hirdetés

IMÁDOK OLVASNI
A Rovatból
hirdetés

MA: Garaczi László

Ma Garaczi Lászlótól, a magyar irodalom egyik legeredetibb hangú képviselőjétől olvashattok egy írást, Zajlás címmel. Mi nagyon kedveljük az írásait, olvassátok ti is szeretettel.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2013. június 03.

hirdetés

Garaczi László: Zajlás

Néha megbocsáthatatlan dolgokat kell elkövetnünk, hogy folytatni tudjuk az életünket, gondoltam a forró vízben lebegve, nagyjából ugyanott, ahol régebben a barátommal szoktunk ücsörögni, a Széchenyi fürdő gyerekmedencéjében, a hátsó szaunánál, mint azon az utolsó estén is, a késő őszi, csípős hidegben alig voltak rajtunk kívül, ugyanígy bugyborékolt a víz, szállt a gőz, a fények a mélyben zöldből kékbe, sárgába, pirosba váltottak, és ilyenkor mintha egy vértóban lebegtünk volna,

akadozva folyt a beszélgetés, a barátomnak lassan forgott a nyelve, minden szót alaposan megrágott, mintha egy nehéz és bonyolult elhatározás eredményeként születnének meg benne, először azt hittem, álmos vagy másnapos, de aztán rájöttem, hogy be van nyugtatózva, fölismertem a tüneteket, emlékeztem erre az állapotra, mikor nehéz a testet kormányozni, a nyelvet beszédre bírni, másrészt minden puha és könnyű, a szavaknak nincs súlya, a tetteknek nincs tétje,

egyre jobban érzi magát, mondta, túl van a nehezén, a több éves kálvárián, ami egyébként úgy kezdődött, hogy egy nagyobb munka közben gyorsítókat kezdett szedni, amitől aztán nem aludt el többé, csak rövid időkre, az idegei felmondták a szolgálatot, hiába kezelték, gyógyszerezték, nyugtatták, analizálták évekig, de mostanra hálaistennek rendbejött, mondta, aludni ugyan továbbra sem tud, de kitűnően érzi magát, és ahogy elhallgatott, az arcán ott maradt védtelenül egy üres mosoly,

hirdetés

a szemébe néztem, és láttam, hogy az egészből egy árva szó sem igaz, hogy épp ellenkezőleg, egyáltalán nincs jól, egyáltalán nem jött rendbe, egyáltalán nem érzi kitűnően magát, és a szavak, amik nagy nehezen kibuggyannak a száján, valószínűleg bemagolt szavak, melyekről azt hiszi, hogy megnyugtatják a környezetét, hogy a szerettei ezen szavak hallatán föllélegeznek,

közös fürdőzéseink legtöbbször az ő problémáinak boncolgatásával teltek, ilyen problémákkal régebben nekem is szembe kellett néznem, de ezeket én, legalább is szerinte, sikeresen megoldottam, meghagytam őt ebben a hitben, mert így könnyebben tudtam neki tanácsot adni, úgymond, a tapasztaltabb jogán, miközben én ezeket a problémákat soha nem oldottam meg, hanem csak átléptem rajtuk, újabb problémákkal cseréltem fel őket, a betegségeimet, már-már rutinosan, egy másik, új betegséggel gyógyítva meg,

ez volt a fürdőbe járás fő célja, hogy közösen segítsünk neki, a forró vízben ülve nyugodtan meghánytuk-vetettük, hogy miképpen lépjen túl egy szakításon, egy szakmai kudarcon, a drogproblémáján, az alkoholproblémáján, ráadásul ez utóbbit mintha én idéztem volna elő, mikor egyik vízi szeánszunk alkalmával azt javasoltam, hogy drogfüggését alkohollal kezelje, itallal próbáljon lejönni a szerről, a kisebb rosszal váltsa ki a nagyobbat, és ő ezt a tanácsot a lehető legbuzgóbb, legelszántabb módon tette magáévá, tanácsomnak mintegy áldozatául esve, újabb függőséggel egészítve ki a régit,

az utóbbi időben egyre nehezebben értettünk szót, nem figyelt oda, nem tudott koncentrálni, és ezen az utolsó estén úgy tűnt, hogy a helyzet nagyjából reménytelen, nem is az ő szempontjából, hanem az enyémből, egyszerűen nem tudok vele mit kezdeni, nem tudok rajta segíteni, szaunáztunk, ittunk egy sört a büfében, és közben lassan felfogtam, hogy a barátom nincs is ott, nincs jelen a Széchenyi-fürdőben, látszólag ugyan beszélgetünk, megosztja velem vicces és költői ötleteit, szaunázik, sört iszik, de közben egészen máshol jár, kérdezek tőle valamit, és ő másra válaszol, vagy nem emlékszik, hogy öt perce miről beszélgettünk, vagy hirtelen rám néz gyermekien csodálkozva, mint aki nem tudja, hogy ki is vagyok én tulajdonképpen, akivel itt a vízben üldögél,

valami zajlott benne, függetlenül a környezetétől, be volt ebbe a zajlásba zárva, ez a belső jégzajlás metszette el a köteleket, amik a külvilághoz fűzték, tarolta le és söpörte el, ami az útjába került, a valóság tényeit, ledöntötte a parti fákat, átvágta a hidak pilléreit, és ő már csak maga körül, magába tekeredve forgott, saját medrének, saját mélyének feszülve, és ebből a belső zajlásból, ami folyamatosan és megállíthatatlanul sodorta magával, csak pillanatokra tudott kihajolni, az áradás azonnal visszarántotta,

nem mondtam ki magamban, nem fogalmaztam meg, de azt hiszem, ekkor, ezen az utolsó estén fordult meg a fejemben, hogy feladom, hogy leveszem róla a kezem, mert minden további találkozás fölöslegesnek és értelmetlennek tűnt, nem jutnak el hozzá a szavaim, nem érti a szándékaimat, nem tudja, ki vagyok, és ha a szemébe nézek, csak két fakókék hártyát látok, nem tudok neki többé tanácsot adni, most már csak ő segíthet magán, ő ránthatja ki magát az örvényből,

a vele való foglalkozás amúgy nemcsak értelmetlennek, de veszélyesnek is tűnt, mert csak úgy tudtam volna vele törődni, ha én is átadom magam a zajlásnak, mert az ilyen belső zajlást csak egy másik belső zajlással lehet megközelíteni, és bár én annak idején a saját, ehhez hasonló, bár nem ennyire végletes zajlásomat megfékeztem, pontosabban átléptem, túlléptem rajta, zárójelbe tettem, de biztonságban magam tőle soha nem tudtam, éppen ezért mindig is vonzott a barátom zajlása, szívott magába, arra ösztökélt, hogy keressem meg magamban a régi, gondosan elzárt, elnémított zajlásomat, fogjam meg újra a kezét, és hagyjam, hogy elvezessen a barátomhoz, nyugtalanított és kísértett barátom belső zajlásának kalandos és felelőtlen szeszélye, öntörvényű zsenialitása, viszont ez a fenyegetés most már egyáltalán nem állt arányban a segítségadás tökéletes ellehetetlenülésével,

tíz órakor megszólalt a Pancsoló kislány a hangszórókból, lezuhanyoztam, megtörülköztem, felöltöztem, hazamentem, és többé nem találkoztam a barátommal, nem hívtam fel, nem kerestem a társaságát, ha ő hívott, nem értem rá, és nem hazudtam, mert tényleg nem értem rá, de nem bántam, hogy nem tudunk találkozni, nem törekedtem rá, hogy megteremtsem a lehetőségét egy újabb közös fürdőzésnek, hallottam persze róla híreket, és egyszer láttam is a troliból, a Podmaniczky utcán kutyát sétáltatott, és reménykedtem benne, hogy meggyógyul, külső segítség nélkül, a saját lábára állva, mindez most persze megbocsáthatatlannak tűnik, akkor viszont elkerülhetetlen volt, akkor elkerülhetetlen, most megbocsáthatatlan,

azóta egyedül járok a fürdőbe, féltékenyen őrzöm az ellazulás és méregtelenítés magányos óráit, fekszem a forró vízben, nem gondolok semmire, nem védekezem azzal, hogy néha megbocsáthatatlan dolgokat kell tennünk, hogy folytatni tudjuk az életünket, száll a gőz, eltakarja a neoreneszánsz oszlopfőket, a sellők és víziszörnyek szobrait, nem látszanak a fák ágai és fölöttük a hold éles sarlója, csak a tompa fény szűrődik fel a mélyből, a víz alól, sárgából zöldre vált, majd kékre és pirosra, lebegek a vértóban súlytalanul, egy ember formájú buborék.

Bio-bibliográfia:

1956, július 17., Budapest.

Makarenko óvoda.

Szemere Utcai Általános Iskola.

Eötvös Gimnázium.

Kalocsai Forradalmi Ezred, 82-es aknavető század.

Ho Shi Minh Tanárképző Főiskola, magyar-történelem szak.

Eötvös Lóránd Tudományegyetem, filozófia szak.

József Attila Kör.

Magyar Írószövetség

Szépírók társasága.

1982 óta szabadfoglalkozású író.

Vers, próza, esszé, dráma, fordítás, forgatókönyv.

Publikációk:

Plasztik (rövidprózák), Magvető Kiadó, 1985.

A terület visszafoglalása a madaraktól (versek), Magvető, 1986.

Tartsd szemed a kígyón! (versek, rövidprózák), Holnap Kiadó, 1989.

Nincs alvás! (rövidprózák), Pesti Szalon Kiadó, 1992.

Bálnák tánca (drámák), Pesti Szalon Kiadó, 1994.

Mintha élnél (regény), Jelenkor Kiadó, 1995.

Pompásan buszozunk! (regény), Jelenkor Kiadó, 1998.

Az olyanok, mint te (drámák), Jelenkor Kiadó, 2000.

Nevetnek az angyalok (vegyes), Jelenkor Kiadó, 2002.

Ambaradan (vegyes), e-book, www.hpebook.hu, 2003.

Gyarmati nő, (prózák), Jelenkor, 2005

metaXa, (regény), Magvető, 2006

Arc és hátraarc, (regény), Magvető, 2010

Nyomj egy lájkot, hogy ezzel is segítsd a kortárs magyar irodalom ügyét!


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk