Piketty: Közös adó- és szociális politikára lenne szükség az Európai Unióban
Thomas Piketty francia közgazdász, akinek A tőke a 21. században című, nálunk is megjelent könyve világszerte nagy sikert aratott, a társadalmi egyenlőtlenségek történetének fáradhatatlan kutatója. A jövővel kapcsolatos nézeteit a Guardiannek adott interjúban fejtette ki.
Piketty emlékeztetett arra, hogy a mostani világjárványnak a legpesszimistább előrejelzések szerint globálisan 40 millióan eshetnek áldozatul, amely a Föld mai lélekszámához arányosan viszonyítva, kb. egyharmada az 1918-as spanyolnátha-járványnak. Csakhogy ezek a modellek nem veszik figyelembe az egyes társadalmi rétegek, illetve a gazdag és szegény országok közötti különbséget az érintettség terén. Pedig így volt ez már száz évvel ezelőtt is, amikor a spanyoljárványban az amerikai és az európai lakosság 0,5-1%-a halt meg, Indiában viszont 6%, és ma sem mindegy, ha valaki egy tágas lakásban bezárkózva vagy hajléktalanként éli át a járványt.
Ugyanakkor Piketty úgy látja: a mai nyugati társadalmak sokkal kevésbé egyenlőtlenek, mint a múlt évszázad első felében, mert sokkal kiegyensúlyozottabbak a jogok a tulajdonosok, a dolgozók, a fogyasztók és a kormányok között. Alapvetően megváltozott a különböző politikai és értelmiségi mozgalmaknak köszönhetően a tulajdon fogalma, és lényegesen többen jutnak hozzá az oktatáshoz és az egészségügyi ellátáshoz.
A francia közgazdász elismeri viszont, hogy napjainkban sokkal nagyobb a globális egyenlőtlenség, mint az 1980-as években volt. Éppen ezért a mai krízisre az lenne a megfelelő megoldás, hogy a fejlett országokban ismét működne a szociális állam, és ennek felgyorsítására lenne szükség a fejlődő világban. Ehhez azonban egy igazságos adórendszert kell megteremteni és olyan nemzetközi pénzügyi nyilvántartást, amely a legnagyobb és leggazdagabb cégekre is kiterjedne.
A jelenlegi szabad tőkeáramlás ugyanis, amely az 1980-90-es években alakult ki a leggazdagabb országok ösztönzésére, a milliomosok és multinacionális cégek adóelkerülését segíti, és megakadályozza a szegény országokat, hogy igazságos adórendszert vezessenek be.
Piketty tavaly megjelent könyvében, a Tőke és Ideológiában arról írt, hogy világméretű sokkok, mint nagy háborúk és járványok, miként tudnak előidézni társadalmi változásokat. Nézete szerint az első világháborút az egyes társadalmakon belüli és nemzetközi szinten is fennálló, de tarthatatlan rendkívüli egyenlőtlenségek robbantották ki, de e megközelítést számára legjobban a 14. századi nagy pestisjárvány igazolja. Akkor ugyanis a lakosság közel 50%-a halt meg, és a nagy munkaerőhiány miatt sok helyütt lehetővé tette, hogy az addig jobbágysorban élők több szabadságot vívjanak ki maguknak. Másutt azonban a „fekete halál” éppen megerősítette a jobbágyságot, mert a földbirtokosoknak érdekük volt fenntartani a röghöz kötöttséget, hogy legyen, aki megműveli a földjeiket.
Az olyan nagy sokkok, mint a járványok, háborúk, vagy pénzügyi összeomlások napjainkban is jelentős hatást gyakorolnak a társadalmakra, de hogy ez miképp hat, nagyban függ attól, hogy egy adott ország népének milyen a történelem-, társadalomképe, hogyan vélekedik a hatalmi egyensúlyról.
Éppen ezért, mondja a neves kutató, nehéz megjósolni a koronavírus-járvány hatását. Reményei szerint erősítheti a közegészségügybe való állami beruházások követelését, másfelől viszont félő, hogy idegengyűlöletet, egyes országok önmagukba fordulását váltja ki. Ami az egyre nagyobb államadósságok megfékezését illeti, Piketty ismét történelmi példával állt elő: a II. világháború után Németország és Japán a vagyonosok átmeneti magas megadóztatásával tudta elérni azt, hogy az 50-es évek közepén gyakorlatilag államadósság nélkül kezdhették meg az újjáépítést. Valami hasonlóra lenne szükség az eurozóna megmentésére is, és ebben nagy felelősség hárul az Európai Központi Bankra.
Piketty felhívja a figyelmet arra, hogy az Európai Unió a Brexittel elkezdett szétesni. Úgy véli, hogy ha a szabad kereskedelem és az egységes pénznem mellett nincsenek szociális célkitűzések, ez előbb-utóbb odavezet, hogy a szabad tőkeáramlás a legmobilabb, vagyonos polgároknak kedvez, és elidegeníti a közép- és alacsonyabb osztályokat.
Éppen ezért lenne szükség közös adó- és szociális politikára, közös beruházásokra az egészségügyben és az oktatásban. A francia közgazdász elképzelhetőnek tartja, hogy kezdetben csak néhány ország fogna össze e téren, majd a többiek csatlakoznának a kezdeményezéshez.