„Kiöli a romantikát a randizásból a koronateszt” – hogyan ismerkedjünk karantén idején?

A koronavírus miatti szorongás mellett most az egyedüllét is keseríti a több mint kétszázezer magyar szingli hétköznapjait. Vajon pótolja a pornó, a kiberszex, vagy a videórandi az érintkezést ebben az időszakban? Megkérdeztük a szakértőket.

Link másolása

Márciusban, amikor a kormány először hirdette ki a járvány miatti veszélyhelyzetet, a fuvarszervező Ricsi (29) még örült is a fejleményeknek: végre összejött a home office, és elengedhette a közösségi programok kényszerét is. Introvertáltként szabadon hódolt az olyan magányos hobbiknak, mint a drónozás, a sorozatnézés vagy a videójátékok.

“Így, ősszel viszont már másképp fest a dolog” - mondja. - “A hétköznapok szinte egybefolynak. A legrosszabb pedig, hogy szinte mindent egyedül csinálok, mert a nyári időszakban is elmulasztottam az ismerkedést.”

A karanténban négy fal közé szorult családok mellett azok is megsínylik ezt az időszakot, akik az üres lakásba járnak haza, netán el sem nagyon hagyják azt. Persze, egy-egy barát vagy családtag felderíti a monoton napokat, de ennél többre lenne szükségünk - mondja Hevesi Kriszta szexuálpszichológus.

Ez az el nem csókolt csókok időszaka

Ricsihez hasonló cipőben jár Miklós (36) is. Ő tett lépéseket a randizás irányába, de hamar elvesztette lelkesedését:

“Sokan mondták le arra hivatkozva, hogy tesztet kéne csináltatni. Ez meglehetősen észszerű, de valami romantikát, érzékiséget azért kiöl a dologból. Volt lány, aki ragaszkodott hozzá, hogy személyesen megmutassa a pozitív, majd a gyógyulás utáni negatív tesztjét is. Ez az egész a 90-es évek világát idézi nekem, amikor az AIDS-től rettegtünk hasonló mértékben.”

Hevesi szerint a szorongás mostanra az életünk minden területére begyűrűzött. “Nem csupán a mentális, de testi egészségünket is kikezdi a folyamatos bizonytalanság. Sokak teste már a vírus első hullámára váratlan betegségekkel reagált – s a stressz azóta is jelen van. Épp ezért van kiemelt jelentősége a társas támogatásnak, egyfajta „összekapaszkodásnak”, ami ezeket a hatásokat tompítani tudja. A szex pedig az egyik legintenzívebb motiváció, társas szükséglet, aminek stresszoldó hatása is közismert, a test ösztönén túl a lelkek összegabalyodását is kínálja.

Ez az el nem csókolt csókok időszaka, és a magány fáj – látjuk ezt sokszor, hisz emberi létünk lényege valaki más számára fontosnak lenni. A félelem belopózott a már fennálló kapcsolatainkba is, félszegebbek lettek az öleléseink.”

Az estéket persze most nem üthetjük el a kedvenc bárunkban vagy éttermünkben, így a szórakozóhelyi ismerkedés szünetel. Ekkor kerül képbe a sokak számára kényelmes, gyors kielégülést ígérő opció: a pornónézés. Nem csoda, hogy a PornHub látottsága áprilisban például több mint 17 százalékkal ugrott meg csak a magyar lakosság körében. A gyakori pornónézők ingerküszöbe a túlfogyasztás miatt könnyen kitolódhat, amíg már egyre durvább videókkal tartják fenn az érdeklődést.

“Az egyik intő jel az egyre extrémebb, agresszívebb videók választása. A másik, ha kizárólag fantázia segítségével már nem tudunk önkielégíteni. A pornó kényelmessé tesz, kiszolgál, eltompít – és észrevétlenül eltávolít a hús-vér kapcsolattól az általa kínált többletizgalommal. Ami javasolt: lágyabb tartalmak, és inkább egyetlen film végignézése, mint szörfözés a különböző videók között. A saját fantáziát se hagyjuk elsorvadni teljesen! Emellett: a mérték az érték – ne ez váljék a domináns elfoglaltságunkká” - int Hevesi.



Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk



Link másolása


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

Link másolása


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk


Link másolása


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk


Link másolása


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk