2021 lehet az eddigi legrövidebb évünk a bolygó forgása miatt

Ha milliszekundumra pontosan szeretnétek tervezni az idei évet, most bármelyik 2021-es dátumra rákereshettek, hogy pontosan milyen hosszú lesz az adott nap.
Fotó: Pixabay - szmo.hu
2021. január 19.


Link másolása

Úgy tűnik, a Föld is azok közé tartozik, akik hamar a hátuk mögött akarták tudni a 2020-as évet. Ugyanis amióta azt mérni tudják, 2020-ban forgott leggyorsabban a Föld, de idén újabb rekord dőlhet, írja az Időkép.

Bolygónk forgása nem egyenletes. Egy átlagos nap 86400 másodpercből áll, de a pontos érték ettől bármely irányban eltérhet. Az 1960 óta kifejlesztett atomórák milliszekundumos pontossággal képesek meghatározni egy nap hosszát, azaz 0,001 másodperces eltérést is érzékelnek - írja a lap.

2020 előtt 2005 tartotta a rekordot a megszokottól 1,0516 milliszekundummal rövidebb forgással, azonban 2020-ban ezt a rekordot 28-szor is megdöntötte a Föld.

A legrövidebb nap július 19-e volt, 24 óránál 1,4602 ezredmásodperccel rövidebb.

A napi átlagokat figyelembe véve a szakemberek azt jelzik elő, hogy idén még gyorsabb lehet az évünk. A számítások szerint idén átlagosan 0,5 milliszekundummal lehetnek rövidebbek a napok a hivatalos hosszuknál.

A Timeanddate.com oldalon bármelyik 2021-es dátumra rákereshettek, ha tudni szeretnétek, várhatóan mennyi ideig fog tartani az adott nap.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk



Link másolása


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

Link másolása


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk


Link másolása


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk


Link másolása


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk