Akár a halottak hangján is megszólalhat a Microsoft által megálmodott chatbot

A szabadalmaztatás előtt álló technológia bármely ember hangját, beszédstílusát utánozni tudja majd.

Link másolása

Egy olyan technológiát szabadalmaztatna a Microsoft, amelynek segítségével bármelyik ember beszédét utánozni tudja egy gép - akár a halottakét is - írja a Ladbible.

A szabadalom lényege, hogy egy ember digitális lenyomatát - képek, videók, hanganyagok, posztok, stb. - mesterséges intelligencia segítségével tanulja meg utánozni egy chatbot.

Protocol értesülései szerint a cég már be is adta a kérelmet az Amerikai Szabadalmi és Védjegy Hivatalba, amelyben az áll, hogy a technológia segítségével egy adott ember modellezhető le 2D-s vagy 3D-s formában.

Nagyon hasonlít ez ahhoz, amely a Black Mirror című antológiasorozat egyik részében volt látható: abban a bizonyos epizódban egy nő halott férjét "támasztotta fel" mesterséges intelligencia segítségével, úgy tudott beszélgetni az elektronikus eszközökkel, hogy azok elhunyt férje hangján válaszoltak.

És ugyan a Microsoft által beadott kérvény nem emeli ki a halottakat, mégis erre utalnak azzal, mikor leírják, hogy az adott személy lehet múltbéli vagy jelenkori is.

Tehát elméletileg semmi akadálya, hogy egy halott ember digitális adatait tanulmányozva másolja le a hangját és beszédstílusát a mesterséges intelligencia.

Emellett azt írják, hogy akár kitalált vagy történelmi szereplőből is csinálhatunk a technológia segítségével chatbotot, ahogy rokonainkból, barátainkból vagy akár celebekből is.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk



Link másolása


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

Link másolása


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk


Link másolása


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk


Link másolása


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk