KÖZÖSSÉG
A Rovatból

Járványbiztos formában segíti a rászorulókat meleg étellel az Ökumenikus Segélyszervezet

Ráadásul több mint 500 rászoruló gyermek karácsonyi ajándékkívánságát is teljesítik. Már hetekkel karácsony előtt begyűjtötték, mit szeretnének a kicsik, és minden kívánságnak örökbefogadót is kerestek.

Link másolása

Az Ökumenikus Segélyszervezet idén speciális formában szervezi meg advent-karácsonyi melegétel-segélyakcióját. Az ünnepi hangulatú, feldíszített sátor és az előtte kígyózó sorok helyett most a járványhelyzethez alkalmazkodó, a szigorú biztonsági előírásoknak megfelelő módját választották a segélyakció lebonyolítására.

A napi 500 ételadagot a karitatív szervezet Budapesten található Országos Segélyközpontjában, a járványügyi szabályokhoz alkalmazkodó módon porciózzák önkéntesek és munkatársak, majd autókkal viszik ki, és adják át érintkezésmentesen a rászorulóknak. A segélyprogram öt napon át, december 18. és 22. között tart. Az ételadagokat előre kiválasztott nagycsaládosok, egyedül élők, illetve hajléktalanok kapják meg.

A segélyakció első napján, december 18-án, pénteken az Ökumenikus Segélyszervezet Ételt az éhezőknek! mottójú segélyakciójába önkéntesként bekapcsolódott Dombi Rudolf olimpiai bajnok kajakozó és Mádai Vivien műsorvezető. A székelykáposzta ételadagokat a PENSIO Minőségi Közétkeztetés Kft. ajánlotta föl. A rászorulók a főétel mellé savanyúságot, kenyeret, süteményt, gyümölcsöt és szaloncukrot is kaptak. Az öt napos segélyakció első napján adta át a MOL Magyarország azt a 2376 liter kéz- és felületfertőtlenítő adományt, mely nemcsak a szeretetvendégség, hanem az Ökumenikus Segélyszervezet országos intézményhálózatának járványbiztos működését is segíti.

Gáncs Kristóf, az Ökumenikus Segélyszervezet kommunikációs igazgatója elmondta, hogy „Bár idén, a járványhelyzet miatt változtak a hagyományos karácsonyi szeretetvendégség keretei, céljaik változatlanok maradtak: meleg étellel, törődéssel szebbé tenni minél több rászoruló család ünnepét.”

Az Ökumenikus Segélyszervezet Országos Adventi Pénzadománygyűjtésének fókuszában 2020-ban is az ünnepeken túlmutató, egész éves segítségnyújtás áll, a szervezet átmeneti otthonaiban, illetve látókörében élő hátrányos helyzetű gyermekek megajándékozása idén sem marad el.

A több mint 500 gyermeket megajándékozó akciót

idén is jelentős előkészület előzte meg: a Segélyszervezet

a gyermekek személyes kívánságait már hetekkel karácsony előtt begyűjtötte, minden kívánságnak örökbefogadót keresett, így minden gyermek valóban a vágyott ajándékot találja majd a fa alatt. A személyre szabott ajándékok értékhatára idén is 8000 forint volt,

a kívánságok örökbefogadói között pedig egyaránt megtalálhatók a kezdeményezést évekkel ezelőtt elindító Angyal vagy! csoport tagjai, illetve cégek, magánszemélyek. A szeretet.éhség. ünnepi összefogáshoz kapcsolódó

ajándékozási akció teljes értéke mintegy 4 millió forint, a legvágyottabb játékok pedig idén is a babák és a sporteszközök.

Az első 34 csomagot ismert magyar sztárok adták át az Ökumenikus Segélyszervezet miskolci Közösségi Pontján az átmeneti otthonban élő, illetve az intézmény látókörében élő rászoruló gyermekeknek. A járványhelyzet miatt kislétszámú, mégis ünnepi hangulatúra tervezett átadáson jelen volt Michelisz Norbert, túraautó-világkupa győztes autóversenyző, Rácz Jenő, Michelin-csillagos séf és Nagyné Faragó Boglárka, az Ökumenikus Segélyszervezet miskolci intézményének vezetője.

A Segélyszervezet ünnepi segélyprogramjait és egész éves rászorulókért végzett munkáját a 1353-as adományvonal tárcsázásával, hívásonként 250 forinttal lehet támogatni. Aki nagyobb összeget szeretne felajánlani és rendelkezik bankkártyával, az a segelyszervezet.hu oldalon egyszerűen és biztonságosan adakozhat. Lehet segíteni átutalással és csekken a 11705008-20464565 bankszámlaszámon is. A Tesco áruházakban december 24-ig 250 forintos adománykuponokat lehet vásárolni a kasszáknál, a nagyobb postákon kihelyezett gyűjtődobozokban gyűjtik a pénzfelajánlásokat vagy csekken lehet adományozni.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk


KÖZÖSSÉG
Szívszorító dallal búcsúzott Lang Györgyitől Falusi Mariann
Az énekesnő Dés László és Bereményi Géza Ez a hely című szerzeményt osztotta meg, ahol ketten énekelnek Lang Györgyivel.

Link másolása

Megírtuk mi is tegnap, hogy hosszú, méltósággal viselt betegség után, otthonában, barátai és családja körében, 66 éves korában, álmában elhunyt Lang Györgyi. A közösségi oldalakon sokan emlékeztek meg a színésznő-énekesnőről.

A Pa-dö-dő másik tagja, Falusi Mariann, az énekesnő Dés László és Bereményi Géza Ez a hely című szerzeményt osztotta meg, ahol ketten énekelnek Lang Györgyivel.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÖZÖSSÉG
„Egy-két évig bennem volt, hogy meg kéne nézni azt a hegyet” – Erőss Zsolt özvegye tíz éve már átélte azt, amit Suhajda Szilárd családja most
Sterczer Hilda gyászát dolgozza fel a vasárnap este az RTL-en látható Mélységek és magasságok című film.

Link másolása

Szinte napra pontosan 10 évvel Suhajda Szilárd halála előtt hunyt el Erőss Zsolt és Kiss Péter. Erőss özvegye, Sterczer Hilda akkor ugyanazt élte át, amit az elmúlt egy hétben Suhajda Szilárd feleségének kellett: szerelme soha többé nem tért vissza a hegyről. Hilda gyászáról mozifilm készült Magasságok és mélységek címmel.

Tíz év telt el Erőss Zsolt halála óta, halálának körülményeit, az itthon maradottak vívódásait, küzdelmeit a Magasságok és mélységek című film mutatja be, ami Erőss Zsolt özvegyének visszaemlékezései alapján készült.

Egy hete egy másik feleség és kisfiú gyászol, újabb magyar hegymászó, Suhajda Szilárd vesztette életét a Himalája havas hegycsúcsai között. 3 nap eltéréssel 10 évvel később, mint Erőss Zsolt.

"Az ember azzal szembesül egy ilyen halálkor, vagy akár egy nagyobb balesetkor, hogy ezek szerint nem vagyunk sérthetetlenek. Én biztos voltam benne, hogy ha van ember, aki jól tud nyolcezrest mászni és nem fog vele soha, semmi történni, az Zsolt. És ha vele történhet egy ilyen baleset, akkor bárkivel"

– mondta Sterczer Hilda, Erőss Zsolt felesége még évekkel korábban a Fókusznak.

Hozzátette, miután a férje meghalt, „egy-két évig ez bennem volt, hogy meg kéne nézni azt a hegyet, ami Zsoltnak az utolsó mászása volt, hogy milyen is az a hegy, ami elvette tőlem Zsoltot.”

„Én biztos voltam benne, hogy Zsolttal soha semmi nem fog történni” – Sterczer Hilda gyászát dolgozza fel a vasárnap este az RTL-en látható Mélységek és magasságok.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÖZÖSSÉG
A Rovatból
Nagy vitát váltott ki a közösségi oldalakon Suhajda Szilárd halála
Közben rengetegen emlékeznek meg a hegymászóról. Szülővárosában, Békéscsabán vasárnap több százan rótták le kegyeletüket.

Link másolása

Sokan támadják a Mount Everesten eltűnt hegymászót, amiért családapaként ekkora kockázatnak tette ki magát és családját. Az RTL híradójának nyilatkozó pszichológus szerint a Suhajda Szilárdhoz hasonló emberekben rendkívül erős a motiváció a nagy erőfeszítéssel járó kihívásokra. Szerinte inkább a szélsőséges reakciókkal van gond.

Közben rengetegen emlékeznek meg a hegymászóról. Szülővárosában, Békéscsabán vasárnap több százan rótták le kegyeletüket.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÖZÖSSÉG
Ezzel a szívhez szóló gesztussal tisztelgett Suhajda Szilárd emléke előtt egy parasportoló
Patkás Tamás nyílt vízi paraúszó a Mount Everest magasságával megegyező távot, 8850 métert úszott le vasárnap az elhunyt hegymászó tiszteletére.

Link másolása

A Mount Everest magasságával megegyező távot, 8850 métert úszott le vasárnap Patkás Tamás nyílt vízi paraúszó, hogy ezzel tisztelegjen Suhajda Szilárd emléke előtt.

„Ma egy rendhagyó edzésem volt az Ikrényi tavon, melyen Suhajda Szilárd emlékére leúsztam a Mount Everest magasság távját a 8850 métert. A FINA szabályzata szerint megállás és kapaszkodás nélkül 4 órát voltam a vízben. Sport baráti tiszteletből szeretném ezt az úszást ajánlani, egyben részvétem a családnak!”

– írta Facebook-oldalán a sportoló.

Patkás Tamás 1994-ben egy üzemi baleset következtében vesztette el mindkét lábát a MÁV győri rendező pályaudvarán. A rehabilitációt követően elképesztő akaraterőről tanúságot téve megtanult művégtagokkal járni és autót vezetni is. Később az ország egyetlen nyílt vízi paraúszójává vált.

Suhajda Szilárdról szombat délután derült ki, hogy nem találta meg az értő küldött mentőcsapat, így lényegében semmilyen esély nem maradt arra, hogy életben van a békéscsabai hegymászó.

(via Index)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk