JÁTÉK

Pénteki feladat: ki lehet ő?

Vajon ki lehet a képen? Az ismert magyar művésznő ma ünnepli születésnapját. Akkor se essetek kétségbe, ha nem találjátok ki azonnal, mert a fotó alatt ott a segítség.

Link másolása

Vajon ki lehet a képen? Az ismert magyar művésznő ma ünnepli születésnapját. Akkor se essetek kétségbe, ha nem találjátok ki azonnal, mert a fotó alatt ott a segítség.

Mit gondoltok, ki lehet ezen a képen?

A képen látható hölgy ma már Kossuth- és Jászai Mari-díjas magyar színésznő, színházi rendező, érdemes művész, a Vígszínház igazgatója.

A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Csenger községben született. Családjával az 1970-es években Debrecenbe költözött. 1974 és 1979 között a Kossuth Lajos Tudományegyetem gyakorlógimnáziumába járt. 1976 nyarán, harmadikos gimnazistaként volt statiszta az Oresztészben, melyet Rencz Antal rendezett. Később felvételt nyert a Rencz által megalapított stúdióban, és fél éven keresztül járt ének-, beszéd- és mozgásórákra.

Érettségi után felvételt nyert a Színművészeti Főiskola színész szakára. Mesterei voltak: Horvai István és Kapás Dezső. 1983-ban, a főiskola elvégzése után a Vígszínházhoz került, és rövid időn belül a színház egyik legjelentősebb művésznője lett.

2009. február 1-je óta a Vígszínház igazgatója. Kaszás Attilával 18 évig tartó házasságuk után elváltak. Rendez és főszerepeket játszik Budapesten több színházban, de rendezéseivel is felhívta magára a figyelmet, többek között az Amerikai Egyesült Államokban, Csehországban és Szlovákiában. Munkáját 2001-ben Kossuth-díjjal jutalmazták. (forrás: wikipedia)


Ha nem vagytok biztosak a megfejtésben, kattintsatok a kis, szürke négyszögre a segítségért!

Ha ismerőseidnek is ajánlod a rejtvényt, nyomj egy lájkot! :)

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk


JÁTÉK
KVÍZ: Megyeszékhelyéről felismered ezt a 10 megyét?
Fordított földrajzi játék, amelyben a megyeszékhely nevéből találd ki a megyét!

Link másolása







Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KVÍZ: Vágod még a hatvanas-hetvenes évek szleng szövegét?
Emlékszel még, milyen szavakat használtak a fiatalok néhány évtizeddel ezelőtt? A képek illusztrációk.

Link másolása




Mire mondták azt a jelzőt, hogy klafa?
fotó: fortepan.hu

jó, klassz
nehéz
büdös


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KVÍZ: Retró autócsodák, felismered mindegyiket?
Szüleink, nagyszüleink korának nagy becsben tartott autócsodái - felismered, milyen márkájú autót látsz ezen a 10 képen?

Link másolása







Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KVÍZ: 10 népi mesterség - tudod, mit jelentettek ezek a szakmák?
Népi mesterségek, amelyek közül akad, ami mára feledésbe merült - ismered őket? A képek illusztrációk a fortepan.hu oldaláról.

Link másolása







Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk