/imadok-olvasni/ma-cserna-szabo-andras/
NULL
hirdetés

IMÁDOK OLVASNI

MA: Cserna-Szabó András

Ma Cserna-Szabó András februárban megjelent „Szíved helyén épül már a Halálcsillag" című regényéből olvashattok egy részletet, amelyet nektek küldött.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2013. április 03.

hirdetés

Cserna-Szabó András: Szíved helyén épül már a Halálcsillag (részlet)

Heltai vagy Rejtő? Nem gondolkodtam most ezen. Nem volt erre most idő, a halálba indultam. Biztos voltam abban, hogy Mór, a kiadó igazgatója, kenyéradó gazdám ezúttal le fogja harapni a fejem. Nincs kegyelem. Leharapja, megrágja, majd a sarokba köpi. „Egy ingyenélő, semmirekellő, hazug magyar íróval kevesebb” – kiált majd ki a szobájából Gizikének. „Húzzátok ki a honorlistáról, és valaki vigye ki innen a hullát”.

Már háromszor vettem fel nagyobb összegű előleget arra a könyvre, amiből még egy sort se írtam meg. Hogy egészen pontos legyek, egy betűt sem. Még annyit se találtam ki, miről fog szólni, kik lesznek a szereplők, mikor és hol játszódik.

Mór hetente telefonált, menjek be hozzá a kiadóba, beszélnünk kell. Könyörgött, biztatott apai, jóságos hangon és invitált szívélyesen. Később már ordított, fenyegetőzött, őrjöngött. Próbáltam húzni az időt, hazudoztam vidéki felolvasóestekről, elhúzódó válóperről, szerelmi bánatról, költözködésről, tengerparti nyaralásról. Nagyanyám halálát például háromszor hoztam fel mentségül.

hirdetés

Most végre ott álltam az ajtaja előtt. Bátortalanul kopogtattam.

– Gyere.

Beléptem. Vagyis inkább lassan becsúsztam a résnyire nyitott ajtón, ahogy a meztelencsiga csusszan át komótosan két kerítésléc között. Szégyenkezve sütöttem le szemem.

– Bundás, micsoda kellemes meglepetés – mondta Mór barátságosan, és elvette az uborkás üveget. Tudtam, hogy rajong a kovászos uborkáért. Hangjában nem volt semmi gúnyos vagy ironikus felhang, őszintén örült nekem. Nem ordított, nem ráncolta homlokát. Kezet szorítottunk, megveregette vállamat, hellyel kínált. Kiszólt Gizikének, hogy azonnal hozzon albán konyakot és kávét. A kiadó olykor kiadott egy-egy albán szerzőt. Az albán szerzők mindig hoztak ajándékba konyakot. Az albán konyakot senki nem szerette. Így az albán konyakot mindig azok a hazai szerzők kapták, akik a legtöbbel tartoztak a kiadónak. Nincs akkora vödre senkinek, amibe beleférne az összes albán konyak, amit én Mórnál megittam.

– Nem hivatalos, baráti látogatás – mosolyogtam zavartan, és reszketve cigarettát kerestem a zakózsebemben.

Már nem lehet dohányozni az épületben, így az ő irodájában sem, ő is leszokott másfél hónapja, de én csak egészen nyugodtan gyújtsak rá, mondta. Ne zavartassam magam, semmi gond, majd Gizike este kiszellőztet. Az uborkás üveget eltette a szekrényébe. „Olvass minden nap!” feliratú műanyag hamutartót helyezett elém az asztalra. Gizike megérkezett a konyakkal és a kávéval. Kicsit megnyugodtam, szívverésem alább hagyott. Úgy látszik, kivégzésemet későbbi időpontra ütemezték, gondoltam. Hátradőltem a faragott karfájú, trónnak beillő fotelben, belekortyoltam a konyakba, és lazán füstöltem.

Mór a kiadó új sikerkönyveit mutogatta. Ezt harmincezerben adtuk el itthon, ezt nyolc nyelvre fordították, ez megkapta a német kritikusok nagydíját. Próbáltam a legjobb arcomat mutatni: olyan bárgyún vigyorogtam, mint egy kokainista liverpooli rakodómunkás, aki éppen kilép a kikötői nyilvánosház kapuján. Kissé talán el is bíztam magam, azon morfondíroztam, ha ennyire jól mennek a dolgok, talán még újabb előleget is kérhetek egy alkalmas pillanatban. Negyedóra múlva Mór otthagyta a könyvespolcot, leült velem szemben, és ő is rágyújtott.

Mélyen belenézett a szemembe.

– Valld be, Emlék, de őszintén, az utóbbi két évben írtál te valamit?

Féltem. Mórnak olyan orosz feje van. Olyan sztavroginos. Magas, szikár ember, a tekintete démoni. Az ereje teljében lévő Tolsztoj grófra hasonlít. Ha fotós lennék, biztosan készítenék róla egy sorozatot, ahogy Jasznaja Poljanában bő, hófehér parasztingben kaszál a zöld réten, a homlokáról gyöngyözik az izzadság, okos szemei megszállottan égnek.

– Nahát. Talán. Majdnem.

Csak ez a három szó jutott hirtelen eszembe, ezeket variáltam dadogva.

– Szóval egy sort sem.

– Egy sort sem – vallottam be férfiasan.

– Mondd, Bundás, mi a baj?

– Nem tudom. Elég sok. Felsorolni se tudom.

– Kaptál annyi előleget, hogy fel tudd sorolni – mondta, és most már tudtam, a büntetésem mégsem marad el.

– Ez igaz. Igen. Kaptam némi előleget. Szó se róla. Szóval az indokaim. Főként a depresszió. Főként. De nem mindösszesen. Szerelmi csalódások tömkelege. Rossz, cudar nők tucatjai. Mind elhagyott.

– Mind?

– Az összes. De tényleg – mondtam, majd elpottyantottam néhány hamiskönnyet. Törőcsik Mari se csinálta volna nálam jobban.

– Bundás! Mások egyetlen szakításból téglavastag regényt írnak – emelte fel hangját Mór. – Hogy most az öreg Balzacot ne is említsem. De a barátod, Heller éppen a múlt héten tett le az asztalomra egy hétszáz oldalas könyvet. Pedig nem is kapott előleget. Egy fillért se. Regény egy elmúlt szerelemről, ez az alcíme. Gyönyörű. Pedig vele is csak annyi történt, ami veled, meg az összes balfasz íróval. Egy hülye picsa lelécelt. Ennyi.

– Ugyan, Mór, a Hellerrel hagyjál engemet békén. Meg a Heller olvasóival is. Én még az olyan régimódi írókban hiszek, akik a világ könnyeit isszák magukba, hogy aztán olyan könyvet írjanak, mely erősen hat az emberi lélekre. Pelevin szerint a huszonegyedik században az írótól már csak azt várják, hogy a maximális nyereséget hozó szöveggé változtassa át az életben szerzett benyomásait. Az irodalmi alkotás a legjobban eladható szókombinációk összeállításának művészetévé vált. Ez Heller: nyerő szókombináció és tengernyi olvasó. Arról már nem is beszélve, hogy Balzac és Heller összes szakítása együtt is csak habkönnyű neurózis az én életem tragédiájához képest.

– És még mi a baj?

– És még? Kell ennél több? De ha kell, hát tessék! Amelyik nő véletlenül nem hagyott el, azt meg én hagytam el.

– Van még?

– Van hát. Például... Hát... A skizofrénia.

– Micsoda?

– Az-az. Mondom. Skizofrénia. Darabokra hasadt a személyiségem. Egyik napról a másikra. Tényleg. Szerinted lehet így írni? Szanaszéjjel hasadt egóval?

– Ezt most pontosan hogyan érted? – kérdezte és öntött mindkettőnknek még egy kupica konyakot.

– Megpróbálom elmagyarázni, de meg kell értened, most se vagyok egyetlen ember. Hol saját magamnak képzelem magam, érted, Emlék Bundás novellistának, máskor meg...

– Máskor meg?

– Tudom, hogy hihetetlen, de máskor meg azt hiszem magamról, hogy James Lee vagyok.

– James Lee? Az meg ki a szent szar?

– James Lee. Nos, James Lee... izé... egy cowboy.

Lövésem sincs, miért pont ez jutott eszembe. Csak hazudtam össze-vissza, ahogy a csövön kifért. Menekültem. Amerre látszott egérút: előre. Magam is meglepődtem, hogyan tudok ennyi elképesztő baromságot összehordani egy szuszra. De hát, végül is író vagyok, ez a mesterségem.

– Cowboy? – ráncolta orosz homlokát Mór.

– Igen. Pontosan. Cowboy. Izé. Vagyis westernhős. Hogy egészen pontos legyek, bankrabló. James Lee, a Mocskos Tizenegyek Bandájának vezére.

– Hoppá! Ez érdekes – csettintett.

Mórnak szokása a csettintés. Ha csettint, akkor minden oké. Kissé fel is lélegeztem.

– Érdekesnek érdekes – nyavalyogtam –, de nekem ez szörnyű kín!

– Ez kell nekem! Igen, ez kell. Egy westernregény! Tizenöt nyelvre eladjuk, plusz a filmjogok. Itt az ideje, hogy valami pénzt is hozz a házhoz.

– De Mór! Egy: én novellista vagyok. Kettő: te meg egy rendes kiadó. Az ország legjobb kiadója. Te nem akarhatsz egy westernt! Mi ütött beléd?

– De akarom a westernt. Érted? Eleget fizettem már neked ahhoz, hogy tudjam, mit akarok – villogott sötéten a szeme. Igen, őrült fény csillogott a szemében. Most tényleg úgy festett, mint Sztavrogin.

Két albán konyakot ittam még és egy kávét. Természetesen előleg nélkül távoztam. Mórt nem hatotta meg semmi. Akarta a westernt, ragaszkodott hozzá. Amikor zálogban elhelyezett értékeimre, különös hangsúllyal a nagyapai Schaffhausen karórámra tereltem a szót, csak annyit mondott: húsz hét.

Fotó: Kálló Péter

Életrajz:

A szentesi születésű, eddig főként novellistaként és gasztroíróként ismert József Attila-díjas Cserna-Szabó András első regénye februárban jelent meg.

1992 és 1997 között a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karának hallgatója volt. 1998 és 2000 között a Sárkányfű című irodalmi és művészeti folyóirat prózarovatát szerkesztette.

1998 és 2002 között a Magyar Konyha gasztronómiai folyóirat főmunkatársaként és szerkesztőjeként dolgozott.

1997-óta rendszeresen publikál heti és napilapokban (Élet és Irodalom, Népszabadság könyvkritikai rovata), valamint irodalmi (Alföld, Jelenkor, Holmi, Bárka, Nappali Ház), gasztronómiai (Magyar Konyha, Gusto, Receptklub stb.) és egyéb (például Playboy, Unit) lapokban.

Kötetei

Fél négy (Magvető, 1998.)

Fél hét (Magvető, 2001.)

Félelem és reszketés Nagyhályogon (Magvető, 2003.)

Levin körút – hasnovellák, gasztroesszék (Ulpius-ház, 2004.)

Jaj a legyőzötteknek, avagy süssünk-főzzünk másnaposan (A macskajaj regénye 52 recepttel) – Darida Benedekkel közösen (Alexandra, 2007.)

Puszibolt (Magvető, 2008.)

Mérgezett hajtűk – esszék (Magvető, 2009.)

Ede a levesben - Gasztrokrimik receptekkel - Fehér Bélával közösen (Magvető 2011)

Nyomj egy lájkot, hogy ezzel is segítsd a kortárs magyar irodalom ügyét!


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


NULL
hirdetés
IMÁDOK OLVASNI
A Rovatból
hirdetés

„El kell jutnunk odáig, hogy felszabadítsuk saját magunkat” – beszélgetés Müller Péter íróval

Válságos időben a legjobb orvosság a lélek felszabadítása, a nevetés, a derű által – vallja Müller Péter, aki egy különös, egyszerre szórakoztató és alapos gondolkodásra serkentő regényt írt Világvége!!! címmel.
Göbölyös N. László - szmo.hu
2019. november 14.

hirdetés

Világos, távoli tájakról származó kultikus szobrokkal övezet lépcső vezet fel az író szobájába. Müller Péter íróasztala mögött két nagy kínai jel. A Jüe – boldogság, öröm, és a Shen – szellem, isten jele. A vele szemközti falon egy gyönyörű Madonna-rajz, egy firenzei reneszánszkori alkotás másolata. Ebben a hangulatban kezdünk el beszélgetni a válság témájáról, és közben sokfelé bolyongunk.

- A világvége-várás évezredes hagyománya az emberiségnek. Sokszor egészen pontos időpontokat tűztek ki, például az ezredfordulókat, de emlékszünk a 2012 december 12-i „pánikra” is. Napjainkban ez már nem is annyira misztikus dolog, hiszen tudjuk, hogy a például klímaváltozással mekkora veszélyben vagyunk. Valóban megérett ez a civilizáció a pusztulásra?

- Ez a hatalmas kor lejáróban van, és ezt manapság minden ember tudja. Igaz, hogy igyekszik elhárítani magától ezt az érzést, de mindenki minden ponton látja, hogy ez a krízisnek olyan előrehaladott foka, ami már folytathatatlan. Te egyetlen okot említettél, a klímát, de a világválság a lét minden területére kiterjed. A pszichénk, a párkapcsolatunknak, a családi életünknek, a társadalomnak, a gazdaságnak és az egész természetnek az alapélménye. A halak is tudják a tengerben és a fák is az erdőben. Lehetetlen, hogy író erről ne beszéljen. Hamvas Béla, aki a krízist, melyet az emberiség idézett elő a Földön „létrontásnak” nevezte. Azt mondja: „A létrontása centrális helyen történik:

Vagyis egy központi, megnevezhetetlen helyen romlik el az egész. Ha most bárkit, akár egy egyszerű járókelőt kilőnének egy űrhajón, és egy másik bolygón megvizsgálnák a lelki habitusát, megállapítanák, hogy egy ez az ember egy mély válságban lévő világból került oda. Bennünk van. Bennem is. Ezt íróként nem tudom figyelmen kívül hagyni.

Nem tudok írni csupán a párkapcsolatokról, lelki zűrzavarainkról, egyéni gondjainkról, amikor egy olyan univerzális csődben vagyunk, amiért meggyőződésem szerint minden ember felelős. Nemcsak áldozatai, de tettesei is vagyunk a világnak, melyben élünk. Ezt nem szívesen ismerjük be.

hirdetés

Más kérdés – és ez a könyvemnek a lényege – hogy ami bennem a legmélyebben van, az a Bohóc, aki a fedőlapon van, derül a bajokon. Ő írta a könyvemet. Biztos vagyok benne, hogy minden ember legmélyén ott a derű, a boldogság. Isten szelleme lakik bennünk, s ezért lelke mélyén minden ember boldog. Csak ez nem jön a felszínre. El van fojtva bennünk.

Ezért van az, hogy a meditáció állapotában mindenki átéli a boldogságot. Én ezt a felszabadult derűt sokszor érzem, és igyekeztem az egész válságot onnan megközelíteni. Itt a fenti dolgozószobámban írás közben sokszor olyan hangosan röhögtem, hogy lentről a feleségem megkérdezte, hogy ki van nálam… Hagytam, hogy a Bohóc beszéljen, nevessen, derüljön, röhögje ki ezt az egész világot, amiben élek, és emelkedjen felül a bajokon. Ne féljek, hanem nevessek! Ez a könyvem alapihlete. Egy Bohóc igazából akkor vizsgázik, amikor szembesül az elmúlással.

- Akkor derül ki a lényege?

- Sokszor megnéztem Chaplin Rivaldafény című remekművét, ahol a két legnagyobb Bohóc, Buster Keaton és ő, utoljára komédiázik egy hatalmasat, és ez beletorkollik az elmúlásba. Chaplin saját halálából viccet csinál. Lezuhan egy ládába szorulva. Lehet, hogy eltört a csigolyája. De behozatja magát a törött ládában, és mosolyogva lekonferálja az elmúlást.

A derű a legfontosabb az üzenete a könyvemnek. Úgy gondolom, a legspirituálisabb mű, amit valaha írtam. Nemcsak arról van szó, hogy egy világnak vége van, hanem főleg arról, hogy egy új világ van születőben. Törvényszerű, hogy egy új világ megszületéséhez a réginek meg kell halnia. Más kérdés, hogy nagyon nehéz abban a stációban élni, amikor valami elmúlóban van. Mi egy elmúló kultúrában élünk, ami minden ponton csődöt mond. Ezt végigélni nagyon komoly sors-, és próbatétel. De ugyanakkor ez a legmélyebb tudás. Krisztus azt mondja: „Földbe esett magnak el kell halnia, hogy új élet teremjen.”. Ezt ő a saját halálára is érti. Én 1936-ban már beleszülettem a világvégébe, és azóta is válságból válságba lépünk. A mostani azért is annyira fenyegető, mert látom, hogy nem oldódott meg semmi. Lezárult a II. világháború a két atombombával. És a harmadik már nem következhet be, mert olyan rettenetes fegyverek vannak felhalmozva, amelyek Sámsonként magukkal ránthatják az egész emberi fajt. A nevetés, a derű azonban képes felszabadítani a lelkünket, az örömtelenség és a vidámság hiánya viszont bilincsbe köt.

- Éppen Chaplin mondta, hogy az ember az egyetlen lény, aki tudja, hogy meg fog halni, de a nevetéssel el tudja terelni róla a figyelmét. Sok olyan Bohócot ismerünk az irodalomból, a filmművészetből, akik kinevetik saját halálukat is, másfelől ott van ikertestvére, a Bolond,ki megnevetteti a királyt, miközben a szemébe mondja a legnagyobb igazságokat. A könyvbeli Bohóc mindkét szerepet betölti.

- Aki nevet bennünk, az halhatatlan. Az elmúláson nevetni nem azt jelenti, hogy félelmünkben nevetünk. Nem a félelem „elterelése” , hanem a legyőzése miatt nevetünk. A legnagyobb olasz filmrészlet, az Új szörnyetegekből egy színésztemetés, Alberto Sordival. Kimennek a gyászolók, zokognak, aztán felidézik, hogy a nagy komédiás milyen felejthetetlen mókákat csinált, és az egész gyászszertartás röhögő kórusba torkollik. Dalolva körültáncolják a sírt, és így vonulnak ki a temetőből. Az ott dolgozó kőműveseknek kifolyik a malter a kanalukból, a többi gyászoló döbbenten nézi, mi ez a vidám, szentségtörő csorda…Ezek az én testvéreim…

- Amikor 1996-ban meghalt keresztapám, Navarovszky Papp László, a neves sakkozó, hasonló jelenetnek lehettem tanúja. Csapattársai, barátai elsiratták, aztán elkezdték felidézni a „Navar” felejthetetlen poénjait, sztorijait…mire kiértünk a temetőből, már dőltünk a röhögéstől...

- Ha már a nevetésről beszélünk: nem tudok felidézni a képzőművészetünk történetében egyetlen teli szájjal nevető, boldog Krisztus-arcot. Csupa vér, szenvedés, komorság és kétségbeesés. A mi keresztény hagyományunkban nincs benne a nevető Jézus. Pedig János apokrif evangéliumában ott van, hogy halála előtt kivitte énekelni és táncolni a tanítványait. És azt mondja: „Aki nem táncol, nem ismeri meg az előtte-állót… ha pedig körtáncomat követed, nézd meg magad bennem..”. Vagyis a vidám tánc tanításának lényege. Ezt jézusi igét elvermelték valaha egy holt-tengeri a barlangba. Nem késő bele kelleni tenni az Evangéliumokba, hogy derűs legyen a kultúránk..

- Mint ahogyan ezt érezzük, amikor az amerikai fekete gyülekezeteket látjuk-halljuk gospeleket énekelni…

- Az ösztön természetes bölcsessége felülírja a szomorúságot! A vérükben van ez a tudás. És állítom Neked, hogy ezt mindenki tudja, akit a Zene megérint. Füst Milán esztétikájában azt írja, hogy ha az embert valami gyász, bánat, szenvedés éri, nem tud alkotni. Csak akkor, amikor felszabadul!

Én is azt akartam, hogy felszabaduljon az olvasó, hogy rájöjjön: életünk nemcsak valaminek a vége, hanem egy általunk még nem ismert csodálatos újnak a kezdete. Ez a vajúdás utolsó stációja, ami nehéz az anyának és nehéz a magzatnak is. Abban a pillanatban, amikor világra jön, a sírás az első reakciója. Ahhoz, hogy az új életét elkezdje, egy kicsikét fel kell nőnie.

Az a leggyönyörűbb pillanata egy anyának, mikor látja a csecsemőjét mosolyogni. Akkor lett igazán ember. Ha művészettel foglalkozunk, ebből a mosolyból kell kiindulnunk. Ez az ihlet gyökere.



hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

NULL
hirdetés
IMÁDOK OLVASNI
A Rovatból
hirdetés

Kiteregették a királyi Dallas szennyesét – elolvastuk A szabadság nyomábant

Az igazság feltárása helyett inkább önsajnálatba mártott dicshimnuszt kapunk az év egyik legjobban várt könyvétől.
Szerző: Polák Zsóka - szmo.hu
2020. augusztus 19.

hirdetés

Már a megjelenése előtt az év bestsellereként beharangozott A szabadság nyomában úgy esik majd azok számára, akik szomjazzák a brit királyi családdal – és főleg a Megxittel – kapcsolatos pletykákat, mint egy korty kristályvíz. Megtudhatjuk belőle, hogy Harry szereti a szellem emojit, és Meghan többek közt azzal vette le a herceget a lábáról, hogy Afrikában a bokorba járt pisilni, módjával, és kissé egyoldalúan azt is, mi folyik a királyi kulisszák mögött, a beharangozott Nagy Igazságot viszont nem.

Csupán egy meglehetősen elvakult védőbeszéd két olyan újságíró részéről, akik nyíltan kiállnak a pár mellett.

Bár a brit királyi családdal kapcsolatos sztorikat bármikor, bármilyen mennyiségben el lehet adni, a legnagyobb adu mostanság Meghan Markle és Harry herceg botrányos kiválásáról könyvet írni. A királyi család történetében még 2016-ban indult egy egészen újkeletű valóságshow, amikor Harry herceg egy hollywoodi színésznőre vetett szemet, aki nemcsak félvér volt, de még elvált is, a botrányra éhes brit bulvársajtó és az ilyen termékek iránt fogékonyabbak pedig perverz örömmel figyelték, hogyan kezdi majd ez ki a monarchia idealizált képét.

Az epizódokat pedig tempósan adagolva kaptuk: meglehetősen gyors ütemben jutottak el a megismerkedéstől az eljegyzésig, az esküvőig és az első gyerekig is – kevesebb mint három év alatt hozták össze mindezt. Közben a brit bulvársajtó élvezettel és sokszor elég gonoszan lubickolt a hercegi pár életében naponta több tucat cikket lehúzva olyan témákról, minthogy Markle éppen miért mocskos állatgyilkos, amiért avokádót eszik, vagy éppen hol tart a cicaharca Katalin hercegnével. Aztán erre a katyvaszra, ahol már senki sem tudta, ki a jófiú, és ki a rossz, dobták rá Molotov-koktélként a hírt, hogy a valóságshow főszereplői távoznak, elegük van. Az évadzáró a márciusi hivatalos események egész sora volt, ahol ismét lehetett cikkezni a hercegi pár bosszúruháiról, arról, hogyan ültették be őket a szamárpadba, és a hasonlóan eget rengető horderejű mozzanatokról.

hirdetés

A történet igazi kincsesbánya, a kérdés pedig csak az volt, kinek sikerül odatartania éhes kis mancsát, és mit hoz ki belőle. Az Omid Scobie & Carolyn Durand-páros lett a nyerő, a két újságíró évek óta árnyként követi a királyi családot – Scobie 8 éve tudosít a királyi családról a Harper’s Bazaarnak, Carolyn Durand majdnem két évtizede bejáratos a palotába, többek közt az Elle-nek és Oprahnak szállít sztorikat, emellett Emmy-díjas producer.

A könyv azt ígéri, hogy elmondja a történet egyetlen, igaz és kíméletlenül őszinte olvasatát, mivel véleményük szerint eddig csak a bulvármédia határozta meg, ki mit gondoljon az ügyről. Scobie és Durand képében azonban most igazi felszabadító zsoldosokat kapott a hercegi páros, akiknek azonban mégsem annyira az objektivitás a cél:

a szerzők egyértelmű szándéka sokkal inkább az, hogy piedesztálra emeljék Meghan Markle-t, a párból pedig áldozatot kreáljanak.

A kezdő forgatókönyvírók lázasan jegyzetelhetnek, hogyan mutassunk be hőskaraktert a lehető legszájbarágósabb és egydimenziósabb módon, Scobie-ék ugyanis a csúcsra járatják mindezt. A könyv Meghanja egy olyan földöntúli szupernő, akinek már gyerekkorában is Diana hercegné volt a jele az oviban, a felkelés után madarak fonják be a haját, a reggeli avokádós pirítósa előtt megment három rászorulót, letol négy inspiráló beszédet fiatal nőknek, és még a királynő híresen agybajos kutyái is megszelídülnek a jelenlétében. Még ha mindez így is van, egy idő után elviselhetetlen az a nyálrengeteg, amit a szerzők a hercegné köré vonnak, nem mulasztják el például azt sem, hogy néhány oldalanként egy szigorúan titkos forrás elmondja: Meghan a lehető legtökéletesebb lény a kerek világon.

Amikor már tényleg azt hiszi az ember, hogy ebből a nőből lesz a Marvel legújabb szuperhőse, az egyik – szokás szerint titkos – forrás megjegyzi: igen, Super Megnek szoktam őt hívni.

A kötet egyoldalúságát tovább fokozza, hogy az egész konfliktusban minden hófehér vagy éjfekete. A piros sarokban Meghan és Harry, az elszenvedő hősök, és a róluk csak szépeket mondó barátok, a kékben a palota, a PR-osok, a sajtósok, Vilmos hercegék, a dadusok, az újságírók, de még az utolsó palotaszolga is szemét, undorító dög, akik viselkedésükkel és a támogatás hiányával űzték el a párt, akire a szerzők szerint a monarchiának a legnagyobb szüksége volt.



hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


NULL
hirdetés
IMÁDOK OLVASNI
A Rovatból
hirdetés

Szeretsz olvasni és otthon vagy? Ezeket a könyveket tutira nem fogod tudni letenni

Ajánlunk pár olvasmányt az önkéntes karantén esetére. Lesz benne krimi, szépirodalom és romantikus is, hogy mindenki megtalálja a magának megfelelőt.
fotó: YouTube - szmo.hu
2020. március 21.

hirdetés

Most csak olyan könyveket ajánlunk, melyek megrendelhetők, illetve e-book formában elérhetők. Persze mint minden műalkotás, így a regény is ízlés dolga, mi azért igyekeztünk olyan könyveket ajánlani, melyek már különböző listákon bizonyítottak, vagy olvastuk és imádtuk őket, esetleg alig várjuk, hogy olvashassuk.

Orvos-Tóth Noémi: Örökölt sors

A pszichológia jó ideje foglalkozik a generációs traumák problematikájával, Orvos-Tóth Noémi könyve azonban közérthetően, sőt, végtelenül izgalmasan foglalkozik azzal, mi történik, ha akaratunkon kívül hordozunk az ősökön ejtett sebeket, s melyek a gyógyulás útjai. Hangoskönyv formában is elérhető.

Louisa May Alcott: Kisasszonyok

Alcott klasszikus regénye örök olvasmány a nőiségükkel tisztába lenni akaró, vagy egyszerűen a női összetartozásról, a tiszta szeretetről és a családi értékekről, na meg a bimbózó szerelemről elgondolkozni, ábrándozni vágyóknak. A könyvet egyébként nemrég adaptálták újra mozifilmmé is. A négy March-növér története erőt adhat a nehéz időkben, hiszen kicsit a társadalomtól eltávolodott, nehéz anyagi körülmények közt élő közösségről van szó, akik mindenáron meg akarják őrizni személyiségük szabadságát és a lehetőségüket a lehető legjobb életre. E-könyv formában is elérhető.

hirdetés

Margaret Atwood: Testamentumok - A szolgálólány meséje 2.

Atwood regénysorozatából, mint ismeretes, Elizabeth Moss főszereplésével sorozat is készült/készül. Nemcsak vizuálisan, de elképzelve-olvasva is elborzasztó az az utópisztikus, ugyanakkor néhol ijesztően elképzelhetőnek és reálisnak tűnő világ, amit ábrázol. A szolgálólány meséje folytatásában a kanadai író választ azokra a kérdésekre, melyek az olvasók oldalát már jó ideje furdalhatják. A második rész tizenöt évvel azután folytatódik, hogy Fredé belépett az ismeretlenbe. E-könyv formában is elérhető.

Jodi Kantor-Megan Thwohey: She Said - A MeToo mozgalom keletkezésének és Harvey Weinstein leleplezésének története

Ezt a lebilincselő könyvet egy recenziónkban már ajánlottuk, mert nemcsak a #metoo szempontjából érdekes, hanem a tényfeltáró újságírás egyik történelmi példájának sztoriját meséli el: hogyan volt képes két nő addig taposni a járatlan utat és igyekezett szóra bírni az áldozatokat, mígnem pontos részletekkel és publikálható adatokkal, bizonyító erejű vallomásokkal nem rendelkeztek egy szexuális ragadozó tetteiről. Még kriminek is beillik, pedig az élet írta (meg ők).

Eddy de Wind: Auschwitz, végállomás - Egy túlélő naplója a haláltáborból

Ezt a könyvet sem lehet letenni. Gyomor és idegrendszer kell hozzá, de Wind ugyanis tűpontos részleteket oszt meg olvasóival - akik a jegyzetei írásakor még csak remélte, hogy valaha lesznek - Auschwitz borzalmairól. Közben kirajzolódik egy ember túlélési stratégiáinak, döntési helyzeteinek hátborzongató sorsszerűsége, valamint egy szerelem krónikája is, aminek nem állhatott útjába a haláltábor és a drótkerítések, az író és felesége ugyanis mindössze fél éve voltak házasok, amikor mindkettőjüket Auschwitzba deportálták.

Stephen King: A kívülálló

Még alig nyugodtunk le a Kedvencek temetője és az Az második részének filmadaptációi után, az egyik legnagyobb és legtermékenyebb horror-szerző, Stephen King nem hagy minket békén újabb szorongató sztorijaival. Ez a hátborzongató thriller egy oklahomai kisvárosban játszódik, ahol egy parkban brutálisan megerőszakolt, meggyilkolt és megcsonkított holttestet találnak. És ez még csak a kezdet. Az áldozat ugyanis egy 11 éves kisfiú, sokak szerint pedig már a gyilkos is egyből megvan: Terry Maitland, a gimnázium baseball-edzője és irodalomtanára. Le is tartóztatják, viszont kikezdhetetlen alibije van.

Lee Child: Sohanapján

Már Ken Follett is megmondta, hogy Jack Reacher napjaink James Bondja és ez tényleg így van. Aki látott már Tom Cruise-zal Reacher-filmet, ezúttal sem fog csalódni, mert fordulatban és akcióban, meg adrenalinturbóban most sem lesz hiány. A sztori elején Reacher egy távolsági buszon utazva egy el-elbóbiskoló idős úrra és a zsebéből kilógó vastag borítékra lesz figyelmes. Persze nemcsak ő, hanem egy gyanús pasas is, így amikor mindketten leszállnak a buszról, Reacher követi őket. Na innen már le se tesszük a könyvet.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


NULL
hirdetés
IMÁDOK OLVASNI

Magyar táj magyar pemzlivel - elolvastuk Bödőcs Tibor új könyvét

Bödőcs Tibor első, paródiákra épülő könyve után saját hangot keresett és talált. Főhőse, egy jobb sorsra érdemes szobafestő szemüvegén át nézhetjük meg közelmúltunkat, jelenünket, és egy kicsit saját magunkat.
Malinovszki András - szmo.hu
2019. november 06.

hirdetés

Nem sokkal Kőhalmi Zoltán után a második magyar stand up-csillag hoz zavarba, mikor új könyve műfaját kell meghatároznom. Természetesen leginkább a „regény” meghatározás illik Bödőcs Tibor Meg se kínáltak című új művére, de a szokványos formátumot senki ne keresse a könyvben. Bár van több szálon futó cselekmény, vannak mellékszereplők (mint például a „főellenség” Kálmán vagy Petronella alakja), ám mindent csak kisebb sztorikból, elbeszélésből ismerünk meg.

Olyan ez egy kicsit, mint több Bödőcs-előadás összefűzve, csak kidolgozottabban.

Nagy előnye, hogy bár én azok közé tartozom, akik a szerző legtöbb estjének anyagát ismeri, mégsem olvastam olyan történetről, amit már előadásban hallottam volna, maximum egy-egy jellemző szófordulat köszön vissza. Annyiban mindenképp hasonlít egy stand up-esthez, hogy olykor egy-egy félmondat nagyobbat üt, mint némelyik regény, vagy számos komplett életmű.

A művésznek készülő, ám egy váratlan baleset miatt szobafestő sorsba kényszerülő Magyar Oszkár meséli el élete történetét a gyönyörű (legalábbis Oszkár által annak látott) csaposnak, Gyöngyinek. Ha valaki olvasta Bohumil Hrabal leghíresebb műveit, ismerősnek fog hatni a hömpölygő történet, az egymásba fűződő, majd (többnyire) szétbogozódó sztoriszálak. (Ha még nem olvastad, de megkedveled Bödőcs könyvét, úgy Hrabal erősen ajánlott olvasmány. Egy helyütt Bödőcs utal is a népszerű cseh elődre.)

A Meg se kínáltak az a fajta mű, amiről nehéz röviden összefoglalni miről szól – annál könnyebb elmondani, miről akar beszélni.

hirdetés

Beszél Magyarországról, rég- és közelmúltjáról, jelenéről, fő- és mellékalakjairól. Beszél művészetről, vidékről és városról, politikáról, és mindenről, ami eszébe jut. Bödőcs könyvéből igen jól meg lehet ismerni (néha érteni is) a "magyar valóságot": kézikönyv ez középfokú magyarságból. Az országukból, hiszen

"itt mindenki a bölcsek kövével kacsázik, itt mindenki a Szent Grálból iszik."

Nem állítom, hogy elegendő volna egy 20. századi történelem érettségi tétel ötös feleletéhez, de átismétlésnek egész biztosan használható.

Kisebb mértékben, de az előző műhöz hasonlóan visszaköszön ebben a regényben is számos író stílusa: van itt a fentebb említett Hrabalon kívül Móricz lélekábrázolásából, Krúdy hedonizmusából, Mikszáth anekdotikus elbeszélésmódjából és szerethető figuráiból, de a teljesen szabad asszociációk és váratlan hasonlatok néha a Family Guy rajzfilmsorozat stílusát idézik elénk. Jó irodalmi játék lehet annak felkutatása is, hogy félmondatok szintjén hány kulturális utalás található meg Oszi sztoritengerében.

A jelenkorról szólva az egyik legnagyobb erőssége a műnek, hogy mer és tud aktuálpolitizálni. Nem leng ki egyik irányba sem, ugyanakkor nem érezni rajta a kínosan feszengő "egyrészt-másrészt" fogalmazást:

Magyar Oszkár mindent Gyöngyi arcába tol (és így persze a miénkbe is), őszintén, kendőzetlenül.

De kapnak itt a különböző társadalmi csoportok és viselkedésformák is hideget-meleget. Talán ez az egyetlen rész, ahol Bödőcs néha mintha arányt tévesztene.



hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: