JÖVŐ

Levelet kaptak Elon Musktól, hogy űrkikötőt épít a szomszédban, ezért meg akarja venni a falut

Boca Chicában pár év alatt minden megváltozott, a csendes tengerparti üdülőfalu mellé sci-fi-be illő űrbázis épült. És most megvennék az egész falut is.
next - szmo.hu
2020. november 09.


Link másolása

A Texas állam délkeleti csücskén fekvő Boca Chica nevű faluban főleg békés nyugdíjasok élnek. Tavaly szeptember elején levelet kaptak a Space X-től. Azt írták, fel szeretnék vásárolni a házaikat, mert Elon Musk űrkiköjének szüksége van a területre.

Néhány évvel korábban Boca Chica Village csak egy álmos, alig két utcából és két tucat házból áll település volt. Aztán Elon Musknak megtetszett ez a terület, és itt kezdte el felépíteni új rakétájának prototípusait.

A dél-afrikai születésű vállalkozó 2002-ben alapította meg a Space X-et. A cég kezdetben állami kézben lévő bázisokról, a floridai Cape Canaveralról és a kaliforniai Vandenberg támaszpontról lőtte fel rakétáit. 2005-ben azonban utóbbiról kitiltották a Lockheed Martin repülőgép gyártó cég kérésére, mert attól tartottak, hogy Musk rakétái felrobbannak és komoly károkat okoznak az infrastruktúrában. Ez is erősítette benne az elhatározást, hogy saját bázist építsen ki. Végül a három legkedvezőbb opció – Florida, Puerto Rico és Boca Chica közül az utóbbi lett a nyertes.

VIDEÓ: hatalmas rakéta Boca Chicá-ban

Ehhez persze komoly lobbitevékenységre is szükség volt Texas államban, és sokat nyomot a latba, hogy Musk 2013-ban Rick Perry kormányzót és a közeli Brownsville város polgármesterét, Tony Martinezt is meg tudta győzni. A közel 200 ezer lakosú Brownsville ugyanis az Egyesült Államok legszegényebb nagyvárosai közé tartozik, és a Space X egyből 500 embernek tudott munkát adni átlag 55 ezer dolláros éves fizetésért. Emellett még azzal is számoltak, hogy a Space X kilövései turisztikai látványossággá válnak, egy-egy alkalommal akár 15 ezer ember is érkezhet a városba a helyi vendéglátóipar örömére. Az állam, a város és a texasi egyetem 40 millió dollárral támogatta Musk tervét.

Bár a milliárdos 2016-ra már működő űrkikötőt ígért, éveken át a Boca Chica-iak csak egy sor házat és üres telket láttak a Space X-ből, no meg riporterek hadát, akik állandóan az űrközpont melletti életükről faggatták őket, holott az még nem is létezett.

De már az akkori nyilatkozatokból is kitűnt, hogy mennyire nem örülnek új szomszédjuknak. Musk stábja 2015-ben látogatásra hívta a helyieket, és megígérte nekik, hogy időben értesíteni fogja őket minden kilövésről, és nem fogja a nyári hétvégeken a tengerparti strandot zavarni.

VIDEÓ: az űrkikötő a levegőből

És bár történtek balesetek – abban az évben például felrobbant egy Falcon 9 rakéta úton a Nemzetközi Űrállomás felé – egyre több sikeres missziót hajtottak végre. Így jutottak el a Starship óriás rakéta tervéig, amely elválaszthatatlan lett Boca Chicától. A helyiek ebből sokáig csak annyit észleltek, hogy a Space X körül éjjel-nappal dolgoznak.

Hogy az ajánlat vonzóbb legyen, a piaci ár háromszorosát kínálták a helyieknek az ingatlanjaiakért, de csak akkor, ha két héten belül választ adnak rá. A határidő három nappal azelőtt járt le, hogy a helyieket meghívták az új űrrakéta bemutatójára. Az eseményre készülők egyike sem fogadta el akkor a Space X felvásárlási ajánlatát – idézte fel az Esquire

Pedig a bemutató során maga Musk mutatta be a nagy tervet, a Starship Mk1-et, amely a legnagyobb, egyben a legolcsóbb űrhajó lesz, amit valaha felépítettek, és amely „multiplanetáris egyedekké teszi az embereket.”

Musk beszélt a falusiaknak holdbázisokról, aszteroidokon való bányászatról, Mars-béli üzemanyagtermelésről, és azt mondja, mindennek központja éppen Boca Chica lenne.

Musk azonban nem tagadta, hogy a vállalkozásnak vannak kockázatai is, és mivel a tragikus következményeket szeretnék elkerülni, előbb-utóbb ki kell vásárolniuk a falubeliek házait.

VIDEÓ: a Space X megvesz egy egész falut

A helyeik korábban a Space X-program lelkes hívei voltak, most azonban rázúdították panaszaikat. Hiszen otthonaikról volt szó, de legalább ennyire a környék élővilágáról, a tengerpart megóvásáról.

A terület határán fekszik ugyanis Lower Rio Grande vadrezervátum, és itt él többek között a kihaló félben lévő vadmacska-féle, az ocelot, de a pelikánoknak is kedvelt élőhelye. A part kiválóan alkalmas a horgászásra is.

„Csodálatos hely volt, mielőbb betört ide a Space X. De mi voltunk itt előbb, és úgy gondoltuk, hogy itt is maradunk, amíg meg nem halunk”

– mondta az egyik asszony, Bonnie az Esquire-nek.

Szomszédasszonya, Cheryl a vadon élő állatoknak viselte gondját. Rendszeresen hagyott háza előtt vizes tálakat a vándormadaraknak, előfordult, hogy ő segített a parton kikelt teknősöknek eljutni a tengerhez.

„Amikor Musk szimatolni kezdett errefelé, abban bíztunk, hogy terve kudarcot vall, vagy elfogy a pénze” – emlékezett Cheryl. De nem jött be.

A helyiek arra panaszkodnak, hogy 2019 júniusa és augusztusa között legalább féltucatszor lezárták a strandjukat a Space X kérésére, pedig Texasban rekord hőség volt. Amikor a cég valami nagy dologra készült, lezárták a faluba vezető egyetlen utat is, így a lakók úgy érzik, szinte otthonaik foglyaivá váltak. Ez történt például októberben, amikor beszállították a Starship prototípusát, az Mk1-et.

Akadnak az itt élők között azonban olyanok is, akik lelkesednek az űrprogramért. Mary akkor szeretett bele végleg, amikor 2018 novemberében elkezdték összeállítani a Starhopper hordozórakéta-prototípusát. Onnantól kezdve folyamatosan figyeli a fejleményeket, még külön Twitter-oldalt is nyitott neki.

Ma már ő számít Boca Chica elsőszámú hírforrásának, közel 17 ezer követője van.

Ő dokumentálta tavaly nyáron a Starhopper építését, valamint azt a 20 méteres magasságba való felemelkedését, amely után földet érve egy százhektáros bozóttüzet okozott.

Közben Boca Chica falu lakosai egymás ellen fordultak. Akik kitartottak, úgy érezték: azok, akik elfogadták a Space X ajánlatát, elárulták őket.

Mindenki arra volt kíváncsi, hogy a szomszédja mennyi pénzt kapott. Végül a legtöbben feladták, mások egyelőre maradtak, de ők is úgy gondolják, hogy az idő ellenük dolgozik.

VIDEÓ: Újabb rakéta Bocha Cihcá-ban

A Space X 40 ezer műhold fellövéséhez próbál engedélyt szerezni Starlink-programjához, hogy eljuttassa a legeldugottabb vidékekre is a nagy sebességű internetett. Ha ez sikerül, ötször annyi Space X műhold lesz az égen, mint látható csillag. Mindebben kulcsszerep jut Boca Chicának, ahonnan Musk szerint akár napi három kilövést is végre lehet majd hajtani.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


JÖVŐ
A Rovatból
23 százalékkal kevesebbet fogyasztanának az autók, ha 130 helyett csak 100 km/h-val mehetnének az autópályán
A Greenpeace Magyarország az autómentes nap alkalmából a klímajegyek bevezetését sürgette.

Link másolása

Szeptember 22-én van az európai autómentes nap, ami kapcsán a Greenpeace Magyarország összegyűjtötte miként lehetne radikális energiatakarékosság elérni a hétköznapokban, ezzel a közlekedésben felhasznált üzemanyag mennyiségét is csökkenteni.

A szervezet szerint a közösségi közlekedés a kulcs ahhoz, hogy mindenki fenntartható módon elégíthesse ki a napi közlekedési igényeit. Ennek eléréséhez azonban európai szinten kellene bevezetni a klímajegyeket a vasútra és más tömegközlekedési eszközökre. A cél nem lehet kevesebb, mint hogy senki ne szoruljon autó- vagy repülőgép használatra pusztán azért, mert az megfizethetőbb vagy könnyebben elérhető – olvasható bejegyzésükben.

A közlekedés reformjával és szigorúbb sebességkorlátozással is nagy mértékben, uniós szinten 13 százalékkal lehetne csökkenteni az energiaigényt. Az autósok számára a leglátványosabb eredmény az autópályákon mutatkozna meg, a sebességnek 130-ról 100 km/órára való csökkentése ugyanis kb. 23%-kal alacsonyabb fogyasztást eredményez.

Az autómentességet az otthoni munkavégzés támogatásával lehetne az egyik legkézenfekvőbb módon támogatni. Uniós szinten 27 és 47 százalék közé tehető a vizsgált országokban az aránya annak, amit naponta az összes megtett távolságból a munkába történő eljutás tesz ki. Erre megoldást jelenthetne, ha a kormányok folytatnák, vagy pedig újra bevezetnék azokat a szabályokat az otthoni munkavégzésre, amiket a koronavírus-járvány miatt egyszer már úgyis meghoztak. De akár az autók kihasználtságával is spórolhatnánk:

uniós szinten 1,45 utas használ átlagosan egy autót. Az autómegosztást olyan ösztönzők bevezetésével lehetne támogatni, mint az olcsóbb parkolás, vagy a buszsávok használatának engedélyezése olyan autók számára, amelyek tele vannak utasokkal.

Míg a városi közlekedés esetében a kibocsátásmentes közlekedési megoldásokat kellene ösztönözni, legyen az kerékpár, gyaloglás, vagy bármilyen más mikromobilitási lehetőség.

Az árucikkek szállítása is egy olyan terület, amely szinte teljesen az olajfelhasználásra támaszkodik. A cégeket adókedvezményekkel lehetne ösztönözni arra, hogy az utak helyett a vasutakat válasszak a szállításkor. Persze ahhoz, hogy ez itthon is reális megoldás legyen, természetesen jóval több forrást kellene fordítani a vasúti közlekedés fejlesztésére, mint jelenleg – írja a Greenpeace.


# Csináld másképp

Te mit csinálnál másképp? - Csatlakozz a klímaváltozás hatásairól, a műanyagmentességről és a zero waste-ről szóló facebook-csoportunkhoz, és oszd meg a véleményedet, tapasztalataidat!

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
JÖVŐ
A Rovatból
Emberi maradványok és egy eltűnt repülő roncsai is felszínre kerültek a rekordgyorsasággal olvadó svájci gleccserekben
Olyan sziklák is láthatóvá váltak az olvadás miatt, amelyeket évezredek óta jég borított.

Link másolása

Még soha nem olvadtak ennyit a Svájcban található gleccserek egy év alatt a mérések kezdete óta, vagyis több mint 100 éve - írja a CNN.

Csak idén 6 százalékkal csökkent a térfogatuk, ami csaknem kétszerese a korábbi, 2003-as negatív rekordnak

- közölte a GLAMOS, a svájci gleccsereket tanulmányozó szervezet.

Az Alpok gleccsereinek több mint fele Svájcban található, ahol a hőmérséklet a globális átlag kétszeresével emelkedik. Az előző télen ráadásul kivételesen kevés hó esett, és több hőhullám is sújtotta a hegyeket. Emiatt mintegy 3 köbkilométernyi jég olvadt el, ami súlyos veszteség.

A súlyosságot bizonyítja az is, hogy

évezredek óta jéggel borított sziklák most láthatóvá váltak, sőt emberi maradványok és egy évtizedekkel korábban eltűnt repülő roncsai is felszínre kerültek. Egyes kisebb gleccserek pedig teljesen eltűntek.

"Az éghajlati számítások alapján tudtuk, hogy ilyen helyzet fog előállni, legalábbis valamikor a jövőben. Az a felismerés, hogy ez a jövő már itt van, talán az idei nyár legmeglepőbb és legmegrázóbb élménye volt" - mondta Matthias Huss, a GLAMOS vezetője a Reutersnek.

Az Aletsch-gleccser olvadása 2018 és 2022 között:

Ha az üvegházhatású gázok kibocsátása tovább nő, az Alpok gleccserei várhatóan 2100-ra elveszítik a mostani tömegük 80 százalékát, sok gleccser pedig teljesen el fog tűnni. A tudósok már eddig is több tucat területen kellett sürgősségi javítási munkálatokat elvégezni, mert az olvadó jég a mérőoszlopok elmozdulását és az adatgyűjtést veszélyeztette.


# Csináld másképp

Te mit csinálnál másképp? - Csatlakozz a klímaváltozás hatásairól, a műanyagmentességről és a zero waste-ről szóló facebook-csoportunkhoz, és oszd meg a véleményedet, tapasztalataidat!

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

JÖVŐ
Gyorsabban süllyed több tengerparti város, mint a tengerszint emelkedése
Megdöbbentő adatok és okok, amelyek akár pár éven belül is igen komoly következményekkel járhatnak. Például Rio De Janeiro területének két négyzetkilométere kerülhet víz alá 2030-ra.

Link másolása

Számos tengerparti város gyorsabban süllyed, mint amennyire a tengerszint emelkedik állapította meg a szingapúri Nanyang Egyetem és a NASA közös kutatása.

A Nature Sustainability című tudományos lapban közzétett, műholdas felvételek segítségével készített és a világ legnagyobb városai közül 48-at vizsgáló tanulmánya 2014 és 2020 között elemezte a süllyedésüket – idézte a Phys.org tudományos-ismeretterjesztő portál.

Korábbi tanulmányok szerint

a globális felmelegedés világszerte jégolvadáshoz vezet, ez pedig emeli a tengerek szintjét, fenyegetést jelentve számos tengerparti város számára.

Sok város azonban más gonddal is küzd: a talajvíz és vagy a földgáz elvezetése miatt süllyed, az épületek óriási súlya alatt tömörödik a talaj.

A többéves vizsgálat során azt figyelték meg, hogy minden városban - különböző mértékben - süllyedt a talaj, 44 településen pedig a süllyedés nagyobb mértékű volt a tengerszint emelkedésénél.

Az ezt megelőző kutatások szerint

a tengerek szintje az olvadó jégsapkák nyomán évente körülbelül 3,7 milliméterrel emelkedik, a most közzétett tanulmány pedig azt írja, hogy több város egyes részei évente 20 milliméterrel süllyednek.

A kutatás Ho Si Minh-várost és Rio De Janeirót is említi, az elsőben a süllyedés 16,2 milliméter évente, az utóbbinál pedig azt jelentették, hogy – amennyiben nem hoznak megfelelő intézkedéseket - a város területének mintegy két négyzetkilométere kerülhet víz alá 2030-ra.


# Csináld másképp

Te mit csinálnál másképp? - Csatlakozz a klímaváltozás hatásairól, a műanyagmentességről és a zero waste-ről szóló facebook-csoportunkhoz, és oszd meg a véleményedet, tapasztalataidat!

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

JÖVŐ
A Rovatból
Felszállt a világ első tisztán elektromos repülőgépe, amit hamarosan élesben is használhatnak
Az N882EV lajstromjelű gép mindössze 8 percet töltött a levegőben, de ez így is fontos mérföldkőnek számít.
Címlapkép: Eviation Aircraft twitter oldala - szmo.hu
2022. szeptember 29.


Link másolása

Az Eviation Aircraft tisztán elektromos repülőgépe, az Alice végrehajtotta első, úgynevezett szűzrepülését – írta meg a cég közleményében.

A kísérletet az Egyesült Államokban, azon belül is a Moses Lake repülőtéren hajtották végre.

A gép innen indult el a kora reggeli órákban, és rövid, mindössze 8 percig tartó repülés után ugyanitt landolt.

Ez a repülés így is fontos mérföldkő a tisztán elektromos utasszállítók fejlesztését tekintve. Ráadásul az első tesztek folyamatosan csúsztak, ami végül szeptember 27-én, kedden tudtak végrehajtani.

A jármű utazósebessége 463 km/óra, emellett 1134 kg hasznos teher szállítására képes. A repülő kilencüléses, és két, egyenként 850 lóerős Magnix Magni 650 elektromos motor hajtja.

A gyártó úgy véli, a típus hatósági engedélyezési eljárása 2024-ben kezdődhet meg, így 2025 lehet az első év, amikor az Alice-t már élesben is használhatják – egyelőre azonban csak légi fuvarozásra fogják, utasokkal legkorábban 2026-ban emelkedhet a levegőbe.

Az Alice-ből már több cég is vásárolt, az amerikai Cape Air regionális légitársaság például 75 példányt rendelt belőle.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk