/imadok-olvasni/ma-toth-krisztina/
hirdetés

IMÁDOK OLVASNI
A Rovatból
hirdetés

Ma: Tóth Krisztina

Tóth Krisztina Akvárium című regénye e hónapban, az Ünnepi Könyvhétre jelent meg. Ebből küldött nekünk egy újabb részletet. Olvassátok szeretettel!

Link másolása

hirdetés

Tóth Krisztina: Akvárium (részlet)

Amikor a guppik háta megpúposodott, Klárimama azt mondta, megint rájuk gyött a ragály, ígyen bűnhődnek, és csóválta a fejét. Sokkal jobban aggasztotta a halak állapota, mint a gyereké, mert, mint kifejtette, a hal az nem tud beszélni, meg kimenni a boltba, a gyereknek meg van szája, hogy szóljon, ha akar valamit.

Ha az unokája kedvéért elment valami óvodai ünnepélyre, rendszerint onnan is a halakra hivatkozva távozott. Vica szülei egy idő után már jobban szerették volna, ha mégse megy el, de a rákövetkező alkalommal megint megsajnálták, és megint szóltak neki.

Anyák napjára és évzáróra például mindig elment. Kicsípte magát, ami annyit tett, hogy kilógatta a pulóverre a préselt nefertitis medálját és fölvette a karikafülbevalóit, elpiszkolódott lábára pedig harisnyát húzott. A félretaposott papucsot ilyenkor se cserélte le, ezért látszott, ahogy hosszúra nőtt lábkörmei majdnem kidöfik a harisnyát. Ahogy közeledett az utcán az óvoda kerítéséhez, lila-sárga vagy rózsaszín-zöld összeállításban, kirúzsozva, Vera, a lánya lehajtotta a fejét, és magában megfogadta, hogy az életben többé nem hívja emberek közé.

hirdetés

Valóban fogalma sem volt, hogy kell egy ilyen ünnepségen viselkedni. Amikor például látta, hogy a többi nagymama és anyuka meghatódik valamitől, akkor ő is szipogni kezdett, és némafilmhősnői gesztusokkal belesírt egy összeragadt férfizsebkendőbe. Vagy felállva tapsolt. Vigyorgott, elkenődött a fogain a rúzs, és az idegen gyerekeket is összepuszilta, hiába próbáltak félrehúzódni, mert szúrt a bajusza. Amikor elunta a kényszerű szereplést, bejelentette, hogy megy haza a halakhoz, és távozott.

Egyszer, az első osztályos iskolai évzárón odahajolt Verához, és diszkréten megkérdezte, hogy tulajdonképpen honnan tudják ezek a gyerekek, hogy ők hányas tanulók. A lánya megütközve nézett rá, és azt felelte, hogy a bizonyítványból, mire Klárimama a szemöldökét ráncolva bólogatott, de látszott, hogy egyáltalán nem érti.

Verának volt egy olyan sötét gyanúja, hogy valójában az órát se ismeri. A munkába járási szokások ezt látszottak igazolni: ha megvirradt, fölkelt, ha besötétedett, lefeküdt. Ha vonattal kellett mennie, azzal ment, ami épp indult. Ha pont nem indult, megkérdezte, hogy mikor megy, és az orrát szívogatva addig állt a peronon, amíg nem jött egy vonat. Titokzatos módon mégis mindig mindenhová eljutott, ahová akart, többek között arra a hévízi nyaralásra is, amely előtt a lánya ellentmondást nem tűrően megfürdette és kioktatta a társas üdülőkben betartandó szabályokról.

Klárimama megvetéssel hallgatta, mint aki már akkor fürdőhelyre, mondjuk Abbáziába járt, amikor a lánya még azt se tudta, mi az a kétrészes fürdőruha, aztán begyömöszölt a bőröndbe egy ki tudja, hol szerzett fekete-fehér pöttyös, szakadt selyempongyolát.

A pongyola megtette a hatását, az öregasszony a fürdőhelyről egy lesült bokszolóval tért vissza, akivel, mint azt elmesélte, első látásra egymásba szerettek. Addig is megfordultak férfiak a pincelakásban, akikről Vicának mindig csak annyit mondott, hogy még a mozgalomból ismeri őket, és ehhez mindig olyan sokat sejtetően mosolygott, hogy a gyerek a mozgalmat valami túlfűtött, tábortűz körüli orgiának képzelte.

A bokszoló attól fogva rendszeres vendég lett Klárimamánál. Különös formájú, félreálló, a tövénél belapított orra volt és rekedt hangja. Érkezéskor Vicát, és ha ott volt, Gizikét is mindig a levegőbe emelte és azt harsogta, hogy egyenek ám sok gombócot, mert attól nő nagyra a cicijük. Ezen hosszan nevetett. Aztán iszonyúan megnyomta az orrukat, mintha azt akarta volna elérni, hogy az övék is lapos és csálé legyen.

Sokszor hozott süteményt az Aranylomb cukrászdából, leginkább dobostortát, mert az volt a kedvence. Tudták a lakók, kihez megy, de neki mégis köszöntek: jóban volt a házban mindenkivel, és ha fiatalabb férfi lépett ki a kapun, felszólította, hogy üssön. A postásnak, ha az a kisfiát vitte ki levegőzni, sose mulasztotta el megjegyezni, hogy ez a gyerek nem hasonlít az apjára. Aztán amikor arrébb léptek, utánuk kérdezett, hogy ki csinálta ezt a kölyköt, talán a postás? – és viccesen beleöklözött a távolodó férfi hátába.

Egy alkalommal, amikor a kislányok kimentek játszani, rábeszélte Klárimamát, hogy vegyenek fel valami jelmezt. Beöltöztek menyasszonynak-vőlegénynek, és lefényképeztették magukat az elsőről lehívott postással. A postásnak megvolt a véleménye a guberált, megsárgult menyasszonyi ruha láttán, de aztán némi pálinka elfogyasztása után már ő is beállt a következő fényképhez a bennszülött csoportképbe. Kint eleredt az eső, és a csuromvizes gyerekek arra érkeztek haza, hogy az öregasszony egy mintás függönyben, aranypántos papucsban lejt a szobában, a bokszoló pedig, mint egy izgatott rendező, hadonászva instruálja a cipőpasztával bekent, dülöngélő postást, hogy álljon már oda a bal oldalra, mert ő a néger nő szeretője.

A bokszolóval töltött idilli hónapok egy vonatúttal kezdődtek és tulajdonképpen egy vonatúttal is értek véget. Pontosabban egy vonatút elejével, de még a peronon. A férfinak el kellett utaznia egy temetésre Ercsibe, és megkérte Klárimamát, hogy kísérje őt el. A szakítás oka nem volt egészen világos, a később előadott nagyanyai verzió szerint szívszerelme elvtelenül és áruló módon viselkedett, nem érdemelve ki semmi további magyarázkodási lehetőséget.

Állítólag amikor kiértek a peronra, a kalauz föl-le sétált és megnézte az indulók jegyét. Az úthoz elegánsan felöltözött bokszoló bemutatta a sajátját, aztán Klárimamára nézett, aki kotorászni kezdett a táskájában. Előkerült egy hajlakk, aztán felmutatott a hátratett kézzel várakozó elvtársnak egy párttagkönyvet is, de az nem hatódott meg, hanem szúrósan nézett tovább. A bokszoló ekkor, így hangzott a történet, picit arrébb ment, és leheletnyivel közelebb lépett a kalauzhoz, mintegy elhatárolva magát a keresgélőtől. Sőt, talán valami megjegyzést is tett a táska tartalmára, vagy a hajlakkra, ezt már nem lehet pontosan tudni. Az se rekonstruálható, hogy az elvtársnő tényleg lefújta-e a hivatalos személyt, mint az a vasúti jegyzőkönyvben állt, vagy csak a másik utast, az biztos viszont, hogy a bokszoló ezzel végleg kiírta magát a történetből.

(A regény az Ünnepi Könyvhétre jelent meg a Magvető kiadó gondozásában)

Életrajz:

Tóth Krisztina író, költő, műfordító. 1993-ban szerzett diplomát az ELTE Bölcsészettudományi Karán. Köteteire számos díjat kapott, többek között Radnóti-díjat, Graves-díjat, Déry Tibor-jutalmat, József Attila-díjat, Palládium-díjat, Év-könyve-díjat, a Szépírók díját és Márai-díjat kapott, valamint a Magyar Köztársaság Babérkoszorúját. Elsősorban francia nyelvből fordít. Kreatív írást és verstani alapismereteket tanít. Verseit és novelláit számos nyelvre lefordították.

Minden más az írónőről a honlapján: www.tothkrisztina.hu

Nyomj egy lájkot, hogy ezzel is segítsd a kortárs magyar irodalom ügyét!


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés


Link másolása

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
Ajánljuk
hirdetés


Link másolása

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
Ajánljuk

hirdetés


Link másolása

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
Ajánljuk

hirdetés


Link másolása

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
Ajánljuk