JÖVŐ
A Rovatból

„A mai fiatalok szinte minden nap szavaznak a közösségi médiában” – a tinédzserek menthetik meg a demokráciát?

Az Egyensúly intézet beszélgetésében Heal Edina, a Google Magyarország volt igazgatója és Szabó Andrea, a Politikatudományi Intézet igazgató-helyettese kezdte a vitát, Boros Tamás és Filippov Gábor, az Egyensúly Intézet vezetői csatlakoztak hozzájuk.

Link másolása

Generációs szakadék – 1968 körül emlegették sokat ezt a fogalmat, amikor felnőtt a II. világháború alatt és után született „baby boom” nemzedék és elege lett apáik megcsontosodott világából, a háborúsdiból, a politikai állóvízből. Számomra, aki a „poszt-68-as” korosztályhoz tartozom, kissé meglepő volt, hogy az Egyensúly Intézetnek a demokrácia jövőjéről szóló webinarján milyen hangsúlyosan szerepelt az idősek és a fiatalok szembeállítása.

Szöllősi Györgyi moderátori közreműködésével Heal Edina, a Google Magyarország volt igazgatója és Szabó Andrea, a Politikatudományi Intézet igazgató-helyettese kezdte a vitát. A demokrácia mai legnagyobb kihívását az apátiában, illetve a politikai elöregedésben látták. Szabó Andrea szerint minél idősebb egy társadalom, annál nagyobb az a réteg, amely egy viszonylag egységes szavazói tömbként jelenik meg bármelyik kormányzat számára.

Minél több idősebb van, akiknek az érdekei szembe mennek az aktív korosztályok, főleg a fiatalok érdekeivel, annál komolyabb törésvonalakat okoz a társadalomban. Ma nemcsak kevesebben vannak a fiatalok, de úgy érzik: nem tudnak beleszólni a saját jelenükbe és jövőjükbe, olyanok határoznak helyettük, akik nem értik az ő világukat.

Heal Edina úgy vélekedett, hogy a fiataloknak három dologra lenne szükségük az apátiájuk leküzdésére: információra, az ennek megértését célzó nevelésre, és egy olyan infrastruktúrára, amelyen keresztül részt tudnak venni a közéletben.

„Nem tanítottuk őket meg ezekre, pedig a mai fiatalok szinte minden nap szavaznak a közösségi médiában. Tehát igenis akarják befolyásolni a körülöttük lévő dolgokat, meg kell találni azokat a témákat és azt a nyelvet, amivel be lehet vonni őket”

– tette hozzá Heal Edina, aki szerint nemcsak a fiataloknak, hanem az idősebbeknek is vissza kellene adni a hatalmat saját életük felett – és nemcsak négyévente egyszer.

Szabó Andrea a Brexit példáját említette arra, hogy hová vezet, ha a fiatalok nem vesznek részt a politikai életben. Ez ugyanis, mint elemzők kimutatták, elsősorban a vidéken élők és az idősebbek döntése volt, a nagyvárosiak és a fiatalok közül kevesen mentek el szavazni, és csak utólag döbbentek rá, hogy mi történt. De nincs mindenhol így. Megemlítette, hogy 2020-ban volt egy nagy mintás ifjúsági vizsgálat Magyarországon, 15-29 éveseket kérdeztek meg, és ebből kiderült, hogy 2000 óta először növekedett a politikai aktivitás a fiatalok körében.

A digitális forradalom és a demokrácia kapcsolatáról szólva Heal Edina arról beszélt, hogy ha fennmarad az internet, a közösségi média, a digitalizáció jelenlegi állapota, akkor több a kára, mint a haszna. Szerinte a „vélemény-buborékok” nem alkalmasak arra, hogy megismerjük a másik ember véleményét, érdekeit és együttműködjünk vele.

Mellette széles körben terjednek az álhírek és az összeesküvés-elméletek, miközben az emberek többsége képtelen eligazodni az információ-áradatban. Az oltások körül kialakult zavar a legjellemzőbb erre napjainkban. Szabó Andrea emlékeztetett arra, hogy a 2000-es évek elején volt egy nagy illúzió, mely szerint az internet demokratizálni fogja a politikát, és a benne való részvételt is. Ma a politikai részvétel az interneten ugyanazokat a törésvonalakat mutatja, mint az off-line világban. Ezért rendkívül fontos az oktatás szerepe az internet használatára, az információk kiszűrésére már a legkisebb korosztálytól kezdve. Heal Edina viszont felidézte, hogy milyen demokratizáló hatása volt a világhálónak a 2011-es „arab tavaszban”, és számos „kevésbé fejlett országban” lehetőséget biztosít elnyomott rétegek, nem utolsósorban a nők megszólalására, önkifejezésre.

Emellett az sem mindegy, hogy manapság a fiatalok már nemcsak a szüleiktől, tanáraiktól kapják az információkat, hanem saját maguk alakíthatják ki világképüket és ha elmennek szavazni, egyáltalán nem biztos, hogy ugyanúgy szavaznak, mint a családjuk. Szabó Andrea szerint az európai statisztikák azt mutatják, hogy az első választók részvétele nagyon magas, mert több oldalról is ösztönzik őket. A második-harmadik alkalommal azonban már nincs meg ez az ösztönzés és a részvétel is visszaesik.

Abban mindketten egyetértettek, hogy sokkal jobban ki lehetne használni a digitalizáció vívmányait a demokratikus intézmények átláthatóságában, a döntéshozatal felgyorsításában. Heal Edina a legutóbbi amerikai választásokat említette, ahol sok államban hosszú sorok kígyóztak a szavazóhelyiségek előtt, miközben a tengerentúlon állomásozó katonák egy applikáción keresztül voksolhattak.

Szabó Andrea Ausztriát említette, ahol leszállították a szavazati jog korhatárát 16 évre, és ezzel láthatóan megnőtt a politikai részvétel, valamint Észtországot, ahol megkezdődött a közélet, köztük a választások teljes digitalizálása.

Milyen megoldások lehetnek a demokrácia megújítására? Boros Tamás és Filippov Gábor, az Egyensúly Intézet vezetői vázolták ezzel kapcsolatos szakpolitikai javaslataikat. Boros Tamás szerint nemzetközi trend, hogy egyre kevesebben mennek el szavazni, egyre kevesebben gondolják úgy, hogy a demokrácia képes hatékony választ adni napjaink kihívásaira. Ő is osztja azt a nézetet, hogy nincsen semmi technikai akadály, ami az e-demokráciát hátráltatná. Az Intézet javasolja, hogy Magyarország 2030-ban térjen át az e-szavazásra. Filippov Gábor azzal érvelt, hogy az e-szavazás mechanizmusa már bejáratódott az e-bankolásunkkal, és az elmúlt öt évben hatalmasat léptek előre e téren a különböző biztonsági, távazonosító rendszerek. A demokrácia legitimitása növelésének eszközét látják a szakértők a közösségi költségvetések kötelező elemként való bevezetését minden magyar városban és budapesti kerületben. Ebben modell értékű Párizs, ahol néhány éven belül a városi költségvetés egynegyedét fogják így elosztani.

Felvetik továbbá, hogy nálunk is legyen 16 év a szavazási korhatár és az első választóknak tegyék kötelezővé a részvételt.

A kétkedő hangokra Boros azzal válaszolt, hogy nem kell félni a „kötelező” szótól, hiszen sok minden van, ami kötelező és elfogadjuk, mint például az iskola, és a kötelező részvétellel járhatnak olyan előnyök, amelyek ösztönzőleg hathatnak a fiatalokra. Filippov szerint nálunk van egyfajta félelem a szavazási korhatár leszállításával kapcsolatban, pedig egy 16 éves már dolgozhat, vagyis adózik, mi több, ha gyámhatósági engedéllyel házasságot köt, szavazhat is. A neuropszichológia és a fejlődés-lélektan kutatásai pedig azt mutatják, hogy egy 16 éves semmivel sem kevésbé alkalmas a politikai döntések meghozatalára, mint egy 18 éves. Ugyanakkor ez a generáció, amelynek életére elsősorban hatnak a választások eredményei.

Az Intézet kutatási igazgatója úgy látja, hogy a jelenlegi rendszerrel az idősek is rosszabbul járnak, ha az ő szavazataik kerülnek túlsúlyba, mert a felmérések szerint ők inkább a rövid távú jólétemelő intézkedéseket részesítik előnyben – például a nyugdíjemelést – míg a fiatalok nagyobb hangsúlyt fektetnek a fenntarthatóságra, az oktatási befektetésekre.

Ha a választásokon, a demokratikus részvételben többségben vannak az idősek, minden politikai döntés ennek megfelelően fog megszületni, minél több ilyen döntést hoznak a politikusok, annál jobban eltávolítják a fiatalokat – tette hozzá Boros Tamás. Ezért is javasolják, hogy 2024-től az állampolgári öntudatra és demokratikus készségekre való nevelés legyen önálló kompetencia- és élményalapú tantárgy az alap és középfokú oktatásban. A diákok megtanulhatják, hogy mit jelentenek a politikai dilemmák, a kompromisszum-keresés, mit jelent megfogalmazni és képviselni egy véleményt, mit jelent egyszer alulmaradni, de máskor győzni a saját véleményükkel – mondta Filippov. Ennek kapcsán Szöllősi Györgyi megjegyezte, hogy azért sok idős embernek vannak gyerekeik, unokáik, és döntésüknél az ő jövőjük is nyom a latban náluk, nemcsak a nyugdíjemelés.

És ha már generációs szakadék, térjünk vissza 68-ra: az a korosztály a korabeli, sokkal korlátozottabb kommunikációs viszonyok között is összefogott, hogy kezébe vegye a sorsát és ez többé-kevésbé sikerült is. A mai fiatal generációk nem elég erősek, vagy nem elég dühösek, hogy kiforgassák sarkaiból a világot? – tettem fel a kérdést. Filippov Gábor szerint a fiatalok korántsem olyan cinikusak, mint amilyennek látszanak, nagyon is érdekli őket a politika, csak egy teljesen más térben és teljesen más nyelven szólnak hozzá – például a Twitch-en, amelyet a politikusok alig ismernek. Boros Tamás úgy véli, hogy azért más a helyzet, mint 68-ban, mert ezek a közösségi médiumok szelepként működnek, ahol a feszültséget ki lehet ereszteni.

A 68-asok alig juthattak be a korabeli médiába. Ha ma valaki elégedetlen, posztolhat a Facebookon, írhat blogot. Igaz, ezzel nem történik valódi változás, de a politikai folyamatokat új, digitális mederbe tudja tölteni. Ezzel is magyarázható, hogy nem látunk tüntető fiatalokat az utcán, mert nem ott vannak, hanem a digitális utcákon.

Szabó Andrea arra is visszautalt, hogy 68-ban óriási többségű fiatalság jött össze, a sokaság érzése is erősítette őket, ugyanakkor nem tudtak magukkal mit kezdeni. Ma viszont azt mutatják a szociológiai tanulmányok, hogy nincs lázadó hangulat a fiatalok között és igény sincsen rá. Heal Edina a mindenhonnan áradó média és szórakoztatóipar szerepét hangsúlyozta, amely leköti a 21. századi fiatalokat. Ha jól érzik magukat, jól szórakoznak, sokkal kevésbé fogják észrevenni és megérezni a jövő aggasztó problémáit. Szabó Andrea azért felidézte a 2019-es, Greta Thunberg vezette „zöld forradalmat”, amelytől azt lehetett remélni, hogy jönnek a fiatalok és valami egészen mást fognak hozni, és ennek a „zöld gondolatnak” parancsolt megállj a koronavírus…

Egy másik lényeges kérdés: kik neveljék demokráciára az új nemzedékeket, miután a rendszerváltók elszalasztották azt a lehetőséget, hogy meghonosítsák a demokrácia kultúráját Magyarországon?

Heal Edina elmondta, hogy a II. világháború után az NSZK-ban egy 15 éves program keretében több tízezer tanárt küldtek az Egyesült Államokba és Nagy-Britanniába, hogy megtanulják az állampolgári ismereteket és azok átadásának módszereit. Boros Tamás ennek kapcsán megjegyezte, hogy most ugyanolyan gyorstalpalón próbálnak átképezni tanárokat állampolgári ismeretek oktatására, mint ahogyan a rendszerváltáskor kreáltak az orosz nyelvtanárokból angol nyelvtanárokat, és olyan is lett az eredménye. Ha az államnak nincs ilyen irányú hosszú távú elkötelezettsége, akkor a következő 30 évet is elveszíthetjük.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk


JÖVŐ
A Rovatból
New York a saját súlya miatt is süllyed, mert a rajta lévő felhőkarcolók annyira nehezek
Manhattan süllyed, körülötte a vízszint emelkedik, ez nem a legszerencsésebb kombináció. Mintha a jégkorszak következményei és a klímaváltozás nem volna elég baj.

Link másolása

A New York-i épületek súlya is hozzájárulhat a metropolisz süllyedéséhez, állítják kutatók. Ugyanakkor ennek más okai is lehetnek, például a bolygón végbemenő változások, és az utolsó, mintegy tízezer évvel ezelőtti jégkorszak következményei.

Ha sikerül megérteni, hogy a New Yorkhoz hasonló területek miért kerülnek egyre alacsonyabbra, az segíthet felbecsülni, hogy a jövőben mekkora ezeken az áradás kockázata a klímaváltozás miatt.

Az Atlanti-óceán észak-amerikai partvidékén a vízszint a globális átlagnál máris három-négyszer gyorsabban emelkedik.

„A tengerszint-emelkedés hamarosan áradási problémákat fog okozni New Yorkban és világszerte” – figyelmeztet a tanulmány vezető szerzője, Tom Parsons geofizikus.

A jégkorszak érdekes utóhatása

GPS-adatok szerint a város déli része, Lower Manhattan évente nagyjából 2,1 milliméterrel kerül lejjebb.

Ennek egyrészt természetes oka van. Az utolsó jégkorszak leghidegebb időszakában a bolygó nagy részét vastag jégtakaró fedte. A jégtáblák alatt lévő talaj süllyedni kezdett, ez azt jelentette, hogy a földtömegek szélei magasabbra kerültek. Miután a jég elolvadt, egy idő után ez utóbbi területek indultak süllyedésnek.

Egy korábbi kutatás szerint a keleti part mentén ez a jelenség 2100-ra akár 48-150 centiméteres süppedést is okozhat.

A süllyedésnek emellett a természetes oka mellett Parsons és csapata meg akarta vizsgálni a mesterséges okok, például az ember alkotta épületek lehetséges hatását is.

Parsonsnak akkor ugrott be az ötlet, amikor meglátogatta felesége családját Belgiumban 2019-ben.

„Az antwerpeni katedrális mellett volt a szállásunk, figyeltem az épület alapzatának hatalmas köveit, és azon töprengtem, hogy hogyan hozhatták ide ezeket nagy távolságokból, majd hogyan rakták őket össze, mint egy kis hegyet. Kíváncsi lettem arra, hogy ez milyen hatással lehet a kövek alatt húzódó talajra” – idézte fel az ötlet kipattanásának körülményeit.

A baj az, ha összeadódik

A megépítés után minden épület besüllyed egy kicsit a födbe, még azok is, amelyeket keményebb kövekre építenek. Azok, amelyeket puhább talajra emelnek, természetesen jobban.

A tudósok becslése szerint New York City öt kerületének több mint egymillió (pontosan 1.084.954) épülete összesen 762 milliárd kilogramm súlyú, és egy 778 négyzetkilométeres területen helyezkedik el.

Ezután számítógépes modellt fejlesztettek ki annak megállapítására, hogy ez a súly különféle talajviszonyok esetén miképpen süllyed.

Műholdfelvételekből az derült ki, hogy a város átlagosan évente 1-2 milliméterrel kerül lejjebb. Ez megegyezett azzal az adattal, amit a számítógépes modell jelzett a jégkorszak utáni természetes mozgás következményeként.

Bizonyos városrészek azonban az adatok szerint sokkal gyorsabban süppednek, mint mások. Ez feltehetően az épületek súlya miatt van, de nem zártak ki más lehetséges indokokat sem, amelyek egyelőre még ismeretlenek.

New York tehát átlagosan csupán egy picikét süllyed évente. Parsons ugyanakkor rámutatott, hogy eközben New York körül a tengerszint emelkedés évente 1-2 milliméteres, így aztán minden milliméternyi süppedés plusz egy évet jelent a tengerszintnél.

(Forrás: Live Science, Earth's Future)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
JÖVŐ
A Rovatból
A földi élethez nélkülözhetetlen nyolc határértékből hetet már átlépett az emberiség
Veszélyes zónában van a földi élet. Már csak a légszennyezettség esetében nem léptük át a kritikus értéket.

Link másolása

Nyolc olyan határértéket tartanak számon a tudósok, melyek nélkülözhetetlenek az élet fenntartásához, ám ezek közül már hét esetében az emberiség átlépte a határt, írja a Nature. A több mint 40 szakértőből álló Az Earth Commission nemzetközi tudóscsoport által megállapított értékek azt mutatják, mennyire biztonságosak és méltányosak a földi élet feltételei.

A határértékek az éghajlatot, a légszennyezést, a műtrágyák túlzott használata miatti eredő foszfor- és nitrogénszennyezést, a felszín alatti vízkészleteket, a felszíni édesvizeket, a beépítetlen természetet, illetve a természetes és az ember építette környezetet vizsgálja. Ezek közül egyedül a légszennyezettség az, ahol még nem léptük át az egész bolygót figyelembe véve a küszöbértéket. Egyes területeken azonban már a levegő minőségének megítélése is a káros tartományba esik.

A tanulmányban kitérnek arra, hogy amennyiben a Föld évente orvosi vizsgálaton venne részt, a doktor most azt mondaná, hogy a bolygó annyira beteg, ami már a földlakók életét is érinti.

A tudósok túlnyomó többsége egyetért abban, hogy az éghajlatváltozás az ember hibája, mely elsősorban a bolygó erőforrásainak hatalmas mértékű fogyasztása miatt következett be. Több mint 88 ezer klímaváltozásról szóló tanulmány vizsgálata során arra jutottak, hogy ezek 99,9 százaléka az emberiséget teszi felelősség a globális felmelegedés miatt.

A tudóscsoport szerint „ugrásszerű fejlődésre lenne szükség annak megértésében, hogy a jog, a gazdaság, a technológia és a globális együttműködés” hogyan tudna együttesen egy biztonságosabb és boldogabb jövőt eredményezni. Az Earth Commission tagjai szerint a helyzet megmentése érdekében létfontosságú lenne a globális hőmérséklet-emelkedés 1,5 Celsius-fokra való korlátozása és a világ ökoszisztémáinak védelme.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

JÖVŐ
A Rovatból
Megölte emberi kezelőjét a mesterséges intelligencia vezérelte drón egy szimulációs gyakorlatban
A drón feladata az volt, hogy semmisítse meg az ellenség légvédelmi rendszerét, és mindenkit támadjon meg, aki akadályozni próbálja a misszió végrehajtásában.

Link másolása

Az amerikai hadsereg egyik szimulációs gyakorlata során a légierő mesterséges intelligencia által vezérelt drónja meggyilkolta az irányítóját, mert csak ezzel tudta biztosítani a misszió végrehajtását.

Az erről szóló információt Tucker ‘Cinco’ Hamilton ezredes, az amerikai légierő AI-tesztelésért és bevetésért felelős vezetője osztotta még májusban egy londoni szakmai konferencián.

Hamilton elmondása szerint a drón feladata az volt, hogy semmisítse meg az ellenség légvédelmi rendszerét, és támadjon meg bárkit, aki ezt megpróbálná megakadályozni.

A rendszert eredetileg úgy alakították ki, hogy az emberi kezelőé volt a döntő szó, a megerősítéses tanulás során a mesterséges intelligencia a megerősítést jelentő pontokat az ellenséges célpontok megsemmisítéséért kapta, amit az emberi kezelő többször is megakadályozott.

A drón ennek megfelelően végül arra a következtetésre jutott, hogy a kommunikációs torony ellen kell fordulnia, ahonnan a kezelője kommunikált vele.

Hamilton az eset ismertetésével arra szerette volna felhívni a figyelmet, hogy nem szabad túlzottan az MI-re bízni a gépeket a légierőnél.

(via 444, Guardian)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

JÖVŐ
Egy évig élnek egy iszapból nyomtatott 3D-s házban, hogy teszteljék, milyen lesz a Mars-expedíció
Gőzerővel folynak a holdutazáshoz és a Mars meghódításához szükséges NASA kísérletek, amelynek eredményei a Földön is hasznosak lehetnek.

Link másolása

A tervezett újabb holdutazások és a Mars felfedezése olyan területen is találkoznak, amelyre ma még kevesen gondolnak: az építkezés. Ha megvalósul az a ma még álomnak tűnő elképzelés, hogy településeket hozzunk létre bolygónkon kívül, akkor rendelkezni kell a helyszínen a szükséges anyagokkal. Nyilvánvalóan fel sem merül az a megoldás, hogy ezeket az anyagokat a Földről szállítsák a hozzánk univerzális méretekben „közeli”, de valójában mégis távoli bolygókra. Éppen ezért már megindult az utat lerövidítő, egyben költségkímélő módszerek tanulmányozása.

Az egyik lehetséges megoldásnak a 3D-s nyomtatású olvasztott regolit látszik – írja a WIRED.

A következő napokban egy négy fős csapat érkezik a NASA houstoni Johnson űrközpontjának hangárjába, ahol egy évet töltenek el egy 3D-s nyomtatású épületben. A Mars Dune Alpha nevet viselő, 157 m2 alapterületű épület iszapból készült, színe mint a Mars talaja, a lakóterén túl még orvosi szolgálat és konyhakert is van benne. A Big-Bjarke Ingels Group építette, a 3D-s nyomtatást pedig az Icon Technology végezte.

A benne folyó kísérletek középpontjában azok a fizikai és viselkedési-egészségügyi kihívások állnak, amelyekkel az embereknek szembe kell nézniük a hosszú távú űrtartózkodás során. Egyben ez az első olyan struktúra, amelyet a NASA Holdra és Marsra szánt autonóm építési technológia-projektjéhez (MMPACT) építettek.

Amikor az ember visszatér a Holdra az Artemis-program keretében, az űrhajósok kezdetben keringő űrállomásokon, holdkompokon, vagy pedig felfújható felszíni épületekben laknak. Az MMPACT csapata azonban hosszú távon fenntartható struktúrák építésére készül.

Hogy elkerüljék a Földről való anyagszállítást, amelyhez hatalmas rakéták és óriási mennyiségű üzemanyag kellene, a Holdon található regolitot előbb masszává alakítanák, amelyet 3D-vel vékony rétegeket vagy különböző alakzatokat nyomtatnának.

Az első ilyen Földön kívüli projektet 2027-re tervezik. A küldetés során egy markolóval felszerelt robotkart kapcsolnak majd egy holdkomp oldalára, ezzel az eszközzel bányásszák ki és halmozzák fel a regolitot. A későbbi missziók félautomata exkavátorokat és más gépeket használnak majd lakóházak, utak, üvegházak, erőművek és olyan robbanástól védő pajzsok építésére, amelyek körülveszik a rakétakilövőket.

A Holdon történő 3D-s nyomtatáshoz vezető első lépés lesz, hogy lézerekkel vagy mikrohullámokkal megolvasztják a regolitot – árulta el Jennifer Edmundson, az MMPACT-csapat vezetője. Aztán lehűtik, hogy a gázok elillanhassanak, különben az anyag tele lesz lyukakkal, mint a szivacs. Ezután már ki lehet nyomtatni a kívánt formákra. Azt még nem dolgozták ki, hogy miként lehet ezeket a darabokat összeállítani. Edmundson szerint a lehető legjobban automatizálni akarják az építkezést, de nem zárható ki az emberi beavatkozás a jövőben sem a karbantartásoknál és a javításoknál.

A csapat egyik nagy feladata, hogy miként változtassa a Hold regolitját olyan erős és tartós építőanyaggá, amely képes megvédeni az emberi életet. Gondot jelenthet például, hogy a regolit jeget tartalmaz, mivel az Artemis-missziók a Hold déli pólusának közelébe indulnak.

Ráadásul a NASA-nak nem állnak rendelkezésre nagy mennyiségben holdkőzetek, hogy kísérletezzenek velük, csupán az Apollo 16 által hozott mintákkal dolgozhatnak. Tehát az MMPACT-csapatnak saját szintetikus verzióikat kell elkészítenie.

Corky Clinton, a kutatás egyik irányítója felhívja a figyelmet arra, hogy nehéz építeni a regolit geokémiai tulajdonságaira és egyberakni az apró részeket, mert meteoritokkal és más égitestekkel való ütközésekből jöttek létre több mint 4 milliárd évvel ezelőtt.

Vannak más bizonytalansági tényezők is. A Holdon sokkal kisebb a gravitáció, akár 45 percig tartó holdrengések is elképzelhetők, a déli póluson napsütésben elérheti az 54 C fokot, éjszaka viszont lehet akár mínusz 240 C fok is.

A holdpor beivódhat a gépek illeszkedéseibe és leállíthatja a hardvereket. Az Apolló-missziók idején a regolit megrongálta az űrruhákat és a belélegzett portól az űrhajósoknál szénanátha-szerű tünetek jelentkeztek.

Ugyancsak kétségeket kelthet a Mars Dune Alpha esetében, hogy az ember még soha nem hozott Mars-talajmintát a Földre, így az Iconnak szimulálnia kellett ezt az anyagot, feltételezésekre hagyatkozva, például arra, hogy bazaltban gazdag.

A struktúra 3D-s nyomtatása egy hónapot vett igénybe. Ehhez egy óriási nyomtatókart használnak, amelyen egy fúvócső vonja ki egyenletesen a lávakrétát. A struktúra alaprajzának körvonalazásával kezdik, majd jönnek a rétegek és úgy építik felfelé, mint egy agyagedényt.

A Mars Dune Alpha az Icon által épített első olyan struktúra, amelyre 3D-s nyomtatott tetőt tettek. A tető oldalai úgy találkoznak az építmény tetején, mint két hullám az óceánban. A paneleket külön nyomtatták ki, majd hozzáadták a tetőszerkezethez.

Az Icon, amelynek 57,2 millió dolláros szerződése van a NASÁ-val a holdépítkezésekkel kapcsolatos kutatásokra és fejlesztésekre, olyan épületterveket rendelt, amelyek megvédhetnek egy négy fős csapatot a meteoritoktól, holdrengésektől, sugárzásoktól és a gyors hőmérséklet-változásoktól.

Közben vákuumkamrákban folynak a kísérletek a regolit megolvasztásával. Ezek a kamrák a Hold levegő nélküli körülményeit szimulálják, és egyben lehetőséget biztosítanak a kutatóknak, hogy teszteljék az extrém hőmérsékleteket. Ballard szerint láthatóan működnek a nagyobb mechanikai rendszerek és most megpróbálják egyensúlyba hozni az anyag erejét és merevségét.

Tesztelik az olvasztáshoz használt lézerek erejét, a hűtés időtartamát és a regolit geokémiai összetételét, amely változhat lelőhelyétől függően, mert a különböző alkotóelemeinek más és más az olvadási hőfoka. Jelenleg az MMPACT-csapat külön teszteli a lézeres és a mikrohullámos olvasztást, a tervek szerint idővel megkísérlik e két technológiát együtt alkalmazni.

A vákuumkamrában a 3D-s nyomtatással is kísérleteznek, először egy leszállópálya darabjaival. Ennél az infraktruktúránál fontos szempont, hogy az űrhajó által felkavart por ne tegyen kárt olyan fontos építményekben, mint a sugárzástól védő pajzsok, garázsok, utak, és hogy a porfelhő ne zavarja a leszállási körülményeket.

A Holdra és a Marsra szánt építkezési tervek hasznosak lehet a Földön is, például alternatívákat adhatnak a betonra, amelynek egyik alkotóeleme, a cement gyártása súlyosan környezetszennyező, a globális karbonlábnyom 8%-át jelenti.

Ugyanígy haszos lehet a földi építkezéseken az a tapasztalat, amit a 3D nyomtatások során megszereznek.

A kutatók olyan építőanyagon is dolgoznak, amelyben a holdbéli regolitot vegyítenék szarvasmarha-proteinnel, mert ennek súlya a beton tizede. Az anyagot tavaly nyáron a Nemzetközi Űrállomás fedélzetén tesztelték először.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk