JÖVŐ

Havanna-szindróma: irányított energiafegyverek okozhatják a rejtélyes sugárbetegséget

Ezt gondolja egy amerikai tudós, aki személyesen részt vett irányított energiafegyverek tesztelésében.

Link másolása

Az ügy még 2016 elején kezdődött, amikor Kubában tartózkodó amerikai állampolgárok különös megbetegedéseikről számoltak be, de mivel valamennyien a CIA alkalmazottai, illetve családtagjai voltak, az eseteket sokáig titokban tartották. A betegség furcsa panaszokkal járt: voltak, akik néhány percig zümmögéshez vagy fémes surlódáshoz hasonló hangokat hallottak, miközben erős nyomást érzékeltek a fejükben.

Ezt követően sokan tapasztaltak közülük tartós fáradtságot, fejfájást, szédülést, látászavarokat, mintha egy súlyos agyrázkódást kaptak volna, pedig semmilyen fejsérülésük nem volt.

Ezt az eddigi megmagyarázhatatlan „betegséget” nevezték el Havanna-szindrómának, amelynek legújabb eseteire az elmúlt hetekben derült fény. Még tavaly novemberben a Fehér Házban is felütötte a fejét. Idén év elején az Egyesült Államok bécsi nagykövetségén tucatnyi megbetegedést észleltek, augusztusban pedig két, Hanoiban szolgálatot teljesítő amerikai diplomata lett az áldozat, akiknek részt kellett volna venniük Kamala Harris alelnök vietnami programjában. Az amerikaiak szerint az elektromágneses hullámokkal támadhatták meg őket.

Ezt támasztja alá a Conversation-ben megjelent cikk szerzője, Iain Boyd, a coloradoi Boulder egyetem professzora, aki korábban az amerikai légierő tudományos tanácsadó testületének volt az alelnöke. Boyd kutatási területéhez hozzátartoztak az irányított energiák, sőt, személyesen részt vett irányított energiafegyverek tesztelésében.

Emlékeztet arra, hogy az amerikai tudományos akadémia 2020-ban megjelent tanulmánya megállapította: a több mint 130 áldozat valóságos fizikai fájdalmakat tapasztalt, és hogy ennek oka az elektromágneses sugárzás valamilyen formája lehet.

A kubai tudományos akadémia jelentésében cáfolta az amerikai kutatók megállapításait, és a tüneteket pszichológiai eredetűnek vagy korábban szerzett betegségek megnyilvánulásának állította be. Boyd professzor azonban kitart saját álláspontja mellett, és elmagyarázza, hogy milyen káros hatást fejtenek ki az emberekre az elektromágneses hullámok, hosszuknak megfelelően.

A Napból érkező ibolyántúli rövidhullámú sugarak képesek megégetni a bőr felszínét, ha valaki túlságosan sokáig van a sugárzásuknak kitéve. Ezeknél hosszabbak a mikrohullámok, amelyet mindennap használunk ételmelegítésre. A mikrohullámok energiát visznek át az ételen belüli vízmolekulákba.

Az amerikai hadsereg olyan irányított energia-technológiát dolgozott ki, amely egy kicsit hosszabb hullámhosszon lő ki sugarakat egy célzott területre egy mérföldön belüli távolságra. Célja a tömegek nem halálos eszközökkel való féken tartása volt. Amikor ezek a hullámok érintkeznek egy emberrel, beszűrődnek a bőre alá, és energetizálják a bőrfelszín alatti vizet.

A tudós maga is átélt egy ilyen támadást. Mintegy fél mérföldnyire állt a forrástól, és testének a sugár által elért része azonnal átforrósodott. "Úgy éreztem magam, mintha valaki velem szemben kinyitotta volna egy nagy kohó ajtaját" – emlékezik Boyd.

Az elektromágneses sugárzás még hosszabb hullámhosszokon képes interakcióba lépni elektronikus rendszerekkel, használhatatlanná tehet számítógépeket és ellenőrző rendszereket, mert elektromos áramlatokat vagy mezőket hoz létre. A hadsereg ezt a technológiát a dróntámadások visszaverésére fejleszti.

Elképzelhető tehát, hogy egy bizonyos hullámhosszon egy elektromágneses sugár több száz méterről képes a Havanna-szindrómához hasonló tüneteket produkálni. Ha ez így van, akkor valószínűleg ezek a sugarak beavatkoznak az agy és a központi idegrendszer elektromos funkcióiba. Akárcsak a Frey-effektus esetében, amelyet legtöbbször a mobiltelefonok káros hatásával összefüggésben emlegetnek, a mikrohullámok a hallásérzékelő idegeket aktivizálják.

Más kutatások viszont a mikrohullámoknak a központi idegrendszerre gyakorolt hatásai közül a csökkenő reakcióidőt, a szociális zavarokat és a szorongást emelik ki.

A Havanna-szindróma magyarázatát nehezíti az is, hogy ez a fajta elektromágneses sugárzás nem hagy maga után látható nyomot. Az akadémia után várhatóan az amerikai szövetségi ügynökségek is kivizsgálják az eseteket. Ugyanakkor elképzelhető, hogy a kormány nem akar túl sok információt nyilvánossága hozni, mert akkor fel kellene fedniük e támadások felderítésének, illetve elhárításának technikáját – vélekedik Iain Boyd.

Úgy véli, hogy ha valóban az elektromágneses hullámok a tettesek, akkor a legegyszerűbb és legolcsóbb megoldás az épületeket és járműveket felszerelni detektorokkal, amelyek egyrészt segítenének beazonosítani a támadások forrását és kiindulópontját, másrészt elrettentésül is szolgálnának. Ugyanakkor a szabadban az emberek továbbra is sebezhetők maradnának.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


JÖVŐ
A Rovatból
23 százalékkal kevesebbet fogyasztanának az autók, ha 130 helyett csak 100 km/h-val mehetnének az autópályán
A Greenpeace Magyarország az autómentes nap alkalmából a klímajegyek bevezetését sürgette.

Link másolása

Szeptember 22-én van az európai autómentes nap, ami kapcsán a Greenpeace Magyarország összegyűjtötte miként lehetne radikális energiatakarékosság elérni a hétköznapokban, ezzel a közlekedésben felhasznált üzemanyag mennyiségét is csökkenteni.

A szervezet szerint a közösségi közlekedés a kulcs ahhoz, hogy mindenki fenntartható módon elégíthesse ki a napi közlekedési igényeit. Ennek eléréséhez azonban európai szinten kellene bevezetni a klímajegyeket a vasútra és más tömegközlekedési eszközökre. A cél nem lehet kevesebb, mint hogy senki ne szoruljon autó- vagy repülőgép használatra pusztán azért, mert az megfizethetőbb vagy könnyebben elérhető – olvasható bejegyzésükben.

A közlekedés reformjával és szigorúbb sebességkorlátozással is nagy mértékben, uniós szinten 13 százalékkal lehetne csökkenteni az energiaigényt. Az autósok számára a leglátványosabb eredmény az autópályákon mutatkozna meg, a sebességnek 130-ról 100 km/órára való csökkentése ugyanis kb. 23%-kal alacsonyabb fogyasztást eredményez.

Az autómentességet az otthoni munkavégzés támogatásával lehetne az egyik legkézenfekvőbb módon támogatni. Uniós szinten 27 és 47 százalék közé tehető a vizsgált országokban az aránya annak, amit naponta az összes megtett távolságból a munkába történő eljutás tesz ki. Erre megoldást jelenthetne, ha a kormányok folytatnák, vagy pedig újra bevezetnék azokat a szabályokat az otthoni munkavégzésre, amiket a koronavírus-járvány miatt egyszer már úgyis meghoztak. De akár az autók kihasználtságával is spórolhatnánk:

uniós szinten 1,45 utas használ átlagosan egy autót. Az autómegosztást olyan ösztönzők bevezetésével lehetne támogatni, mint az olcsóbb parkolás, vagy a buszsávok használatának engedélyezése olyan autók számára, amelyek tele vannak utasokkal.

Míg a városi közlekedés esetében a kibocsátásmentes közlekedési megoldásokat kellene ösztönözni, legyen az kerékpár, gyaloglás, vagy bármilyen más mikromobilitási lehetőség.

Az árucikkek szállítása is egy olyan terület, amely szinte teljesen az olajfelhasználásra támaszkodik. A cégeket adókedvezményekkel lehetne ösztönözni arra, hogy az utak helyett a vasutakat válasszak a szállításkor. Persze ahhoz, hogy ez itthon is reális megoldás legyen, természetesen jóval több forrást kellene fordítani a vasúti közlekedés fejlesztésére, mint jelenleg – írja a Greenpeace.


# Csináld másképp

Te mit csinálnál másképp? - Csatlakozz a klímaváltozás hatásairól, a műanyagmentességről és a zero waste-ről szóló facebook-csoportunkhoz, és oszd meg a véleményedet, tapasztalataidat!

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
JÖVŐ
A Rovatból
Emberi maradványok és egy eltűnt repülő roncsai is felszínre kerültek a rekordgyorsasággal olvadó svájci gleccserekben
Olyan sziklák is láthatóvá váltak az olvadás miatt, amelyeket évezredek óta jég borított.

Link másolása

Még soha nem olvadtak ennyit a Svájcban található gleccserek egy év alatt a mérések kezdete óta, vagyis több mint 100 éve - írja a CNN.

Csak idén 6 százalékkal csökkent a térfogatuk, ami csaknem kétszerese a korábbi, 2003-as negatív rekordnak

- közölte a GLAMOS, a svájci gleccsereket tanulmányozó szervezet.

Az Alpok gleccsereinek több mint fele Svájcban található, ahol a hőmérséklet a globális átlag kétszeresével emelkedik. Az előző télen ráadásul kivételesen kevés hó esett, és több hőhullám is sújtotta a hegyeket. Emiatt mintegy 3 köbkilométernyi jég olvadt el, ami súlyos veszteség.

A súlyosságot bizonyítja az is, hogy

évezredek óta jéggel borított sziklák most láthatóvá váltak, sőt emberi maradványok és egy évtizedekkel korábban eltűnt repülő roncsai is felszínre kerültek. Egyes kisebb gleccserek pedig teljesen eltűntek.

"Az éghajlati számítások alapján tudtuk, hogy ilyen helyzet fog előállni, legalábbis valamikor a jövőben. Az a felismerés, hogy ez a jövő már itt van, talán az idei nyár legmeglepőbb és legmegrázóbb élménye volt" - mondta Matthias Huss, a GLAMOS vezetője a Reutersnek.

Az Aletsch-gleccser olvadása 2018 és 2022 között:

Ha az üvegházhatású gázok kibocsátása tovább nő, az Alpok gleccserei várhatóan 2100-ra elveszítik a mostani tömegük 80 százalékát, sok gleccser pedig teljesen el fog tűnni. A tudósok már eddig is több tucat területen kellett sürgősségi javítási munkálatokat elvégezni, mert az olvadó jég a mérőoszlopok elmozdulását és az adatgyűjtést veszélyeztette.


# Csináld másképp

Te mit csinálnál másképp? - Csatlakozz a klímaváltozás hatásairól, a műanyagmentességről és a zero waste-ről szóló facebook-csoportunkhoz, és oszd meg a véleményedet, tapasztalataidat!

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

JÖVŐ
Gyorsabban süllyed több tengerparti város, mint a tengerszint emelkedése
Megdöbbentő adatok és okok, amelyek akár pár éven belül is igen komoly következményekkel járhatnak. Például Rio De Janeiro területének két négyzetkilométere kerülhet víz alá 2030-ra.

Link másolása

Számos tengerparti város gyorsabban süllyed, mint amennyire a tengerszint emelkedik állapította meg a szingapúri Nanyang Egyetem és a NASA közös kutatása.

A Nature Sustainability című tudományos lapban közzétett, műholdas felvételek segítségével készített és a világ legnagyobb városai közül 48-at vizsgáló tanulmánya 2014 és 2020 között elemezte a süllyedésüket – idézte a Phys.org tudományos-ismeretterjesztő portál.

Korábbi tanulmányok szerint

a globális felmelegedés világszerte jégolvadáshoz vezet, ez pedig emeli a tengerek szintjét, fenyegetést jelentve számos tengerparti város számára.

Sok város azonban más gonddal is küzd: a talajvíz és vagy a földgáz elvezetése miatt süllyed, az épületek óriási súlya alatt tömörödik a talaj.

A többéves vizsgálat során azt figyelték meg, hogy minden városban - különböző mértékben - süllyedt a talaj, 44 településen pedig a süllyedés nagyobb mértékű volt a tengerszint emelkedésénél.

Az ezt megelőző kutatások szerint

a tengerek szintje az olvadó jégsapkák nyomán évente körülbelül 3,7 milliméterrel emelkedik, a most közzétett tanulmány pedig azt írja, hogy több város egyes részei évente 20 milliméterrel süllyednek.

A kutatás Ho Si Minh-várost és Rio De Janeirót is említi, az elsőben a süllyedés 16,2 milliméter évente, az utóbbinál pedig azt jelentették, hogy – amennyiben nem hoznak megfelelő intézkedéseket - a város területének mintegy két négyzetkilométere kerülhet víz alá 2030-ra.


# Csináld másképp

Te mit csinálnál másképp? - Csatlakozz a klímaváltozás hatásairól, a műanyagmentességről és a zero waste-ről szóló facebook-csoportunkhoz, és oszd meg a véleményedet, tapasztalataidat!

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

JÖVŐ
A Rovatból
Felszállt a világ első tisztán elektromos repülőgépe, amit hamarosan élesben is használhatnak
Az N882EV lajstromjelű gép mindössze 8 percet töltött a levegőben, de ez így is fontos mérföldkőnek számít.
Címlapkép: Eviation Aircraft twitter oldala - szmo.hu
2022. szeptember 29.


Link másolása

Az Eviation Aircraft tisztán elektromos repülőgépe, az Alice végrehajtotta első, úgynevezett szűzrepülését – írta meg a cég közleményében.

A kísérletet az Egyesült Államokban, azon belül is a Moses Lake repülőtéren hajtották végre.

A gép innen indult el a kora reggeli órákban, és rövid, mindössze 8 percig tartó repülés után ugyanitt landolt.

Ez a repülés így is fontos mérföldkő a tisztán elektromos utasszállítók fejlesztését tekintve. Ráadásul az első tesztek folyamatosan csúsztak, ami végül szeptember 27-én, kedden tudtak végrehajtani.

A jármű utazósebessége 463 km/óra, emellett 1134 kg hasznos teher szállítására képes. A repülő kilencüléses, és két, egyenként 850 lóerős Magnix Magni 650 elektromos motor hajtja.

A gyártó úgy véli, a típus hatósági engedélyezési eljárása 2024-ben kezdődhet meg, így 2025 lehet az első év, amikor az Alice-t már élesben is használhatják – egyelőre azonban csak légi fuvarozásra fogják, utasokkal legkorábban 2026-ban emelkedhet a levegőbe.

Az Alice-ből már több cég is vásárolt, az amerikai Cape Air regionális légitársaság például 75 példányt rendelt belőle.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk