Ez a régi baleset az oka, hogy nem használnak galambokat az olimpiai megnyitón

Az 1988-as szöuli eset örökre elvette a szervezők kedvét a madaraktól.
Fotó: Funny gags/YouTube - szmo.hu
2021. július 23.


Link másolása

Régebben előszeretettel használtak galambokat, mint a nemzetközi béke és bőség jelképét az olimpiák megnyitóján. Többé azonban már mégsem találkozhatunk velük az ötkarikás játékokon, méghozzá egy korábbi baleset miatt - írja a Daily Star.

Az incidensre az 1988-as szöuli olimpián került sor: az év szeptember 17-én több mint 8 ezer sportoló vett részt a megnyitó ünnepségen. A Hand in Hand című hivatalos dal eléneklése után galambokat eresztettek az ég felé, miközben az olimpiai fáklyafutó a végéhez közeledett.

Amikor azonban az utolsó három futó az emelvényre lépett, hogy a fáklyájukkal begyújtsák a hatalmas üstöt, nem vették észre, hogy néhány galamb is éppen arra kering.

Ezek után fájdalmas jelenet bontakozott ki a nézők szeme előtt, akik hiába reménykedtek, hogy a madarak arrébbröppennek: a stadionban keringő galambok közül jónéhány a tűz martaléka lett. A kamera gyorsan elfordult, a végkifejletet azonban nem volt nehéz kitalálni.

Az eset akkora általános felháborodást váltott ki, hogy azóta sem használnak galambokat az olimpia megnyitóján - helyettük inkább lampionok vagy lufik töltik meg az eget.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk



Link másolása


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

Link másolása


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk


Link másolása


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk


Link másolása


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk