hirdetés

IMÁDOK OLVASNI
A Rovatból
hirdetés

Lackfi János: Háborús övezet

Most Lackfi János írását olvashatjátok nálunk.

Link másolása

hirdetés

Lackfi János: Háborús övezet

Pompás átmeneti kabátot vettem a turkálóban, roppant elégedett voltam, barna, bársonyos kordanyag, némileg belesimul a környezetbe, de ha valaki szemügyre veszi, elismerőleg csettinthet, príma, finom tapintás, érzékeny színárnyalat... Kis híján szerelmes lettem újdonsült kabátomba. Amint kiléptem a bolt ajtaján, megborzongatott a hideg, kénytelen voltam duplára tekerni nyakamon a sálat, és begombolni az új ruhadarab nyakát is. Verőfényes nap volt, de a tél talán utolsót harapott, sajnos éppen énbelém, és bármilyen szépen hangzott az elmélet, hogy erre az egy-két hétre már nem érdemes télikabátot beszerezni, a gyakorlat csontfagylaló hideg formájában tette fel kérlelhetetlen kérdéseit. Ekkor még nem sejtettem, mit tartogat ez a koradélután.

Mindenki fázósan gubózott be hosszú kabátjába, közel-távol én voltam az egyetlen átmeneti figura ebben a jól felvértezett világban. Háborús övezetben sodródó civil, aki ráeszmél, hogy éles helyzetben meg sem tudná védeni magát, hiszen rajta kívül mindenki istrángon himbálózó fegyverrel közlekedik. Mit csináljak, ha a használt ruhaboltban éppen nem volt téli fazon? Ez a turkálók átka, sosem szezonális darabok parkolnak ott, van benne egyfajta lutri, amit máskülönben szeretek is. Két tanári fizetésből élünk, marha lennék kisebb vagyont elszórni valami elegáns márkaüzletben, ezt a mókát meghagyom a burzsujoknak és a nőknek. Pár hűvös napot csak kihúzok valahogy.

Be kellett még vásárolnom, se kenyér, se tej, se sajt otthon, kell a vacsorához, a gyerekek holnapi uzsonnájához. Na hiszen, amennyi tej, kenyér, felvágott, sajt áramlik át a testünkön nap mint nap! Szégyentelen és álnok ügy, felfaljuk a világot és kiadjuk magunkból, mint az állatok, gondoltam, és elegánsan átléptem egy jókora kutyafost. A tehén, a mező, a disznó, mind termeljen, mint a gép, mind adja saját húsát, vérét, magvát, tejét, csak azért, hogy mi mind jobban elszaporodhassunk, rátenyereljünk a földgolyóbisra, kifacsarva, mint egy narancsot. Anyád! Ezt azért fűztem undok gondolataim közé, mert ahogy átsasszéztam az úttesten (sietősen, hogy átmeneti kabátom bemelegedjen), egy baromarc majdnem elgázolt a villogó sportkocsijával.

hirdetés

Most egy finom, hosszú kávé jót tenne a komor kedélynek, robbantaná a bepállott világot, és nem hentesboltnak vagy tömegtermelő gyárüzemnek látnám, hanem annak, ami. Galamb tipeg hip-hop-táncmozdulatokkal, guvadó szemével szuggerál. Madárcsapat villan át a valószínűtlenül kék égen, összehangolt repülőraj, mindig a legmerészebb egyed vezeti a koreográfiát. Hajléktalanok napfürdőznek, iskolások bandáznak, a boltos hunyorogva szívja cigijét az üzlet küszöbén.

Ekkor láttam meg a három közeledő nagykabátot. Idomtalan, kék téglalapok voltak, vasalt szövet, maffiózók és politikusok hordanak ilyet. Tempósan közeledtek, hadonászva, heves társalgásba merülve. A lehető legkisebbre húzom össze magam, fal mellett osonva engedek utat a menőmanóknak, tudom ám a beosztásomat. Hazavinném, kérem tisztelettel, a közös zsákmányból nekem járó kis mamuthúst, hogy jusson a kölykeimnek. Szépszerén elslisszoltam mellettük, ám amikor már úgy éreztem, a frissen borotvált keresztapákat a hátam mögött tudhatom, valami kampó frissen vásárolt kabátom nyakába akaszkodott, és visszarántott.

- Hé, öregem, meg sem ismersz? Fütyülünk a régi haverokra?

Alig fordultam hátra, az egyik nagykabát máris színpadiasan magába temetett, és átkarolt: csapdába estem. Fojtogató pacsuliszag, államat tüskésen dörzsölte a frizura frissen nyírt vonala. Régen kerültem férfival ilyen közelségbe, nem szokásom nyalakodni, maradok a szikár kézszorítások híve. Kis híján el is taszítottam magamtól, ám aztán a jó modor felülkerekedett, enyhén eltolva magamtól szemügyre vettem az ürgét, bárki is legyen. Ja, hogy Péter... Valaha együtt jártunk egyetemre, lángoló fiatalember, pengeéles arccal, maga sodorta cigarettákkal, punkosra felnyírt hajjal, kicsi Lennon-szemüveggel. Magasról lenézte a világot, és bármilyen rossz borból rémes mennyiséget volt képes meginni. És bármennyi pia volt benne, szemrebbenés nélkül volán mögé ült. Máig emlékszem széles, csontos kezére, amellyel apja tűzpiros Ladájának kormányát markolta magabiztosan. Bezzeg az én kezem nőiesen karcsú volt, afféle gyerekmancs. A Ladát is irigyeltem, de mindenek felett a magabiztosságot. A világ felrobbantásának szándékával azóta, úgy tűnik, felhagyott, inkább csak uralkodik felette. A két másik elegáns alak egy ideig észre sem vette, hogy Péter leszakadt róluk, folytatták útjukat, majd tíz méter után ráeszméltek, hogy valami nem stimmel. Megtorpantak, várakozón és bizalmatlanul méregettek minket. Szemükkel végigpásztázták és beszkennelték ruházatomat, besoroltak a társadalmi ranglétra alján ácsingózó véglények táborába. Péter ragadozó vigyorral beszélt hozzám:

- Még mindig itt tanítasz? Ne már, ennél te jobb voltál! Azzal szórakozol nap nap után, hogy fiúk, kérem, a narancshéjat szedje fel és dobja ki, aki ide pottyantotta, mondom a narancs, mondom a héját, mondom, legyetek szívesek, mondom a szemétbe, köszöntem? Meg hogy rátérhetünk végre a tananyagra? És ne tehénkedj a padra, vedd ki a szemedből a hajadat, a tekintetedet akarom látni, kérem azt a mobiltelefont, óra alatt tilos, utána visszaadom, nem, nincsenek jogaid, legalábbis ilyen jogaid semmi esetre sincsenek, amíg az ombudsman úr nem jelentkezik, ajánlom szíves figyelmedbe az igazgatói irodát... Ez a te világod? Tedd a szívedre a kezed, aranyapa! Halkan mondom, de most irtóra szükségünk lenne belső emberekre. Igazán megbízhatókra. Nagy idők jönnek, kezünkben az összes adu... Csak rajtad áll a dolog!

Azzal mellbe bökött, és mutatóujja átfúrta kabátomat, bőrömet, csontomat, egészen a tüdőmbe mélyedt. Megrémített a gondolat, hogy ezek szerint ilyen megbízható vagyok. Kartondarabka érintése ujjaim közt, egy névjegyet gyűrögetek, rajta régi-új barátom hangzatos címei. Arcvonásai egyre elmosódottabbak, egy üres télikabáttal társalgok voltaképpen.

- Bizony, öregem, ideje észbe kapni! Minden vezető állásban télikabátok ülnek, egy-két sakkhúzás, és a maradék helyeket is sikerül betöltenünk. Minden szektorban, osztályvezetőtől felfelé, csupa elegáns télikabát, pompásan tudják a dolgukat. Az átmeneti kabátok ideje lejárt, zubbonyt és bőrdzsekit lúzerek hordanak. Vegyél egy jó fazont, pár saroknyira van egy elegáns üzlet. Várjál, bemutatlak a két úrnak, el lesznek ragadtatva, hogy megismerhetnek végre! Már sokat beszéltem rólad, bíznak benned... Ragadd meg az Isten lábát, ilyen ajánlatot kétszer nem kapsz!

A két nagykabát megszorongatta a kezemet, azt mondták, nagyon örülnek, de látszott, hogy erről a nagy örömről szólni iszonyú belső fájdalmakba kerül.

Tizennégy óra húsz perc, indulnom kéne haza. Hirtelen rám zuhan a világ, látom, amint Szabó Mihályné belép a szemközti bérház kölcsönlakásába jóképű kollégájával, Velkei Olivérrel, és alig csukják be az ajtót, rögtön egymásnak esnek, olyan szenvedéllyel, amiről az a fatökű Szabó Misi még csak nem is álmodik. Özvegy Berecz Gézáné a közeli templom padjában imára kulcsolja a kezét, és erősen arra koncentrál, bárcsak Isten izzó tenyere megsimítaná gerincét, és megszűnne az elviselhetetlen fájdalom, bárcsak ugyanez a kéz egy mozdulattal agyoncsapná a vejét, mint egy legyet, mit csinált az ő gyönyörűszép lányából pár év leforgása alatt, förtelem! Kósza Dezső könyvelő e pillanatban megtörli a száját a török gyorsétteremben, ahol enni szokott, végigméri a közelben fecserésző mutatós diáklányokat, és a fölé tornyosuló tükörben újfent megállapítja, hogy kopaszodik. Íme egy olyan világtörténelmi pillanat, amilyenekről annyit papoltam diákjaimnak. Napóleon Waterloo előestéjén, Lotharingiai Károly feltekint Buda falaira a mindent eldöntő ütközet előtt, Montgomery tábornok a partraszállás startjelére várva.

Vállam még sajgott a cimbora utolsó szenvedélyes ölelésétől, kábultan bámultam a távozók után.

Bemutatkozás a költő honlapján:

1971-ben születtem Budapesten. Író, költő, műfordító, szerkesztő vagyok. Nyolc verseskötetem jelent meg, két kisregényem, egy regényem, egy novelláskötetem, két esszékötetem, húsznál több műfordításkötetem. Tizenkét gyermekkönyvet publikáltam, megzenésített verseimből négy CD-nyi került kiadásra. 1996 óta tanítok a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen, jelenleg docensként. 1999-től Nagyvilág világirodalmi folyóirat szerkesztőjeként tevékenykedem. 2003-tól 2011-ig a Műfordítók Egyesülete elnökségi tagja voltam. Zsámbékon élek feleségemmel és öt gyermekemmel.

Nyomj egy lájkot, hogy ezzel is segítsd a kortárs magyar irodalom ügyét!


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
IMÁDOK OLVASNI
A Rovatból
hirdetés

Kiteregették a királyi Dallas szennyesét – elolvastuk A szabadság nyomábant

Az igazság feltárása helyett inkább önsajnálatba mártott dicshimnuszt kapunk az év egyik legjobban várt könyvétől.

Link másolása

hirdetés

Már a megjelenése előtt az év bestsellereként beharangozott A szabadság nyomában úgy esik majd azok számára, akik szomjazzák a brit királyi családdal – és főleg a Megxittel – kapcsolatos pletykákat, mint egy korty kristályvíz. Megtudhatjuk belőle, hogy Harry szereti a szellem emojit, és Meghan többek közt azzal vette le a herceget a lábáról, hogy Afrikában a bokorba járt pisilni, módjával, és kissé egyoldalúan azt is, mi folyik a királyi kulisszák mögött, a beharangozott Nagy Igazságot viszont nem.

Csupán egy meglehetősen elvakult védőbeszéd két olyan újságíró részéről, akik nyíltan kiállnak a pár mellett.

Bár a brit királyi családdal kapcsolatos sztorikat bármikor, bármilyen mennyiségben el lehet adni, a legnagyobb adu mostanság Meghan Markle és Harry herceg botrányos kiválásáról könyvet írni. A királyi család történetében még 2016-ban indult egy egészen újkeletű valóságshow, amikor Harry herceg egy hollywoodi színésznőre vetett szemet, aki nemcsak félvér volt, de még elvált is, a botrányra éhes brit bulvársajtó és az ilyen termékek iránt fogékonyabbak pedig perverz örömmel figyelték, hogyan kezdi majd ez ki a monarchia idealizált képét.

Az epizódokat pedig tempósan adagolva kaptuk: meglehetősen gyors ütemben jutottak el a megismerkedéstől az eljegyzésig, az esküvőig és az első gyerekig is – kevesebb mint három év alatt hozták össze mindezt. Közben a brit bulvársajtó élvezettel és sokszor elég gonoszan lubickolt a hercegi pár életében naponta több tucat cikket lehúzva olyan témákról, minthogy Markle éppen miért mocskos állatgyilkos, amiért avokádót eszik, vagy éppen hol tart a cicaharca Katalin hercegnével. Aztán erre a katyvaszra, ahol már senki sem tudta, ki a jófiú, és ki a rossz, dobták rá Molotov-koktélként a hírt, hogy a valóságshow főszereplői távoznak, elegük van. Az évadzáró a márciusi hivatalos események egész sora volt, ahol ismét lehetett cikkezni a hercegi pár bosszúruháiról, arról, hogyan ültették be őket a szamárpadba, és a hasonlóan eget rengető horderejű mozzanatokról.

hirdetés

A történet igazi kincsesbánya, a kérdés pedig csak az volt, kinek sikerül odatartania éhes kis mancsát, és mit hoz ki belőle. Az Omid Scobie & Carolyn Durand-páros lett a nyerő, a két újságíró évek óta árnyként követi a királyi családot – Scobie 8 éve tudosít a királyi családról a Harper’s Bazaarnak, Carolyn Durand majdnem két évtizede bejáratos a palotába, többek közt az Elle-nek és Oprahnak szállít sztorikat, emellett Emmy-díjas producer.

A könyv azt ígéri, hogy elmondja a történet egyetlen, igaz és kíméletlenül őszinte olvasatát, mivel véleményük szerint eddig csak a bulvármédia határozta meg, ki mit gondoljon az ügyről. Scobie és Durand képében azonban most igazi felszabadító zsoldosokat kapott a hercegi páros, akiknek azonban mégsem annyira az objektivitás a cél:

a szerzők egyértelmű szándéka sokkal inkább az, hogy piedesztálra emeljék Meghan Markle-t, a párból pedig áldozatot kreáljanak.

A kezdő forgatókönyvírók lázasan jegyzetelhetnek, hogyan mutassunk be hőskaraktert a lehető legszájbarágósabb és egydimenziósabb módon, Scobie-ék ugyanis a csúcsra járatják mindezt. A könyv Meghanja egy olyan földöntúli szupernő, akinek már gyerekkorában is Diana hercegné volt a jele az oviban, a felkelés után madarak fonják be a haját, a reggeli avokádós pirítósa előtt megment három rászorulót, letol négy inspiráló beszédet fiatal nőknek, és még a királynő híresen agybajos kutyái is megszelídülnek a jelenlétében. Még ha mindez így is van, egy idő után elviselhetetlen az a nyálrengeteg, amit a szerzők a hercegné köré vonnak, nem mulasztják el például azt sem, hogy néhány oldalanként egy szigorúan titkos forrás elmondja: Meghan a lehető legtökéletesebb lény a kerek világon.

Amikor már tényleg azt hiszi az ember, hogy ebből a nőből lesz a Marvel legújabb szuperhőse, az egyik – szokás szerint titkos – forrás megjegyzi: igen, Super Megnek szoktam őt hívni.

A kötet egyoldalúságát tovább fokozza, hogy az egész konfliktusban minden hófehér vagy éjfekete. A piros sarokban Meghan és Harry, az elszenvedő hősök, és a róluk csak szépeket mondó barátok, a kékben a palota, a PR-osok, a sajtósok, Vilmos hercegék, a dadusok, az újságírók, de még az utolsó palotaszolga is szemét, undorító dög, akik viselkedésükkel és a támogatás hiányával űzték el a párt, akire a szerzők szerint a monarchiának a legnagyobb szüksége volt.



hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
IMÁDOK OLVASNI
A Rovatból
hirdetés

A Bölcs kérdez, a válasz bennünk van – Popper Péter Hogyan választunk magunknak sorsot? című előadás-gyűjteményéről

Egyenesen hátborzongató, amikor azt írja, hogy „a társadalom torzulásának és a beteg társadalomnak csalhatatlan jele, hogy nem az észszerűség szerint él, hanem mítoszok alapján”.

Link másolása

hirdetés

„Soha nem hagyod abba a kérdezősködést?” „Soha”. „Pedig választ sem fogsz kapni soha.” „Néha az a benyomásom, hogy a kérdések fontosabbak, mint a válaszok.”

Ez a kedvenc párbeszédem egyik kedvenc filmemből, A hetedik pecsét című Ingmar Bergman-remekműből. A Halál és az őt sakkjátszmára kihívó Antonius lovag között zajlik. A Halál eljött a lovagért, de ő a sakktábla mellett megpróbálja kicselezni, de legalábbis a játszma során megérteni az élet titkait. Mi köze Bergmannak és ennek a misztikus-filozofikus filmjének Popper Péterhez? Több mint gondolnánk.

A 2010-ben elhunyt pszichológus egyetemi tanár, fáradhatatlan spirituális utazó azon modern bölcsek közé tartozott, aki mint a régiek, tisztában volt azzal, hogy „minél többet tud, annál jobban rájön: nem tud semmit”, mert minden megválaszolt kérdés mögött ott van a következő.

Az az ember, aki dolgozott gyermek- és börtönpszichológusként, előadott Amerikában és a keleti lélek titkait kutatta egy indiai asrámban, sőt, még miniszterelnöki tanácsadó is, vélhetően azért is tett szert rendkívüli népszerűségre könyveivel és előadásaival, mert, ahogyan az igazán nagy tudású és műveltségű emberek, „nem osztotta az észt”, inkább gondolkodásra serkentett. Nem adott azonnal használható válaszokat, inkább sokszor kegyetlen kérdésekkel és nem kevésbé kíméletlen iróniával mutatott rá mindennapi gyarlóságainkra, de közben önmagát sem kímélte.

A másik párhuzam pedig a sakk, amely számára valóságos életvezetési játék, a másik ember iránti empátiától a döntéseinkig. Mint ismert, a sakkban nincs lehetőség „passzolni”, az ellenfél (az élet, a körülmények, a történelem, a nem kívánt szó törlendő) lépésére válaszolni kell, és hogy mit lépünk, rajtunk áll, és a mi felelősségünk. Ahogyan egy valódi sakkjátékos sem háríthatja vereségét a kibicre, az életben sem vitethetjük el a balhét másokkal, ha az adott esetben mi voltunk döntési helyzetben. És ha tettünk egy rossz, át nem gondolt, vagy felesleges lépést, utólag sírhatunk, átkozódhatunk, de meg nem történtté nem tehetjük. Sem a sakkban, sem az életben.

Popper Péter ugyan szintén elvesztette a maga sakkjátszmáját a Halállal, szerencsére gondolatai itt maradtak velünk. Felesége, Zolnay-Lackó Katalin hűségesen elkísérte őt előadásaira, fel is vette azokat. Így született meg a Kulcslyuk Kiadó gondozásában a Hogyan választunk magunknak sorsot? című kötet, amelynek gerincét a nyomtatásban eddig meg nem jelent előadások alkotják.

hirdetés
Az utolsó címadó éppen az, amelyben a sakké a főszerep, amelyet a szerző beavatási folyamatnak, az indulatok korlátozása, a figyelem, az emlékezés és az előrelátás képesség-fejlesztésének tekint. „Ismerd meg önmagad” – idézi többször is az ókori delphoi jósda feliratát.

Elgondolkodtat bennünket arról az örök filozófiai-etikai problémáról, hogy döntéseink és választásaink mennyiben függnek tőlünk és mennyire determináltak körülményeink, születésünk, természeti és más külső erők által. Pellengérre állítja az idegennel, az ismeretlennel szembeni bizalmatlanságunkat (milyen jó a magyar nyelv „idegenkedés” szava!), előítéletünket és ebből fakadó gyűlöletünket, gyávaságunkat, amelynek legcsúfabb formájának azt tartja, amikor önmagunktól félünk, önmagunk elől menekülünk és önmagunkkal vagyunk gyávák szembenézni. Nem hagy nyugton olyan, már-már megválaszolhatatlan kérdésekkel, hogy mi a „jó” és mi a „rossz”.

Némi vitám is lenne a Tanár úrral, amikor a nemzedékek felelősségéről szól, hiszen az én szüleim korosztályát, amelybe ő is beletartozott, nevezi „első műveletlen nemzedéknek”, mert hiányzott náluk történelmi okokból „a tehetség lépcsőzetes kiművelése”, és a származás, a megbízhatóság fontosabb volt, mint a tudás, a szakmai rátermettség. Őket követte az én generációm, a „rendszerváltóké”, amely többségének „a kultúra inkább csak információ volt, mint élmény”. Popper erre vezeti vissza a közélet mai állapotát. Kétségtelen, hogy mindkét nemzedék életéből hiányzott az általános vitakultúra, ellenben jócskán lehettek tapasztalataik pitiáner hatalmaskodókkal és gátlástalan köpönyegforgatókkal. De azért ne legyünk igazságtalanok, csak gondoljunk bele: e két korosztály micsoda elméket, írástudókat adott Magyarországnak, a világnak – igaz, többségük túllépett a mindenkori „korcsmákon”.

Annál inkább helyeselném azt az általa javasolt módszert, hogy amikor elénk tesznek egy választási listát, először azokat ikszeljük be, akiket szívesen látnánk családunkban vagy baráti körünkben. Tartok tőle, hogy elég kevesen maradnának…

Az pedig egyenesen hátborzongató, amikor azt írja, hogy „a társadalom torzulásának és a beteg társadalomnak csalhatatlan jele, hogy nem az észszerűség szerint él, hanem mítoszok alapján”. Ennek bizonyítására nem kell mást tenni, mint elővenni Magyarország legutóbbi 100 évének történetét…És az is biztos, hogy Popper Péternek fölöttébb lesújtó véleménye volt napjaink agyongyorsult életmódjáról.

Az előadások nagy varázsa az is, hogy egy-egy megjegyzés, idézet kapcsán az ember szívesen előveszi az emberiség kultúrkincseit a Bibliától Lao Ce-ig, Senecától Sartre-ig, Freudtól József Attiláig, és újraolvassa azokat a sorokat, amelyek megszólítják, eligazítják útkeresésében.

Talán egyetlen hiányossága van a kötetnek: nem derül ki belőle, hogy melyik előadás mikor, hol, kik előtt hangzott el. Ez ugyanis támpont lehetne Popper Péter gondolati fejlődéséhez, egy adott társadalmi miliő megvilágításához. Nem mintha ezek bármilyen hiányt jelentenének tartalmi szempontból, de az elmúlt évtizedek viharainak ismeretében egyáltalán nem mindegy, hogy egyik-másik eszmefuttatás mondjuk a 80-as években, vagy 2000 után hangzott-e el.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
IMÁDOK OLVASNI
A Rovatból
hirdetés

„Nem voltam humoromnál, és mémeket küldtetek” – itt az új Lackfi-vers járvány idejére

Megihlette a költőt a bezártság.

Link másolása

hirdetés

"Magányos voltam,

és videóchaten hívtatok.

Elfogyott az ennivalóm,

hoztatok, és letettétek az ajtóm elé.

Járvány idején

hirdetés

veszélyeztetett voltam,

és nem látogattatok meg,

én meg dühös voltam,

hiába, hogy miattam teszitek."

Így kezdődik Lackfi János új verse, amelyet a Facebook-oldalán tett közzé. A költő témája mi is lehetne más, mint a járvány, és a karanténban sínylődő ember számkivetettségének megéneklése. :)

A biblikus hangvétel egyszerre kölcsönöz komolyságot, és teszi ironikussá a költeményt, amelyet a bennünk élő kocsmairodalmár nagyjából így tudna összefoglalni: „nem annyira szar karanténban ülni otthon, ha vannak, akik elviselhetővé teszik, és van otthon elég wc-papír”.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
IMÁDOK OLVASNI
A Rovatból
hirdetés

Jóbarátok-rajongóknak kötelező olvasmány: új könyv árulja el a sorozat kulisszatitkait

Hogy jött létre minden idők egyik legjobb sorozata, miért nem akarták a producerek Jennifer Anistont, és miként született a mára legendás főcímdal? Ez mind kiderül A Jóbarátok generáció című könyvből.

Link másolása

hirdetés

A XXI. Század Kiadó gondozásában jelent meg Saul Austerliz A Jóbarátok generáció – Mi zajlott a színfalak mögött? című könyve, amely azzal kecsegtet, hogy betekintést nyújt a legendás sorozat kulisszái mögé.

A szerző alapos munkát végzett, interjút készített az írókkal, rendezőkkel, producerekkel, stáb tagokkal, és ezek alapján írta meg minden idők egyik legnépszerűbb sitcomjának történetét.

Miután magam is humorral foglalkozom, természetesen a Jóbarátok alapmű számomra. És bár nem vagyok az a fajta „hard core fan”, aki álmából felébresztve is fújja az összes mellékszereplő nevét, és oda-vissza tudja az összes epizódot, az az érzésem,

ez a könyv még nekik is tartogat meglepetéseket.

Én például nem tudtam, hogy a Rosst alakító David Schwimmer a sorozat egyik kiemelt színészének számított, de amikor az első évad sikere után leültek vele, hogy gázsi emelést ajánljanak, olyat tett, ami Amerikában példátlan: rábeszélte a színésztársait, mondják meg egymásnak, ki mennyit keres, és lépjenek fel közösen a tárgyalásokon.

hirdetés

Úgy gondolta, hatan egyenrangú főszereplői a sorozatnak, igazságtalan volna, ha valaki kevesebbet kapna.

A javaslatba még Courtney Cox is beleegyezett, pedig ő már ismert színésznőként érkezett a stábba. Ez is jól mutatja, mennyire összekovácsolódott a csapat.

A könyv nemcsak a sorozat létrejöttét és későbbi alakulását írja le részletesen, hanem betekintést nyújt az amerikai televíziózás világába, megmutatja, mennyi stresszt kellett elviselni az alkotóknak már addig is, amíg egy-egy ötlet képernyőre kerülhetett. Előfordulhat, hogy a pilotadás után elmeszelnek valamit, de ha be is rendelnek egy sorozatot, általában csak fél szezont kérnek, ami után még mindig dönthetnek úgy, hogy nem tartanak igényt a folytatásra.

A sorozat megalkotói, Marta Kaufmann és David Crane az óriási tét ellenére mertek kockáztatni. Például amikor a producerek tiltakozásával dacolva ragaszkodtak Jennifer Aniston szerződtetéséhez.

A fiatal színésznő lenyűgözte őket, amikor meghallgatták Rachel szerepére. Csakhogy Anistonnak szerződése volt már a szintén készülőben lévő Muddling Through című sorozatra.

Ez azt jelentette, hogy ha az a produkció zöld jelzést kap, akkor a Jóbarátok elveszíti a színésznőt, és kidobhatják a vele felvett pilot epizódot.

Végül azonban rájuk mosolygott a szerencse: a Muddling Through sosem került képernyőre.

Természetesen nem akarok minden sztorit lelőni előre, ezért kedvcsinálónak legyen elég annyi, a könyvben olvashatunk többek között Mathew Perry alkohol- és gyógyszerfüggőségéről, egy emlékezetes perről, amely a maga sajátos módján a #metoo mozgalom egyik előfutárának tekinthető, és arról a dilemmáról, amely elé a 2001.09.11-i terrortámadások állították a sorozat íróit.

Ha van hibája a könyvnek, az az, hogy talán néha túlságosan is alapos akar lenni. Egy példa: miután a Jóbarátok fő helyszíne a Central Perk kávézó, az amerikai kávéházi kultúra boncolgatásában Austerlitz visszamegy egészen a Starbucks alapításáig.



hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: