earth Commission tagjai szerint a helyzet megmentése érdekében létfontosságú lenne a globális hőmérséklet-emelkedés 1,5 Celsius-fokra való korlátozása és a világ ökoszisztémáinak védelme.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

JÖVŐ
A Rovatból
Megölte emberi kezelőjét a mesterséges intelligencia vezérelte drón egy szimulációs gyakorlatban
A drón feladata az volt, hogy semmisítse meg az ellenség légvédelmi rendszerét, és mindenkit támadjon meg, aki akadályozni próbálja a misszió végrehajtásában.

Link másolása

Az amerikai hadsereg egyik szimulációs gyakorlata során a légierő mesterséges intelligencia által vezérelt drónja meggyilkolta az irányítóját, mert csak ezzel tudta biztosítani a misszió végrehajtását.

Az erről szóló információt Tucker ‘Cinco’ Hamilton ezredes, az amerikai légierő AI-tesztelésért és bevetésért felelős vezetője osztotta még májusban egy londoni szakmai konferencián.

Hamilton elmondása szerint a drón feladata az volt, hogy semmisítse meg az ellenség légvédelmi rendszerét, és támadjon meg bárkit, aki ezt megpróbálná megakadályozni.

A rendszert eredetileg úgy alakították ki, hogy az emberi kezelőé volt a döntő szó, a megerősítéses tanulás során a mesterséges intelligencia a megerősítést jelentő pontokat az ellenséges célpontok megsemmisítéséért kapta, amit az emberi kezelő többször is megakadályozott.

A drón ennek megfelelően végül arra a következtetésre jutott, hogy a kommunikációs torony ellen kell fordulnia, ahonnan a kezelője kommunikált vele.

Hamilton az eset ismertetésével arra szerette volna felhívni a figyelmet, hogy nem szabad túlzottan az MI-re bízni a gépeket a légierőnél.

(via 444, Guardian)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

JÖVŐ
Egy évig élnek egy iszapból nyomtatott 3D-s házban, hogy teszteljék, milyen lesz a Mars-expedíció
Gőzerővel folynak a holdutazáshoz és a Mars meghódításához szükséges NASA kísérletek, amelynek eredményei a Földön is hasznosak lehetnek.

Link másolása

A tervezett újabb holdutazások és a Mars felfedezése olyan területen is találkoznak, amelyre ma még kevesen gondolnak: az építkezés. Ha megvalósul az a ma még álomnak tűnő elképzelés, hogy településeket hozzunk létre bolygónkon kívül, akkor rendelkezni kell a helyszínen a szükséges anyagokkal. Nyilvánvalóan fel sem merül az a megoldás, hogy ezeket az anyagokat a Földről szállítsák a hozzánk univerzális méretekben „közeli”, de valójában mégis távoli bolygókra. Éppen ezért már megindult az utat lerövidítő, egyben költségkímélő módszerek tanulmányozása.

Az egyik lehetséges megoldásnak a 3D-s nyomtatású olvasztott regolit látszik – írja a WIRED.

A következő napokban egy négy fős csapat érkezik a NASA houstoni Johnson űrközpontjának hangárjába, ahol egy évet töltenek el egy 3D-s nyomtatású épületben. A Mars Dune Alpha nevet viselő, 157 m2 alapterületű épület iszapból készült, színe mint a Mars talaja, a lakóterén túl még orvosi szolgálat és konyhakert is van benne. A Big-Bjarke Ingels Group építette, a 3D-s nyomtatást pedig az Icon Technology végezte.

A benne folyó kísérletek középpontjában azok a fizikai és viselkedési-egészségügyi kihívások állnak, amelyekkel az embereknek szembe kell nézniük a hosszú távú űrtartózkodás során. Egyben ez az első olyan struktúra, amelyet a NASA Holdra és Marsra szánt autonóm építési technológia-projektjéhez (MMPACT) építettek.

Amikor az ember visszatér a Holdra az Artemis-program keretében, az űrhajósok kezdetben keringő űrállomásokon, holdkompokon, vagy pedig felfújható felszíni épületekben laknak. Az MMPACT csapata azonban hosszú távon fenntartható struktúrák építésére készül.

Hogy elkerüljék a Földről való anyagszállítást, amelyhez hatalmas rakéták és óriási mennyiségű üzemanyag kellene, a Holdon található regolitot előbb masszává alakítanák, amelyet 3D-vel vékony rétegeket vagy különböző alakzatokat nyomtatnának.

Az első ilyen Földön kívüli projektet 2027-re tervezik. A küldetés során egy markolóval felszerelt robotkart kapcsolnak majd egy holdkomp oldalára, ezzel az eszközzel bányásszák ki és halmozzák fel a regolitot. A későbbi missziók félautomata exkavátorokat és más gépeket használnak majd lakóházak, utak, üvegházak, erőművek és olyan robbanástól védő pajzsok építésére, amelyek körülveszik a rakétakilövőket.

A Holdon történő 3D-s nyomtatáshoz vezető első lépés lesz, hogy lézerekkel vagy mikrohullámokkal megolvasztják a regolitot – árulta el Jennifer Edmundson, az MMPACT-csapat vezetője. Aztán lehűtik, hogy a gázok elillanhassanak, különben az anyag tele lesz lyukakkal, mint a szivacs. Ezután már ki lehet nyomtatni a kívánt formákra. Azt még nem dolgozták ki, hogy miként lehet ezeket a darabokat összeállítani. Edmundson szerint a lehető legjobban automatizálni akarják az építkezést, de nem zárható ki az emberi beavatkozás a jövőben sem a karbantartásoknál és a javításoknál.

A csapat egyik nagy feladata, hogy miként változtassa a Hold regolitját olyan erős és tartós építőanyaggá, amely képes megvédeni az emberi életet. Gondot jelenthet például, hogy a regolit jeget tartalmaz, mivel az Artemis-missziók a Hold déli pólusának közelébe indulnak.

Ráadásul a NASA-nak nem állnak rendelkezésre nagy mennyiségben holdkőzetek, hogy kísérletezzenek velük, csupán az Apollo 16 által hozott mintákkal dolgozhatnak. Tehát az MMPACT-csapatnak saját szintetikus verzióikat kell elkészítenie.

Corky Clinton, a kutatás egyik irányítója felhívja a figyelmet arra, hogy nehéz építeni a regolit geokémiai tulajdonságaira és egyberakni az apró részeket, mert meteoritokkal és más égitestekkel való ütközésekből jöttek létre több mint 4 milliárd évvel ezelőtt.

Vannak más bizonytalansági tényezők is. A Holdon sokkal kisebb a gravitáció, akár 45 percig tartó holdrengések is elképzelhetők, a déli póluson napsütésben elérheti az 54 C fokot, éjszaka viszont lehet akár mínusz 240 C fok is.

A holdpor beivódhat a gépek illeszkedéseibe és leállíthatja a hardvereket. Az Apolló-missziók idején a regolit megrongálta az űrruhákat és a belélegzett portól az űrhajósoknál szénanátha-szerű tünetek jelentkeztek.

Ugyancsak kétségeket kelthet a Mars Dune Alpha esetében, hogy az ember még soha nem hozott Mars-talajmintát a Földre, így az Iconnak szimulálnia kellett ezt az anyagot, feltételezésekre hagyatkozva, például arra, hogy bazaltban gazdag.

A struktúra 3D-s nyomtatása egy hónapot vett igénybe. Ehhez egy óriási nyomtatókart használnak, amelyen egy fúvócső vonja ki egyenletesen a lávakrétát. A struktúra alaprajzának körvonalazásával kezdik, majd jönnek a rétegek és úgy építik felfelé, mint egy agyagedényt.

A Mars Dune Alpha az Icon által épített első olyan struktúra, amelyre 3D-s nyomtatott tetőt tettek. A tető oldalai úgy találkoznak az építmény tetején, mint két hullám az óceánban. A paneleket külön nyomtatták ki, majd hozzáadták a tetőszerkezethez.

Az Icon, amelynek 57,2 millió dolláros szerződése van a NASÁ-val a holdépítkezésekkel kapcsolatos kutatásokra és fejlesztésekre, olyan épületterveket rendelt, amelyek megvédhetnek egy négy fős csapatot a meteoritoktól, holdrengésektől, sugárzásoktól és a gyors hőmérséklet-változásoktól.

Közben vákuumkamrákban folynak a kísérletek a regolit megolvasztásával. Ezek a kamrák a Hold levegő nélküli körülményeit szimulálják, és egyben lehetőséget biztosítanak a kutatóknak, hogy teszteljék az extrém hőmérsékleteket. Ballard szerint láthatóan működnek a nagyobb mechanikai rendszerek és most megpróbálják egyensúlyba hozni az anyag erejét és merevségét.

Tesztelik az olvasztáshoz használt lézerek erejét, a hűtés időtartamát és a regolit geokémiai összetételét, amely változhat lelőhelyétől függően, mert a különböző alkotóelemeinek más és más az olvadási hőfoka. Jelenleg az MMPACT-csapat külön teszteli a lézeres és a mikrohullámos olvasztást, a tervek szerint idővel megkísérlik e két technológiát együtt alkalmazni.

A vákuumkamrában a 3D-s nyomtatással is kísérleteznek, először egy leszállópálya darabjaival. Ennél az infraktruktúránál fontos szempont, hogy az űrhajó által felkavart por ne tegyen kárt olyan fontos építményekben, mint a sugárzástól védő pajzsok, garázsok, utak, és hogy a porfelhő ne zavarja a leszállási körülményeket.

A Holdra és a Marsra szánt építkezési tervek hasznosak lehet a Földön is, például alternatívákat adhatnak a betonra, amelynek egyik alkotóeleme, a cement gyártása súlyosan környezetszennyező, a globális karbonlábnyom 8%-át jelenti.

Ugyanígy haszos lehet a földi építkezéseken az a tapasztalat, amit a 3D nyomtatások során megszereznek.

A kutatók olyan építőanyagon is dolgoznak, amelyben a holdbéli regolitot vegyítenék szarvasmarha-proteinnel, mert ennek súlya a beton tizede. Az anyagot tavaly nyáron a Nemzetközi Űrállomás fedélzetén tesztelték először.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk